Nem tudunk visszafelé élni, és sokszor túl későn értjük meg tetteink valódi súlyát. A múlt megváltoztathatatlan, a jövő pedig megfoghatatlan. Választásunkkal elérünk valamit, ugyanakkor viszont le is mondunk más lehetőségekről. Sokszor mondják, hogy nem szabad azon bánkódnunk, amit elvesztettünk, mert ezzel egy időben születik valami új, valami nagyszerű. Ez persze fordítva is igaz: miközben megvalósul egy álmunk, bezárul egy másik ajtó. Csupán a döntéseinktől függ, melyik irányba indulunk el. Lehet, hogy nem a legkönnyebb és a legszebb mellett döntünk, lehet, hogy egy-két zsákutcába is belefutunk – de az is lehet, hogy a célállomást ettől függetlenül elérjük. Egy vitorlás sem tud a széllel szemben haladni, cikk-cakkban közelíti meg a célt. Előfordulhat, hogy utunk során rengeteg tapasztalattal gazdagodva rájövünk, hogy valójában már egészen más lett életünk értelme, és átrendeződnek a fontossági sorrendek. Hiszen „a boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság” – mondta Buddha.

Ez nem kudarc, hanem újraértelmezett cél!

Gyakran bánkódunk korábbi döntéseink felett, úgy érezzük, rossz fele mentünk, rosszul választottunk. A jelenben sokszor kegyetlenül kritizáljuk korábbi énünket. Pedig senki sem képes a jövőbe látni. Döntéseink helyessége a jövőben válik egyértelművé. A jelenben azért érezhetjük rossznak korábbi elhatározásunkat, mert már több tudással és tapasztalattal rendelkezünk, jobban átlátjuk az adott helyzetet, így nem is csoda, ha ennyi információ birtokában most jobb döntést hoznánk. A bánkódás helyett azonban energiánkat inkább fordítsuk a jelenre, hiszen biztosak lehetünk abban, most, több tudás birtokában megfelelő döntés születik.  És mi történik, ha később rájövünk, hogy ez sem tökéletes? Változtatunk! Egy átgondolt döntés után induljunk el a jónak vélt adott irányba – de engedjük meg magunknak, hogy később mégis változtassunk az útirányon, ha úgy látjuk helyesnek. 

Manapság elárasztanak minket az ingerek, rengeteg lehetőség közül választhatunk – a döntési lehetőség pedig növeli az észlelt kontrollt, a belső motivációt és az élettel való elégedettséget is. Sőt, már a döntés látszatának is jó hatása lehet. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a lehetőségek habzsolása boldogabbá tesz bennünket. Iyengar és Lepper kutatócsoportja a jelenséget vizsgálva a kevesebb, illetve a több lehetőség által kiváltott pszichológiai konzekvenciákkal foglalkozott. A vizsgálati személyek számos csokoládéfajta közül választhattak. A szerzők kimutatták, hogy a nagy választék, bár kezdetben lehet vonzó, később nagyobb megbánáshoz vezet. Sőt, a lehetőségek száma a vásárlási arányt is befolyásolja. Az élelmiszerüzletben a 6 féle lekvárt kiállító stand előtt elhaladók 60 százaléka kóstolt, és 30 százalékuk vásárolt is a lekvárból. Ezzel szemben, amikor 24 féle ízt pakoltak ki a polcra, az emberek csupán 40 százaléka állt meg, és csupán 3 százalékukk vett a termékből. A döntések elnapolása nemcsak akkor valószínűbb, ha túl sok lehetőség közül kell választanunk. Tversky és Shafir kimutatták, hogy a döntés már két alternatíva közül is nehéz lehet (mert amelyik választás az egyik szempontból jobb, rosszabb a másik szerint). Ebben az esetben hajlamosak vagyunk elhalasztani a döntést, vagy a komfortzónánkban maradva egy olyan megszokott megoldást választunk, amelyik valójában mindkét alternatívánál rosszabb.

Napról napra könnyebb!

Amíg nem tanuljuk meg a leckét, egyre-másra ugyanazt kapjuk vissza, legfeljebb más csomagolásban. Az élet figyelmeztet bennünket: először csak apró kövekben bukunk fel, ám ha nem veszünk róla tudomást, egyre nagyobb kősziklák állják utunkat. Nézzük meg, hol és mikor nem vettük észre az intő jeleket! Az önismeret fejlesztéséhez elengedhetetlen, hogy felismerjük azokat a szokássá vált, rögzült magatartásmintáinkat, amelyek nem szolgálnak minket, sőt, gátolják a boldogulásunkat. Ez persze nem megy egyik napról a másikra: türelem, tudatos odafigyelés, nyitottság és kitartás kell hozzá. Először valószínűleg csak a baj megtörténte után gondolkozunk. Érezzük, hogy ismét ugyanabba a hibába estünk. A következő szakaszban viszont lehet, hogy már a folyamat közben felismerjük, nem jó irányba haladunk – de képtelenek vagyunk közbeavatkozni. De végül előre gondolkozunk, és meg tudjuk előzni, hogy a „jól bevált” módon reagáljunk. Sokat segíthet, ha rövid- és hosszú távú célokat tűzünk ki magunk elé, amelyek reménnyel töltenek el, lelkesítenek, és reálisan megvalósíthatók. Írjuk le ezeket, gyakran olvasgassuk, s a listát tegyük ki egy jól látható helyre. Kezdjük a rövid távú célok megvalósításával, és értékeljük a cél felé vezető apró lépéseket is!

Vajon a bölcsesség tényleg a korral jár? Ezzel a kérdéssel foglalkozott egy amerikai tanulmány is, mely szerint az idősebb emberek megfontoltabb és jobb döntéseket hoznak, mint a fiatal felnőttek, akiket jobban befolyásolnak az érzelmeik. A kutatásrésztvevőinek minden egyes döntést mérlegelniük kellett, figyelembe véve, hogy az milyen hatással lesz a jövőbeni választási lehetőségekre – éppúgy, mint a mindennapi életük során. Az eredmények szerint az egyetemista vizsgálati személyek gyorsabban hoztak döntéseket, amikor a választások azonnali jutalomhoz vezettek. A 60 és 80 év közöttiek azonban jobban teljesítettek a stratégiai döntések meghozatalában, a közvetlen és a távolabbi előnyök felmérésében. Ezek után gondolhatnánk, hogy az évek során szerzett tapasztalatok tényleg bölcsebbé tesznek bennünket – ám ki kell ábrándítanom Önöket. A különbséget a kutatók egy bizonyos agyterület romlásával magyarázzák. A fiatalabb korosztály a döntéshozatalban az agy úgynevezett ventrális striátum nevű területét használja, mely a közvetlen jutalmazással áll kapcsolatban. A kor előrehaladtával azonban ennek a területnek a teljesítménye romlik, s idősebb személyeknél a döntésnél a kiesett funkció ellensúlyozására a prefrontális (homloklebeny előtti) kéreg is aktivizálódik, amely pedig a racionális, megfontolt gondolatok helye. 

Csak egyszer élünk!

Az idő visszafordíthatatlan, s félünk az elmúlástól. Felelősek vagyunk az elfecsérelt időért és lehetőségekért, jogunkban áll autonóm módon élni. Válaszolnunk kell az utunkba kerülő életeseményekre – ha kell, igent, de ha kell, nemet kell mondanunk. Döntéseink során bátran hagyatkozzunk belső megérzéseinkre, objektív információinkra, lehetőségeinkre. Ne engedjük, hogy a múlt fogva tartson, hogy a megszokás, az előítéleteink, az önmagunkról alkotott téves elképzelések vagy gyerekkori sérelmeink befolyásoljanak minket. Nem kell addig várnunk, míg a halálos ágyunkon rájövünk, hogy mit tehettünk volna másképp. Változtassunk a dolgokon – tegyük meg minél előbb, ha lehet, már most! 

Dr. Látos Melinda – egészség szakpszichológus, az elméleti pszichoanalízis doktora