A fogalom azóta egyre elterjedtebbé vált, és olyan szülői stílust ír le, ahol a szülő túlságosan bevonódik gyermeke életének legkülönbözőbb területeibe. Ezek a szülők hajlamosak túlzottan aggódni a gyermekeikért, túlóvják, mikromenedzselik őket a mindennapokban, gyakran beavatkoznak olyan helyzetekbe is, amiket a gyerekek már képesek lennének önállóan is megoldani. A helikopterszülők rendkívül nagy figyelmet fordítanak gyermekeik iskolai munkájára és iskolán kívüli tevékenységeire is, hogy megvédjék őket a kudarcoktól és a csalódástól, és hogy segítsék őket a sikerben. Bár a szándék legtöbbször jóindulatú – hiszen minden szülő a legjobbat akarja a gyermekének –, a túlzott védelem és kontroll hosszú távon gátolhatja a fiatalok önállóságát és problémamegoldó képességeinek fejlődését, hatással lehet a mentális egészségre, önképre.

Egyes szakirodalmak szerint a helikopterszülői magatartás három fő jellemző mentén írható le:

- Folyamatos információgyűjtés a gyermek napi teendőiről és programjáról.

- Közvetlen beavatkozás a gyermek tevékenységeibe és konfliktusaiba, függetlenül attól, hogy a helyzet indokolja-e vagy sem.

- Az autonómia hiánya: a gyermek mozgásterének korlátozása és állandó ellenőrzése annak érdekében, hogy elkerülje a kisebb hibákat és ne önállóan irányítsa az életét.

Helikopter szülőség hatásai

Nehéz megtalálni az egyensúlyt aközött, hogy törődünk a gyermekeinkkel és aktívan részt veszünk az életükben, ugyanakkor nem mosódunk össze velük annyira, hogy elveszítsük a tisztánlátásunkat arról, mire is van valójában szükségük. Nézzünk néhány területet, amit befolyásolhat a szülő túlzott bevonódása a gyermek életébe.

Az akadályok leküzdése kulcsfontosságú a gyermekek rezilienciájának és megküzdési stratégiáinak kialakításában. Ahogy egyre idősebbek lesznek, megtanulják felismerni: „már sikerült megbirkóznom hasonló helyzetekkel, így ezt is képes leszek megoldani.” A tanulás természetes része a próbálkozás és a hibázás, így tapasztalják meg, mi az, ami működik, és mi az, ami nem. Ez azonban sok szülő számára kihívást jelent, hiszen ösztönösen meg akarják óvni gyermeküket a nehézségektől. Mégis, a nehézségek és kudarcok elkerülhetetlenek, és éppen ezek által tudnak fejlődni a legfontosabb készségek. A helikopterszülők gyakran maguk veszik át gyermekeik érdekképviseletét ahelyett, hogy megtanítanák őket önállóan kiállni magukért. Pedig a gyerekeknek meg kell tanulniuk kérdéseket feltenni, tájékozódni és felszólalni, amikor szükségük van valamire. Az élet későbbi szakaszaiban – legyen szó iskoláról vagy munkáról – már nem lesz ott a szülő, hogy eligazítsa őket egy nehéz feladat esetén, ezért elengedhetetlen, hogy fokozatosan megtapasztalják, hogyan oldják meg önállóan ezeket a nehézségeket. Egy túlféltett gyerek egyszer felnőtt lesz, és felnőtt problémákkal kell szembenéznie. Ilyenkor ütközhet ki hangsúlyosabban, hogy nincsenek olyan eszközök a tarsolyában, melyek segítségével megbirkózhat nehéz helyzetekkel, csalódásokkal és egyéb akadályokkal.

A szülők sokszor saját gyermekkori élményeiket szeretnék újra átélni a gyermekeik által. Ez érthető és természetes vágy, de a határok könnyen el is mosódhatnak. Van, hogy a szülő nem csak támogatni akarja a gyermeket, hanem biztosítani szeretné számára mindazt az örömöt és sikert, amit ő maga nem tapasztalt meg. Ám ha túlzottan bevonódik, átvéve az irányítást, a gyermek végül nem érzi sajátjának az elért eredményeket, ez pedig megfosztja attól a fontos tapasztalattól, hogy képes önállóan boldogulni és a saját erejéből sikereket elérni. A túlzott szülői bevonódás azt sugallja a gyermeknek: „a szüleim nem bíznak abban, hogy képes vagyok ezt egyedül megoldani.” Ez az érzés pedig hosszú távon alááshatja az önbizalmat, önállóságot, kompetencia érzetét.

Hogyan lehet független, magabiztos gyerekeket nevelni?

A gyerekek már születésüktől kezdve elképesztő gyorsasággal sajátítanak el új készségeket, ezzel párhuzamosan fejlődik az önbizalmuk is, amely lehetővé teszi számukra, hogy bátran alkalmazzák ezeket a képességeket. Idővel az önbizalom és a kompetencia megélése éppolyan lényegessé válik, mint maga a tudás. A sikeres fejlődéshez a gyerekeknek hinniük kell a saját képességeikben, miközben meg kell tanulniuk kezelni a kudarcokat is. Azáltal, hogy megtapasztalják a tanulás és a hibákból való továbblépés folyamatát, fokozatosan kialakul bennük egy stabil és egészséges önbizalom.

Bár természetes, hogy szeretnénk megóvni a gyerekeket a csalódásoktól, a hibák és kudarcok elengedhetetlenek a tanuláshoz. Ha egy cél nem valósul meg, az lehetőséget ad arra, hogy megértsék: a sikertelenség nem végleges, hanem egy lépcsőfok a fejlődéshez. Az ilyen tapasztalatok kitartásra és nagyobb erőfeszítésre ösztönözhetik őket, ami később, felnőttként is hasznukra válik.

A legintenzívebb tanulás és fejlődés akkor történik, amikor a gyermeknek van lehetősége kilépni a komfortzónájából, és új készségek elsajátítása érdekében feszegeti a határait. Lev Vygotsky, orosz pszichológus szerint a gyermekek fejlődését a legközelebbi fejlődés zónában kell támogatni – vagyis épp egy lépéssel a jelenlegi képességei felett, de nem elérhetetlen messzeségben. Elmélete nemcsak a kognitív fejlődésben, hanem a gyermek érzelmi, szociális és viselkedésbeli tanulásának támogatásában is érvényes, életkortól függetlenül. A tanulás és a fejlődés egy olyan folyamat, amelyet a szülő-gyermek együttműködés segít elő, ennek az együttműködésnek ugyanakkor rugalmasan kell alakulnia a gyermek életkorának változásával. A szülő támogató jelenléte nyújtson biztonságot, de fontos, hogy a gyermek saját maga tudja elsajátítani a szükséges készségeket, legyen tere fokozatosan önállóbbá válni.

Hesz Rebeka

Források:

https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC9638553/

https://childmind.org/article/whats-wrong-with-helicopter-parenting/

https://childmind.org/article/raising-confident-independent-children/