Az evészavarok (elsősorban az anorexia nervosa, a bulimia nervosa és az elhízás) egyre nagyobb figyelmet érdemelnek: új zavarok vagy altípusok jelennek meg ugyanis, a gyakoriságuk is fokozódik, emiatt pedig a szakellátás iránti igény fokozatosan növekszik. A pandémia alatt az anorexia gyakorisága 15%-kal emelkedett, ahogyan több más pszichiátriai zavaré is. Éppen ezért megnőtt azoknak az eljárásoknak a szerepe, amelyek kevés ráfordítással hasznosak lehetnek. 

Az önértékelés is javul

Egyre több szakember vállal online terápiákat, fontossá vált a távgyógyítás, és előtérbe került az önsegítés. Ennek – a kényszer szülte helyzeten túl – elméleti és gyakorlati jelentősége is van: fokozódik a kliensek, a családok kompetenciaérzése, a saját erőből való rendeződés önerősítő volta. Az önsegítés javítja az önértékelést, gazdaságos, továbbá csökkentheti az orvos felkeresésével szembeni ellenállást. A rejtőzködés sok pszichiátriai zavarra jellemző. Az anorexiát nehéz leplezni, mert a kóros soványság feltűnik a családtagoknak, de a bulimiás betegek túlnyomó többsége nem keres orvosi segítséget. Ugyanakkor ők jó alanyai lehetnek az önsegítő eljárásoknak. Az önsegítés klasszikus példájának számít az alkoholfüggőség kezelésében az anonim alkoholisták (AA) csoportja. Ezt azért is érdemes említeni, mert az evészavaroknak is van szenvedélybetegség-elméletük, azaz bizonyos jellegzetességek szenvedélynek foghatók fel. Az anorexia német neve például Magersucht, ami soványságszenvedélyt jelent.

Írjunk tünetnaplót

Az önsegítő eljárások ma már jelentősek a pszichiátriai ellátásban. Vannak csoportos formák, de sokféle egyénileg használható önsegítő kalauz ismert, és ma már okostelefonos applikációk is léteznek. Ezekben jól kidolgozott programok találhatók, leginkább kognitív viselkedésterápiás szemléletben, mert ennek az irányzatnak a módszerei a sok tréningszerű elemmel jól használhatók gyakorlásokra, és a betegek egyedül is alkalmazhatják. Ilyen lehet például a tünetnapló írása, az önmegfigyelés, a tünetek gyakoriságának és intenzitásának pontozása jól végrehajtható számítógépes programokkal. Ha egy tízes vagy százas skálán megbecsüljük a tünetek intenzitását, akkor jól lehet követni az állapotváltozásokat. Közhely, de igaz, hogy a szó elszáll, az írás megmarad – ha le kell írni a tünetek változását, világosabban követhető a betegség alakulása. Ráadásul rejtett összefüggések is előjöhetnek: mi lehetett a hátterében annak, amikor kevésbé voltak intenzívek a tünetek? 

Csoportos és vezetett önsegítés

Ahhoz, hogy egy személy jobbítani tudjon saját állapotán, információkra van szüksége. A pszichoedukáció információnyújtáson, oktatáson alapuló módszereket jelent. A beteg, illetve családtagjai megismerik a betegséget, a kezelési módszereket, ezáltal motiváltabbak lesznek. Ma már sok ilyen lehetőség van: könyvek, internetes források, a média ismeretterjesztő műsorai. A pszichoedukáció megkönnyítheti a szakemberek felkeresését, kiegészítheti a pszichoterápiákat, de enyhébb zavarok esetén önmagában is sokat segíthet. A csoportos önsegítésnek két alapvető formája van: a tiszta önsegítés azt jelenti, hogy a kliens nem vesz igénybe szaksegítséget, azaz saját magára, illetve betegtársaira hagyatkozik. A vezetett önsegítés esetében azonban van valaki, aki nem orvos vagy pszichológus, hanem például egy távolabbi családtag, egy ápolónő vagy szociális munkás, és ő követi nyomon a kliens állapotát. A csoportos önsegítés az összetartás és a mintanyújtás révén hasznosabb lehet, mint az egyéni út. Persze olykor hátrányai is lehetnek, vannak ugyanis olyan csoporttagok, akik a változás igazi szándéka helyett csak panaszkodnak, egyfajta álarcot, álidentitást vesznek fel, némi büszkeséggel beszélnek arról, hogy ők milyen komoly zavarral küzdenek, s a vállalt feladatokat nem hajtják végre. Emellett veszélyes lehet a szubkultúraképződés is: a hasonló zavarban szenvedő betegek összezárnak, klikket alkotnak, így csoportos ellenállás léphet fel. Ez különösen jellemző azokra az internetes fórumokra, amelyeket evészavaros betegek látogatnak, akik megtaníthatják egymást azokra a trükkökre, hogyan lehet becsapni a környezetet, a szülőket, a kezelőket. Ezek az úgynevezett pro-ana és pro-mia oldalak – veszélyességük egyértelmű. Evészavarokkal küzdőknek ezért inkább a vezetett önsegítő csoportok ajánlottak.

Hogyan segíthet a szülő?

A különböző terápiás módszereket kombinálni is lehet. Az önsegítésnek akkor is helye van a kezelésben, ha egyéb módszerek alkalmazására is sor kerül (gyógyszeres kezelés, egyéni, csoport- vagy családterápia). A terápiák integrációja hatékony lehet az evészavarokban szenvedők ellátásában. A különböző terápiás eszközöket általában lépcsőzetes formában alkalmazzák. Ez azt jelenti, hogy a beteg kezdetben alacsony szintű ellátásban részesül, s ha ez nem vezet eredményre, a második lépcsőben komolyabb kezelést kap. Ennek a terápiás hierarchiának a csúcsán a speciális kórházi osztályon történő kezelés áll. A lépcsőzetes ellátás első fokozata a pszichoedukációt és az önsegítést jelenti. Ez utóbbiban támpontot nyújthatnak a megelőzés szempontjai is: mit kell elkerülni ahhoz, hogy ne alakuljon ki evészavar. Egy angol szakember, Peter Slade foglalta össze a megelőzés szempontjából fontos „tízparancsolatot”, azaz hogy mit javasol a szülőknek ahhoz, hogy gyermekükben ne alakuljon ki evészavar: 

Ne kövess el testi bántalmazást!

Ne kövess el szexuális visszaélést!

Ne csinálj nagy ügyet az ételből vagy az evésből!

Ne csinálj nagy ügyet a testsúlyból és az alakból!

Mutass szeretetet gyermekednek, anélkül hogy túlságosan óvó vagy túlkontrolláló lennél!

Ne állíts teljesíthetetlen mércét a gyereked elé!

Ne ragaszkodj mindig a tökéletes viselkedéshez!

Inkább a jelenben elért kis eredményeket jutalmazd, ne a jövőbeli nagy célokat hangsúlyozd!

Bátorítsd gyermeked függetlenedését!

Bátorítsd a gyerekedet abban, hogy legyen társasága, és keressen kapcsolatot más gyerekekkel!

Családi stresszhelyzetek és egyéni felelősség

Hazai körülmények között általában két önsegítő kalauzt ajánlunk evészavaros klienseinknek. Az egyiket egy angol szakember, Peter Cooper írta bulimiásoknak, magyarul Farkaséhség címen jelent meg. Ez egy hatlépcsős, kognitív viselkedésterápiás alapú önsegítő programot tartalmaz:

Önmegfigyelés: az étkezés rendszeres írásos rögzítése, hogy pontosan követni lehessen, mi történik.Étkezési terv kialakítása: annak eldöntése, hogy milyen étkezési minta megfelelő, és megpróbálni ragaszkodni hozzá.A beavatkozás megtanulása: milyen körülmények okoznak falásrohamokat, és milyen dolgokat lehet megpróbálni az ilyen események megelőzésére. Problémamegoldás: annak megtanulása, hogyan kell megfogalmazni azokat a problémákat, amelyek az evési nehézségeket okozzák, és hogyan lehet bánni velük.A diétázás kiiktatása: a fogyasztott ételek választékának rendszeres bővítése.A gondolkodás megváltoztatása: néhány olyan hiedelem azonosítása, amelyek az evési nehézségek alapját képezik, és azok módosításának megkísérlése.

Egy-egy ilyen lépés gyakorlása általában 1–3 hetet vesz igénybe. Ha az egyik lépés sikeres, lehet továbbhaladni a programban. Egy másik önsegítő kalauz családoknak készült, és a családszemléleten alapul (Túry, 2005). A szüleikkel élő fiatal, tizenéves vagy huszonéves kliensek esetében ugyanis a családterápia a leginkább ajánlott módszer. Ennek hátterében az állhat, hogy az evés és az étel sok családi érzelmi jelentést hordoz, így a családi feszültségek kifejezésére az evéstünetek alkalmasak lehetnek. Fontos, hogy mindemellett a családot ne kritizáljuk, hanem segítő partnerekként vonjuk be a családtagokat, mert igen sokat tudnak segíteni a hétköznapi feszültségek kezelésében. Ebben a kiadványban a család bevonásának a lehetőségeiről esik szó, olyan feladatokkal, amelyeket az evészavarban szenvedő gyermek és családja otthon kipróbálhat. Egy gyakori és igen hasznos feladatot említve: a kölcsönös kérések játéka azt jelenti, hogy minden családtag kérjen valamilyen rendszeres ismétlődő és mérhető viselkedést a többiektől (mit csináljon vagy mit ne csináljon a másik). Vétójog is van, ez esetben más kérést kell megfogalmazni. Alkudni is szabad, de ha megszületik a végső megállapodás, annak a betartása kötelező. Ez a játék rendkívüli módon felerősíti a családon belüli kölcsönös felelősséget – ami gyors csökkenést eredményezhet a családi stressztényezőkben –, másrészt megnő a kliens saját felelőssége is testi állapota iránt.

Túry Ferenc – Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet