„Repül a babaaaa!” Legtöbbünk látott már e felkiáltással magasba emelt, meglepett arcú babát boldog kispapával, nagypapával. A csecsemő megnevettetésére, a sírás elodázására tökéletes a csikizés, a pocakra adott „vicces puszik” sora, így a kicsi kacaja hamar kicsikarható. A cumisüveg-ciciztetés mellett, helyett a vigasztalhatatlanul síró baba esetében is gyakran használatos praktika az arcára fújás, csikizés – néhány szülőnél pedig a „megrázás” is.  Utóbbi talán sokak számára meghökkentőnek tűnik, ezért említsünk egy példát! Japánban a túlnépesedés következtében sokan élnek társasházakban, s a családok rettegnek attól, hogy síró kisbabájuk zavarja a szomszédokat. Egy 2009-es felmérés során Barr és munkatársai már a csecsemő születése utáni első két hónapban megfigyelték a rendszertelen sírás következtében kialakuló szülői frusztrációt, félelmet. Megállapításuk szerint a babasírás – és a szomszédok rosszallásának – elkerülése érdekében sokféle „praktikát”, jó és rossz gyakorlatot alkalmaznak a japán szülők, ilyen a baba megrázása, rázogatása is.

Mint egy ostorcsapás

Ezt a hasonlatot használta 1974-ben John Caffey amerikai radiológus, aki először nevezte meg a „megrázott gyermek szindrómát”. Ann-Christine Duhaime és munkatársai pedig klinikai munkájuk során már 1986 végén felfigyeltek arra, hogy a fejkárosodással hozzájuk érkező csecsemők egy részénél a fej- és nyaksérülések mellett megjelent a retina bevérzése is, s utóbbi tünettel szoros együttjárásban hasonló elváltozásokat mutattak a számítógépes koponya tomográfia eredményei is. Duhaime és kutatócsoportja célul tűzte ki e furcsa okok feltárását, s a babák fej- és nyaksérüléseit biomechanikai és radiológiai módszerekkel kezdték vizsgálni. Nem kellett nagymintás elemzést végezniük, hiszen kis idő elteltével a nemzetközi tudományos élet is bekapcsolódott a vizsgálatba, így hamar rendelkezésre állt a kellően nagy kutatási minta. Az együtt gondolkodás eredményeként megszületett a szomorú magyarázat és a felismerés – valamint a Caffey által adott elnevezést továbbgondolva és kiegészítve a ma is használatos név: SBS vagy AHT, azaz ’Shaken Baby Syndrome’ vagy ’Abusive Head Trauma’.

Az említett amerikai vizsgálatok kezdetben nem terjedtek ki arra, hogy esetleg ártó szándékkal, vagy „csupán” a megnyugtatás és „túlszeretés” következményeként történt mindez, ám a későbbi kutatások egyértelmű választ adtak a kérdésre – a baba megrázása csak az esetek rendkívül alacsony százalékában történt „szeretetből”, a megnyugtatás céljával vagy a sírásból való „kizökkentés” érdekében. S bár a szindróma neve igen beszédes, ennek ellenére rendkívül összetett a kórkép differenciáldiagnosztikája, tipikus tulajdonságainak összefoglalása. Egyszerűsítve a következő történik: az ostorcsapás-szindrómának is nevezett esetben komoly agyi trauma éri a csecsemőt, aminek következményeként agya nem kap elegendő oxigént.Norman Guthkelch brit idegsebész 1971-ben publikált tanulmányában a következőképpen részletezi a sérülések leírását: „A gyermek testéhez képest, arányaiban nagy feje és a nyaki izmok kezdeti gyengesége idézi elő, a hátra, majd előre csapódó mozdulattal a gyermek rendkívül sebezhetővé válik.” A rázás következtében beálló túlfeszített állapot, amely túllép a nyak normál mozgástartományán, akár maradandó sérüléseket is eredményezhet.Az első rögtön észrevehető tünet, a retina bevérzése mellett elszíneződött bőr, légzési nehézség, de akár eszméletvesztés is előfordul. Súlyosabb szimptómák: koponyaűri vérzés, hematómák, oxigénhiány és részleges bénulás – sőt a kóma. A megrázott baba szindróma klinikai körülmények között agyi képalkotó eljárással (MRI, CT) diagnosztizálható.

A súlyos, nemritkán tragikus következmények elkerülése érdekében a szakértők a prevencióra, az ismeretátadásra helyezik a hangsúlyt: SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM RÁZHATÓ MEG AZ ÚJSZÜLÖTT! A vigasztalhatatlan sírás megnyugtatására sem! Soha. A rázott baba szindróma ma már a gyermekbántalmazás egyik formájának tekinthető, amely súlyos, az életminőséget radikálisan rontó, vissza nem fordítható tüneteket okozhat.

E cikk szerzőinek célja nem a pánikkeltés, hiszen minden gyakorló szülő, nagyszülő és kistestvérét karba-ölbe vevő nagytestvér tudja: az újszülött fejét meg kell támasztani az ujjainkkal, tenyerünkkel. Az ilyen evidenciák mellett azonban méltatlanul kevés szó esik a megrázás veszélyeiről, elkerülésének fontosságáról, ezért minden fórumon fel kell hívnunk a figyelmet a problémára.