Jelenlegi hely

Mit kockáztatsz?

Konkrét helyzetekben rengeteg olyan külső hatás terelget bennünket erre-arra, amelynek még a létéről sem tudunk.

A mai kor embere irtózik a kellemetlenségektől, és – távoli őseivel ellentétben – a mindennapi életben nem is kell veszélyeket vállalnia. S mivel nem tud megküzdeni semmiért, az igazi öröm lehetőségét is elveszítette, írja Konrad Lorenz A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című könyvében. 

Az emberi életet régebben jellemző „nagyszabású hullámhegyekből és -völgyekből alig észlelhető fodrozódás” lett. Nos, lehet, hogy Lorenz meglátása alapjában helyes, de azért nyilvánvaló, hogy rengetegen vannak, akik nem elégszenek meg a „fodrozódással”, és önként – ráadásul úgy tűnik, teljesen értelmetlenül – rendkívül kockázatos cselekvésekre vállalkoznak. Vajon miért teszik?

Sokan vannak, akik mintha kifejezetten szeretnének veszélyesen élni: vadul vezetnek, extrém sportokat űznek, állandóan belevágnak valamilyen új kalandba, ott vannak minden buliban, esetleg mértéktelenül isznak vagy drogoznak is. Kicsit úgy tűnik, mintha örökre megrekedtek volna a kamaszkor felelőtlen világában, és a felnőttes, megfontolt magatartást lehetővé tevő prefrontális gátló mechanizmusok nem fejlődtek volna ki bennük. Az ő esetükben azonban másról van szó, bár szintén idegélettani folyamatok állnak a háttérben.

Ahhoz, hogy a közérzetünk jó legyen, az idegrendszernek optimális izgalmi szinten kell maradnia. Ennek fenntartása a legtöbb ember számára nem jelent gondot, a mindennapok kisebb-nagyobb eseményei, örömei, izgalmai épp elegendő üzemanyagot szolgáltatnak a kellemes alapjárathoz. Ám vannak olyanok, akiknek az idegrendszere az átlagosnál jóval nehezebben reagál – nekik sokkal erősebb ingerlésre van szükségük ahhoz, hogy el tudják érni a megfelelő agyi aktivitás szintjét. A jelenséggel évtizedek óta foglalkozó, most 90 éves amerikai pszichológus, Marvin Zuckerman szenzoros élménykeresőknek nevezte el ezeket az embereket. Rámutat, hogy ennek a személyiségvonásnak vagy életmódnak a látszattal ellentétben nem a veszélykeresés a lényege; a kockázat csupán az az ár, melyet az élménykeresőknek gyakran meg kell fizetniük, hogy hozzájuthassanak a szükséges intenzitású ingerekhez.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 6. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. augusztus–szptemberi számában
ezekről olvashat:

2020 augusztus–szeptember

  • Én igazán empatikus vagyok – A házasságok 8. hazugsága

  • Mi csak védeni akarunk téged!” – Helikopterszülők

  • A félelemre apellálás a meggyőzésben

  • Külföldön élő magyarok

  • Mi is az az intelligencia?

  • Gyerekek válás után – A váltott elhelyezés

  • Családi kassza – gyerekszemmel

  • Soha ne rázd meg a kisbabát!

  • „Szemünk fénye” az óvodában

  • Mit őriz az iskolaőr?

  • Éjszakai mozdulatok

  • Az autizmus színei

  • Villanófényben

  • A placebo-hatás

  • Segíthetek?

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Ha valaki mindig megmondja, hogy a gyereke mit és hogyan tegyen, akkor nem az önállósodás útján indítja el, hanem megtartja egy olyan, érzelmileg infantilis munkamódban, amit...

Mit tehetünk, milyen módszerek állnak rendelkezésünkre, ha egészségünket meg akarjuk tartani?

Az akaraterő egyfelől abban segít, hogy valamit megtegyünk - másfelől viszont abban, hogy valamit ne tegyünk meg.

Noha a magyarban nincs széles körben elterjedt kifejezés a jelenségre, nekünk is ismerős lehet.

Az egészséges fejlődéshez és működéshez egész életünk folyamán szükségünk van az elismerésre.

Amikor az emberek úgy érzik, hogy nincs kontrolljuk az életüket szorongató történések felett, intenzív