Hol is rontottam el?

Mindenki úgy indul neki a gyermekvállalásnak, gyermekszülésnek, hogy azt képzeli el, gyermekével szoros, bizalmas, szerető kapcsolatot alakít majd ki, és sok-sok örömöt fognak együtt megélni. Aztán amikor ez mégsem így történik, ha valami mégis félresiklik, ha mégsem a harmónia lesz uralkodó, sokan keresni kezdik a válaszokat, és igen gyakran felteszik a kérdést maguknak: „hol is rontottam el”? Bár nem pontos a megfogalmazás, mégis nagyon fontos kérdés, hogy szülőként hol is, mit is kellett vagy lehetett volna másképp tennünk. Egyáltalán: mi szülők szúrjuk el, vagy mitől, hogyan siklanak félre a dolgok? Miért nem lesz azzal a várva várt, aranyos, szép kisbabával örömteli az élet? Miért lesz tele a kapcsolat feszültséggel, szorongással, félreértéssel, nehezteléssel, csalódással? Mit tehettünk volna másként? Csak rajtunk múlik vajon? Hol és miért kezdenek a dolgok elromlani? Hol van az a pont, amikor még minden rendben volt? Hogyan vehetjük észre, ha kezdenek félrecsúszni a dolgok? Az nyilván nem kérdés, hogy minél előbb, annál jobb felismerni, hogy már nem ugyanaz… nem ugyanaz, mint amilyen volt, vagy nem ugyanaz, mint amit elképzeltünk, ami a fantáziánkban élt…

Az érzelmi és viselkedési problémák, zavarok gyökereit kutató szakemberként ezekre a kérdésekre kezdtem keresni a választ, a minél korábbi segítségnyújtás reményével, ami esetleg még visszafordíthatja a folyamatot, másik vágányra terelheti a kapcsolatot. A kapcsolat pozitív vagy negatív jellegzetességei ugyanis erőteljesen befolyásolják mindkét fél testi-lelki és szellemi egészségét.

Azok a bizonyos régi dolgok...

Mindenkinek az a természetes vágya, hogy jó kapcsolatot alakítson ki a gyermekével, hogy az együttlét mindkettejük számára örömteli legyen. Mikor is kezdődik ez a kapcsolat, milyen tényezők befolyásolják, hogy jól vagy rosszul alakul-e? Miben is mutatkozik meg az, ha egy kapcsolat „oké”, vagy amikor „nem oké”? A kapcsolat kezdetére vonatkozó kérdésre igen nehezen tudok válaszolni, mert generációkkal korábban is kereshetem annak az okait, hogy a jelenben miért nem tudok úgy viszonyulni a babámhoz, ahogyan az (neki, és mások szerint, esetleg saját magam szerint is) jó lenne. Lehet, hogy anyám sem ölelgetett, dicsérgetett soha engem – de hogyan is tehette volna, amikor ő sem kapott semmi ilyesmit a saját anyjától, és persze az anya anyja sem… Felmenőim sérüléseivel, fájdalmaival, kapcsolati mintázataival „terhelten” fogok felnőni, és felnőtt nőként párkapcsolatot építeni, majd vágyni, tervezni a kisbabámat… akivel a kapcsolatom abban a pillanatban kialakult, hogy először gondoltam a majdani létezésére. Nos, talán itt van a kapcsolatunk kezdőpontja.

És máris azt láthatom, hogy nem vagyok egyedül a gyermekemmel – még akkor sem, amikor csak kettesben vagyok vele a szobában.* Ott nyüzsögnek mellettem, befogják a szemem s fülembe suttognak rég (vagy nemrég) látott őseim, rokonaim, barátaim, jóakaróim, párom, első szerelmem, anyám és anyósom… csoda, ha a saját hangomat sem hallom? Meg van kötve a kezem, gúzsba kötötték a gondolataimat, érzéseimet… hogyan is tudnék a saját hangomon szólni a gyerekemhez, aki pedig csak erre vár? Ha a jelenem még tele van félelmekkel, fájdalmakkal, feszültségekkel, nem tudom örömmel megélni, amit a jelen adni tud, s a múltba révedve próbálom azt újraírni, vagy félve tekintek a jövőbe. A jelen azonban elveszett számomra. Befelé figyelek, a saját problémáim, sebeim, feldolgozatlan sérüléseim és veszteségeim foglalnak le, nem tudok „kifelé” figyelni – kifelé, a babám felé. Akinek erre mindennél jobban szüksége lenne, hiszen fejlődéséhez és zavartalan párbeszédünkhöz nélkülözhetetlen.

*Erről érzékletesen ír Selma Fraiberg "Kísértetek a gyerekszobában" címmel.

Nem csupán a saját akaratomtól függ tehát, hogy jó anya tudok-e lenni. Olyan jó anya, amilyet mások elvárnának tőlem – vagy saját magam elvárnék magamtól. Szükségem lenne segítségre, mert magam is bajban vagyok. Észreveszi-e valaki?  Lehet, hogy igen rossz anyagi körülmények között élek, nehéz helyzetben, egyik napról a másikra, elvesztettem a munkám, vagy nincs hol laknom. Lehet, hogy bántalmazó apám után ugyanilyen a párom is, és életem rettegés, vagy nem vagyok egészséges fizikailag vagy mentálisan – ez mind-mind befolyásolja azt, hogy nem tudok teljes értékű szülői szerepet vállalni. De nem kell mindig ilyen súlyos dolgokra gondolni, sokszor elkerülhetetlen nehéz helyzetekbe kerülhetünk, válság lép fel az életünkben, vagy elural a szorongás, esetleg a (szülés utáni) depresszió érzése, vagy a csalódás a párunkban, hogy mégsem örül annyira annak a gyereknek… ez sokunkkal előfordulhat, s ez is akadálya lehet annak, hogy teljes szívvel-lélekkel a gyerekünk felé forduljunk. 

HILDA 

Anya-baba játék

Hilda és mamája, Tímea játéka több helyszínen zajlott. Az anya feltűnően aktív, szinte folyamatosan beszél a babához, néha teljesen elárasztja őt. Igaz, hogy mosolygósan, kedvesen, szeretetteljes hangon teszi, mégis valahogy túlzottan gyerekesen, szinte selypegve, mintha maga is kisbaba lenne. Mindent kommentál, érzékeny a baba viselkedésére, mozdulataira, szinte mindenre „ugrik”. Ez máris több figyelemre méltó jelzést adhat a megfigyelőnek: az anya felfokozott, hiperaktív jelenléte, időnként tolakodó, túlságosan beavatkozó magatartása zavaró lehet a baba számára, mert nem hagyja saját ütemében cselekedni őt. Optimális az, ha az anya eltalálja az ingerek megfelelő mennyiségét – ebben az esetben ezt már túlstimulálásként értelmezhetjük. Az anya felfokozott készenléte feszültséget kelt a babában (ez negatív), de mindezt bájosan teszi (ami viszont pozitív érzelmeket, üzeneteket jelent), vagyis szinte tapintható a kettősség.

Hilda – talán e kettősség, vagy talán nyugodt vérmérséklete miatt – nem igazán zavartatja magát, örömmel, változatosan játszik, aktív, tevékeny, érdeklődő, mozgása rendben, minden téren kiegyensúlyozottan fejlett. (Ezt erősíti meg a csecsemő fejlődési skála felvétele is). Tímea félig egy párnára ülteti a kislányt, és kis műanyag labdát gurítgat felé. Hilda kúszva elindul a labda felé, igyekszik megszerezni. Ügyesen mozog, figyelmes. Egy idő után feltűnik, hogy anyja egyre gyakrabban biztatja, szinte felszólítja: küzdjél, Hilda, küzdjél! Mintha a kislány nem – vagy nem elég jól – tenné a dolgát, mintha az anya aggódna a gyermek lassúsága, passzivitása miatt, amiről pedig szó sem lehet. 

Beszélgetés az anyával 

Később az anyával beszélgetni kezdtem, megemlítettem, mennyire kihangosodott számomra ez a sok „küzdjél”. Megkérdeztem, szerinte ez kiről szólt: vajon a babáról-e, vagy esetleg róla. Válaszából kiderül viselkedésének oka: saját családja vele eléggé elutasító volt, anyja mindig is hidegen bánt vele, csak nővérét kényeztették, ő mindent megkapott, Tímeának viszont mindenért magának, egyedül kellett megküzdenie. A szülés után hetekig depressziós, mindenkivel ingerlékeny, elutasító volt, most is sokat szorong, feszült, túl van pörgetve. Túlságosan aggódik, állandóan nézi a légzésfigyelőt, elkényezteti a babát, egy pillanatra sem tudja sírni hagyni. Aggódik, hogy jól fejlődik-e, szerinte hason fekvésben még nem elég ügyes, ezért tornáztatja, stimulálja. Nehezen indult be a teje, még szopik a baba, de már pótlást kell adnia. 

A kapcsolati zavarok kialakulását korábbi rizikótényezők – például terhességi, szülési nehézségek, komplikációk – is előre jelezhetik. Esetünkben az anya veszélyeztetett terhes volt, elakadt a szülés, de végül nem került sor császárra – a szülésélmény igen negatív volt.  A háromnapos, egyhónapos és négy és fél hónapos korban felvett depresszió-skála egyre magasabb értéket mutatott. 

Elemzés

Az interakció elemzésekor a legjellemzőbbek: anya hiperaktív, intruzív, túlstimuláló, irányító-kontrolláló, félrehangoló, nem együttműködő. Ebből és a többi rizikótényezőből egyértelműen látszott a kapcsolati veszélyeztetettség. Több nemzetközi kutatás igazolta a depressziós anyák intruzív (túlzottan tolakodó, beavatkozó, erőteljes) interakciós viselkedését, ami ellen a baba védekezni kényszerül. Hilda fejlődése tehát veszélyeztetett, de az anya is veszélyben van, sürgős szakmai segítségre szorulna, hogy szorongásainak, depressziójának hátterét feltárva változtatni tudjon a babájával való viselkedésén. A baba a megfigyeltek szerint igen jól próbál megküzdeni a helyzettel, a megfigyelt kommunikációban többnyire vidámnak, jó hangulatúnak, barátságosnak, érdeklődőnek, kiegyensúlyozottnak és aktívnak mutatkozott, tehát az anyai kommunikációs hibák, terhelések ellenére jól állta a sarat, ami talán annak is köszönhető, hogy az anya problémái, szorongásai ellenére igen kedvesen, barátságosan és érzékenyen közelített babájához. De ha ez így folytatódik tovább, akkor nyilvánvalóan romlik majd a helyzet, későbbi súlyosabb következményekkel, hiszen nem ez az optimális bánásmód a csecsemő számára.

Érzelmi elérhetőség vagy elérhetetlenség

Látszólag, fizikailag jelen vagyunk, gondoskodunk a gyermek szükségleteiről, de lélekben talán egészen máshol vagyunk… Ezt nevezi a szaknyelv „érzelmi elérhetetlenségnek”, amelynek igen súlyos későbbi következményei lesznek a gyermek fejlődésére, társas beilleszkedésére. Az érzelmi elérhetőség a legfontosabb szempont, amit saját interakció-vizsgálati módszeremnél is szem előtt tartottam. A korai kötődés egyik legismertebb kutatója, Mary Ainsworth az anya-gyermek interakciók vizsgálatára irányuló kutatásaiban az anyai szenzitivitást, az érzékeny válaszkészséget tartotta a legdöntőbb tényezőnek a gyermek egészséges fejlődésére, társas beilleszkedésére nézve. Ezt az érzékenységet a fent felsoroltakon kívül az is negatívan befolyásolhatja, ha az anya még maga is gyermek maradt, nem nőtt fel. Azaz még nem tudott leválni a saját anyjáról, továbbra is ő irányítja az életét – vagy látszólag ugyan nem, de a feldolgozatlan feszültségek, problémák miatt nem képes teljes értékű felnőtt anyaszerepben megélni a gyermekével való kapcsolatát. Nagyon fontos ezért az anya saját anyjával való kapcsolatának feltárása, tisztázása abban az esetben, ha a gyermekével való kommunikációja, kapcsolata nehézségekbe ütközik.

A KORAI ANYA-CSECSEMŐ INTERAKCIÓK ELEMZÉSÉNEK MÓDSZERE

Korai Diádikus Interakció Kódrendszer (KDIK) 

Saját módszerem kidolgozásánál a kapcsolati rizikó, a kapcsolati veszélyeztetettség feltárása volt az egyik legfontosabb cél.  A Korai Diádikus Interakció Kódrendszert csak képzett kódolók alkalmazhatják, akik megtanulták és alaposan begyakorolták a módszer használatát. A KDIK már a szülészeti osztályokon hasznos lehet, ahol az anya és újszülöttje kapcsolatának kezdeti jellemzőit tárhatjuk fel, később pedig az anya és csecsemője interakciójának, viselkedésének pontos elemzésére, a kritikus pontok, jellegzetességek azonosítására, a problémák korai felismerésére, a zavarjelek, specifikus mintázatok, atipikus mintázatok feltárására alkalmas. 

A kódrendszer szemléleti megközelítése és fő szempontjai azonban – részlegesen –a kódrendszer alkalmazására nem kiképzett szakemberek számára is használható és hasznos lehet, még akár óvodáskorúak esetében is, az anya és gyermeke közös játékának megfigyelése során. Segítheti a gyermekorvos, a védőnő, a nővér, a gyógypedagógus, a pszichológus, a bölcsődei gondozónő, az óvónő munkáját. Sőt, szempontjainak ismerete a szülő számára is megkönnyítheti a félreértések felismerését. Ajánlatos videóval dolgozni, mert így a felvett jelenetek többször visszanézhetőek, minden apróság észrevehető, elemezhető, és nemcsak a diagnosztikában (melynek célja a kapcsolati zavar-veszélyeztetettség vizsgálata), hanem a terápiában is alkalmazható lesz (a baba-mama konzultáció vagy terápia során a szülővel közösen visszanézve és elemezve a helyzeteket és reakciókat, terápiás hatást is elérhetünk). A módszer alkalmazásában kutatóként és terapeutaként is szereztem tapasztalatokat, melyre fentebb láttunk, illetve a későbbiekben (a cikk következő részében) hozok néhány példát. A megfigyelésre optimális időszak a baba 4-6 hónap közötti életkora, amikor már a csecsemő teljesen alkalmas arra, hogy társas és érzelmi képességeit megmutassa, kiváltson szülői válaszokat, és maga is válaszoljon azokra. Ekkor a szemtől szembeni – még tárgyak nélküli – társas interakciók kölcsönös szabályozása zajlik, kezdeményezéssel, megszakítással, tekintetkapcsolattal, visszamosolygással. Fontos ebben az időszakban, hogy csak egymásnak, egymással legyenek, a túl sok tárgy elhelyezése távolítást, kapcsolati nehézséget, pótlékot jelenthet.

Zavarjelek az anyai viselkedésben

Azokban az esetekben, amikor zavarjeleket találunk az anyai viselkedésben, rejtett vagy nyílt elutasítás, távolságtartás, közömbösség, ellenségesség, hidegség, feszültség, tolakodás, túlzott irányítás, késlekedő vagy hiányzó válaszok, ledermedés, ijesztő reakciók, túlárasztás vagy a jelzések félreértése és félrehangolása figyelhető meg. Hasonló válaszok a babánál is előfordulhatnak. Sokszor nehéz eldönteni, vajon az anya „ügyetlen” gyermeke viselkedésének megértésében és az arra adott válaszban, vagy a baba félreérthető, nehezen értelmezhető vagy hiányzó jelzései zavarják meg az anyát, akinek esetleg ettől sérül az önbizalma, magának tulajdonítja a kommunikációs zavart, és még kevésbé fog tudni jól reagálni – máris kialakult az ördögi kör. 

Vannak babák, akikkel nehezebb a kapcsolatfelvétel, a kommunikáció, mert például koraszülöttek voltak, fejlődési lemaradás vagy zavar, esetleg fogyatékosság áll fenn, vagy pont a társas képességek korai zavarainak gyanújeleit láthatjuk, mint pl. autisztikus viselkedés korai jeleit. A baba és az anya interakciójának közös jellegzetességeiben pedig megláthatjuk az egymásra figyelést, egymásra hangolódást, a szinkróniát, az együttességet, a rugalmasságot és zavartalanságot – vagy épp ezek ellenkezőjét.

Korai kapcsolati mintázatok 

A kapcsolat minőségének alakulásában az anya részéről három fontos tényezőt figyelhetünk meg: az érzelmi elérhetőség (érzelmek), a kontroll és aktivitás (mennyire aktív az anya, és mennyire akarja ő uralni, irányítani a helyzeteket), illetve a „béke” faktor, amely az anya nyugalmát, feszültségmentességét jelzi. A baba-részéről két fontos tényezőt találtam: a részvétel, bevonódottság szintje (ami azt jelzi, mennyire érdeklődő, tevékeny, nyitott, együttműködő a baba, a béke és kooperáció pedig a nyugodtságot, stressz-mentességet, barátságosságot, kiegyensúlyozottságot mutatja meg. A faktorok nyomán többféle anyai stílus és babastratégia rajzolódott ki. A kiegyensúlyozott, érzelmileg elérhető anyáknál kiegyensúlyozott, derűs, jól válaszoló babákat találtam. Az érzelmileg nem elérhető és kicsit feszült, a nagyon kontrolláló, illetve a nagyon feszült stílusok jelzik a kóros anyai megoldásokat. Az ezekre adott babaválaszok vagy elkerülőek („lefagy” a baba, nem válaszol, elfordítja a tekintetét, fejét, testét, passzívan viselkedik), vagy ellenállóak lehetnek (mindent megpróbál a kapcsolat újraépítéséért, normalizálásáért, izeg-mozog, nyűgösködik, hangokat ad, nevetéssel vagy sírással próbálkozik, kezdeményez). 

Megelőzés és korai segítségnyújtás

A szülés utáni depresszióban szenvedő anyák babái eleinte gyakran ellenálló viselkedést mutatnak, hogy „felélesszék” az anyát – de ha túl sokáig nem sikerül, akkor sajnos feladják a próbálkozást, és akár apátiába is süllyedhetnek. A depressziós anyák nemcsak szomorú, passzív, távolságtartó vagy közönyös viselkedést mutathatnak, hanem nagyon gyakran előfordul a kifejezetten tolakodó (intruzív), erősen vagy durván beavatkozó, elutasító vagy ellenséges viselkedés is, mellyel a baba igen nehezen tud megküzdeni. Ha viszont például a védőnő idejében felismeri a kommunikációs jellegzetességeket az anya és a baba játéka, vagy akár gondozási helyzetekben mutatott viselkedése során, akkor már korán megkezdődhet a segítő beavatkozás is, mely főleg az anyára irányul. Ez sajnos ma – megfelelően képzett szakemberek és szolgálatok hiányában – igen gyakran elmarad, hiszen nem ismerik fel a problémákat, amelyek aztán súlyosbodnak, elmélyítve anya és gyermeke kapcsolatának nehézségeit, az anya lelki problémáit, és nehezítve a gyermek megfelelő fejlődését. Az interakció elemzése – kiegészítve az anya állapotának megismerésére szolgáló módszerek alkalmazásával (pl. depresszió, szorongás, kapcsolati folyamatok, szülői stressz felmérése) – óriási előnyökkel járna a megelőzésben, és sokkal több boldog anya-gyermek kapcsolat alakulásában lehetne segíteni.

Ez az írás bevezető a későbbi, konkrét eseteket is bemutató és részletesen elemző írásoknak. Ezek segíthetnek, ha Ön édesanya, és szeretne útmutatásokat kapni gyermekével való kommunikációjának, kapcsolatának mozgatórugóit, szempontjait, harmóniáját illetően – vagy ha szakember, és saját munkájában szeretné használni ezt a fajta látásmódot, megfigyelési technikákat. Többek között bemutatom, hogyan próbálja túlzottan ösztönözni gyermekét egy anya, tudattalanul gyermekére vetítve a saját, gyermekként kialakított életfilozófiáját, ezáltal tévesen észlelve gyermeke mozgásfejlettségét és aktivitását. Megismerhetjük annak az anyának az esetét, aki nehezen képes nyugodtan, örömmel figyelni babájára, s amikor a baba kapaszkodik, nyűgösködik, az anya is egyre feszültebb… Hogyan lehetne megszakítani ezt az ördögi kört? Milyen az a helyzet, amikor inkább az apa szeretne anyát játszani, s ezáltal kirekeszti párját? Hogyan jelennek meg a szorongásokból fakadó rejtett elutasítás jelei a játékban vagy gondozási helyzetekben? A folytatásban gyakorlati helyzetekkel ismerkedhetünk meg.

A sorozat második része: kattints!