Mástól is ezt várod, hiszen így lesztek jó csapat. Nem utasítasz vissza munkát. Elvből. Inkább a szabadidődből adsz fel, de ami kikerül a kezedből, az csakis tökéletes lehet! A saját területeden te szeretnél a legjobb lenni. Ezért fejleszted magad. Plusz energiákat mozgósítasz. Odafigyelsz. Megszervezed. Kontrollálod.

Mi a baj ezzel? Látszólag semmi.

Newton. Gauss. Leonardo Da Vinci. Michelangelo. Beethoven. Kafka. Kubrik. Steve Jobs. Serena Williams. Christiano Ronaldo. És még sorolhatnám. Tudósok, művészek, sportolók, zseniális üzletemberek alkotó tevékenysége tesz tanúbizonyságot arról, hogy a világ szegényebb lenne a tökéletességre törekvő személyiségek nélkül. De milyen árat kell ezért fizetni?

A maximalizmus nem csupán a zsenik és tehetségesek kiváltsága. Az ezredforduló körül hirtelen megugrott a perfekcionisták tábora. Állásinterjún ma már trendi az mondani, ha a hibáidról és gyengeségeidről kérdeznek, hogy: „Maximalista vagyok. Inkább több időt töltök egy feladattal, de szeretek tökéletes munkát kiadni a kezemből”. Az elvárások is egyre keményebbek. Harminc évvel ezelőtt elég volt „csak” a szakmádhoz érteni. Ma már beszélned kell legalább egy idegen nyelvet, tökéletesen kell kezelned a számítógépet, tájékozottnak kell lenned, hiszen bármire bármikor rákereshetsz. A legtöbb munkahelyen követelmény, hogy prezentációkat tarts, ami lelkileg meglehetősen megterhelő feladat: megítélnek a kinézeted, a stílusod, a véleményed és az elkövetett hibáid miatt. Aztán ott van a közösségi média, ahol pontosan mérhető a népszerűséged – vagy ennek hiánya. Egész kis korban, már az iskolában rászoktatnak arra, hogy állandóan a „jegyeid”, azaz a teljesítményed alapján vagy értékelve. Ha sportolsz, ott is konkrét visszajelzések érnek az eredményeid alapján. Divatos kifejezés a „feszegetem a határaimat” vagy „kilépek a komfortzónámból”.

Egy maximalista vagy perfekcionista személy magas elvárásokat támaszt saját maga – esetleg mások – felé is, de keményen dolgozik, kitartó és produktív a munkájában. Fegyelmezett és jól szervezett. Nem köt kompromisszumot. Élvezetet lel abban, amit csinál, és minden eredménye vagy sikere növeli az önértékelését. Mindez boldogságot okoz számára.  Akkor mégis mi a gond?

Mikor ölthet egészségtelen mértéket a maximalizmus?

Nos, az, hogy valaki maximalista, nem jelenti azt, hogy mindig tökéletes teljesítményt tud nyújtani. Ami teljesen természetes, mindannyian hibázunk időnként. Viszont ha valaki nem elég rugalmas ahhoz, hogy elfogadja a kisebb hibáit, az átmeneti kudarcait és visszalépéseit, akkor ez belső konfliktushoz vezet, ami viszont frusztrációt és elégedetlenséget szül. Majd jön a kudarckerülés és halogatás… Könnyen érthető, hogy a maximalizmus csak bizonyos keretek között egészséges. Ezek a keretek pedig tágabbak vagy szűkebbek lehetnek, az egyéni tolerancia függvényében.

A két legnagyobb probléma, amivel a túlzott maximalisták küzdenek: állandó elégedetlenséget éreznek és főként a hibákra fókuszálnak, anélkül, hogy a sikereket kellőképen kiélveznék. Bizony nem könnyű evvel a teherrel élni!

Pár jel, amiből felismerheted, hogy a maximalizmusod már nem egészséges:

• Nem tudod elfogadni a hibázás lehetőségét.
• Irreálisan sok időt töltesz egy feladattal, mert újra és újra ellenőrizned kell, nehogy bármilyen hiba legyen bene.
• Nehezen adsz ki a kezedből egy munkát, mert nem „elég tökéletes”.
• Nem mersz delegálni egy munkát, mert más nem tudja olyan jól megcsinálni, mint te, így mindennap túlórázol.
• Az önértékelésed csakis az aktuális teljesítményedtől függ.
• Egy kevésbé produktív napot pocsék napnak tartasz.
• Nem tudod a sikereket kellőképpen kiélvezni, mert mindenben találsz hibát.
• Olyan magas mércét állítasz magaddal – és/vagy másokkal – szemben, amelyet lehetetlen teljesíteni.
• Elkerülöd azokat a helyzeteket, ahol úgy gondolod, hogy nem tudsz tökéletesen teljesíteni.
• Halogatsz: ha valamit nem tudsz tökéletesen megcsinálni, akkor nem is érdemes nekifogni.
• „Minden vagy semmi” elven működsz: ha valami nem tökéletes, akkor elszúrtad.
• Katasztrofizálsz: ha valamiben hibázol, akkor véged van, vége a karrierednek, vége a megbecsülésednek.
• Tudni véled, mit gondolnak mások: „Biztos azt gondolják, egy csődtömeg vagyok”, „Mindenki nevet rajtam és lenéz, mert hibáztam”.
• Állandóan rágódsz az elkövettet hibákon, soha nem tudsz ellazulni.
• Kellemetlenül érzed magad, ha újraolvasod a munkádat, újranézed az előadásodat vagy csak ránézel a fényképeidre, mert állandóan csak a hibákat látod.
• Sosem vagy elégedett a kinézeteddel.
• Az egészségedet is kockáztatod, csak hogy „tökéletes” lehess vagy „tökéletes” teljesítményt nyújthass.

Az alapvető különbség tehát az egészséges és a túlzott maximalizmus között, hogy míg az elsők táborában főként a törekvések és a teljesítmény okozta öröm dominál, addig a kóros maximalisták inkább a hibákra fókuszálnak, és az állandó elégedetlenség érzése a meghatározó. Míg az egészséges maximalizmus pozitív önértékeléssel jár, a túlzott maximalizmusnál az önértékelés folyamatosan csorbul, hiszen az irreálisan magas elvárásoknak nem lehet eleget tenni.  

Hogyan lesz valakiből túlzott maximalista?

Már hibáztattuk a társadalmunk által állított túlzott elvárásokat, a közösségi médiát is felelőssé tettük, ahogyan ez sokszor teljesen kézenfekvő (többnyire jogosan). Hiszen annyi sikersztori vesz körül, ki akarna középszerű lenni? A következő örök érvényű tényező a gyerekkor. Milyen hatások értek? Hogyan neveltek a szülők? Milyen tapasztalatok alakították a korai személyiségünket? Kétségtelen, hogy a szülők elvárásai – legtöbbszőr a legjobb szándék által vezérelve -– megteremthetik a talajt a későbbi, felnőttkori perfekcionizmusnak. Például ha mindig csak akkor dicsérnek, amikor valamit épp jól csináltunk, vagy ha az szeretetüket főleg akkor mutatják ki, ha az általuk elvárt viselkedést produkáljuk. A szüleink magas mércéit – bár gyerekkorban elutasítjuk és lázadunk ellenük –, később tudattalanul is interiorizálhatjuk és immár belső, saját indíttatású elvárásokká alakíthatjuk.

Természetesen a maximalizmusra lehet örökletes hajlamunk is, amelyre aztán a szülök példamutató viselkedése még plusz megerősítésként hat. Egyes maximalisták már gyerekkorukban magukon viselnek bizonyos árulkodó személyiségjegyeket: kényszeresen rendszeretők, kellemetlen érzés számukra, ha valami nem úgy van, ahogy azt ők szeretnék, ezért sajátos „szabályokat” hoznak létre, makacsok és önfejűek, órákig el tudnak játszani egy bizonyos játékkal, nem zökkenti ki őket semmi abból, amit épp akkor csinálnak.

De maximalistákká válhatunk akár felnőttkorban is, például a párunk velünk szemben támasztott túlzott elvárásai következtében, vagy csak egyszerűen egy új közösség hatására, amelynek értékeivel szívesen azonosulunk, szívesen követjük őket –  akkor is, ha ez számunkra erőnk feletti teljesítést jelent.

Lehetünk maximalisták csak egy adott tevékenységben, vagy az életünk minden területén. Van, akinek a maximalizmusa „csak” a munkájára vagy egy hobbijára korlátozódik, de sokan egyszerűen mindenhol helyt akarnak állni: a legjobb szakemberek, tökéletes szülők, tökéletes házastársak, kiváló sportolók, a legjobb barátok akarnak lenni.

Nem is a törekvéssel van a gond, hanem a rugalmatlan hozzáállással, amikor nem képes valaki elfogadni, hogy időként hiba is csúszhat a gépezetbe, nem lehet mindennap egyenlően magas szinten teljesíteni, megvan a jól megérdemelt pihenésideje is – és egyáltalán, nem attól leszünk szerethető és jó emberek, mert tökéletesek vagyunk!

Milyen veszélyeket rejt a túlzott maximalizmus?

A kutatások (https://personalexcellence.co/blog/perfectionism-downsides/ ) szerint a rugalmatlanul és kényszeresen „tökéletességre” törekvő egyének nagyobb eséllyel szenvednek  a következő  egészségügyi és pszichés problémákban: alvászavarok, állandó nyugtalanság, fejfájás, szorongás, szív és érrendszeri megbetegedések, irritábilis bél szindróma, depresszió, táplálkozási zavarok, főként anorexia.

Egy „sikertelen” maximalista gyakran érez szégyent, megsemmisülést, csökkent önértékelést. A sikerorientáltság náluk gyakran fordul át kudarc-kerülésbe. Az elszigetelődés, a barátok elvesztése, a párkapcsolati problémák sem meglepőek, ha valaki túl sok időt tölt a munkájával vagy valamilyen más kényszeresen végzett tevékenységgel.

Paradox módon néha a sportolásnak is lehetnek pont ilyen káros hatásai, ha valaki nem képes az ésszerű határokat betartani. Már nemcsak nőknél gyakori, hogy a számukra elfogadható kinézetért az egészségesnél jóval több órát töltenek sportolással, vagy extrém diétákra kényszerítik magukat. Nem véletlen, hogy a táplálkozási zavarok és az önértékelés között szoros kapcsolat van. Egy amerikai kutatás során sportolók körében meglepő eredményeket találtak: a megkérdezettek  fele vállalna komoly egészségügyi kockázatokat egy olyan szer fogyasztásával, amely hozzásegítené egy kiemelkedő nemzetközi eredményhez.

Mi az, ami megvéd a túlzott maximalizmustól?

Az egészséges, stabil önértékelés. A kiegyensúlyozott, komplex személyiség. Ha az élet több területén is energiát fektetünk valamibe, fejlesztjük magunkat, és így több területen van lehetőségünk pozitív visszajelzéseket és sikert elérni. A reális célok. A jó készségek, képességek. Ha az elért teljesítmény visszaépül az önértékelésbe, folyamatosan erősítve azt. A minőségi társas kapcsolatok, feltéve, hogy megfelelően ápoljuk is őket.  

Mit tehetsz, ha szabadulni szeretnél a túlzott maximalizmustól?

1. Fogadd el, hogy néha követsz el hibákat. Hogyan tedd meg ezt a gyakorlatban?  Küldj el néha úgy egy emailt, hogy nem olvasod át. Ha lesz benne helyesírási hiba, hát lesz. Tapasztalni fogod, hogy nem lesz semmilyen negatív következménye. Egy munkát, amit korábban hatszor átnéztél, mielőtt elküldted a főnöködnek, küldd el rögtön, ahogy befejezted. Nem az a cél, hogy szándékosan hibázz, hanem az: dolgozz koncentráltan, de ne tölts el túl sok időt azzal, hogy ellenőrizgeted magad. Azt az időt sokkal hasznosabban felhasználhatod!
2. Ne a tökéletességre törekedj, hanem arra, hogy hozd ki magadból a legjobbat. Aki a tökéletességre törekszik, az gyakran halogat vagy hozzá sem lát a feladathoz. Ha nincs is ihleted egy munkához, csak kezdd el valahogy. Ne várj a „tökéletes” első mondatra. Azt később is megírhatod. Néha egyszerűen nem lehetsz te a legjobb, de ha kihozod magadból a körülményeknek megfelelően és a felkészülésed alapján a legjobbat, akkor elégedett lehetsz magaddal.
3. Állíts magad elé magas, de reálisan elérhető célokat! A legtöbbszőr az a gond, hogy túlzott elvárásokat támasztasz magaddal szemben. Ne siess. Haladj lépésről lépésre. A nagy célokat bontsd le részcélokra, amelyek sikert és elégedettséget okoznak.
4. Nem mindig a végcél a legfontosabb. Az út is nagyon élvezetes és jutalmazó lehet. Ne a jövőben élj! Élvezd a jelent, éld meg tudatosan a pillanatot.
5. Ünnepeld meg a sikereidet. Ha valamilyen jó eredményt értél el, állj meg és ünnepeld meg. Ne rohanj azonnal a következő cél felé.
6. A teljesítményedet ne tedd mindig külső mércéktől függővé. Néha könyveld el magadban azt a sikert is, ami nem mérhető, aminek nincs látható jele, de amit te fejlődésnek éltél meg. Írd le, mennyire büszke vagy erre. Tedd olyan helyre, ahonnan bármikor előveheted, ha szükséged van egy kis önbiztatásra, önigazolásra.
7. A megítélésed nem csak a teljesítményedtől függ. Hidd el, hogy néha szerethetőbb és szimpatikusabb leszel egy pár hibával, mint a tökéletes, mások számára elérhetetlen teljesítménnyel.
8. Egy hibától nem dől össze a világ. Ilyenkor gondolj mindig arra: ki fog emlékezni erre egy év vagy öt év múlva? Vagy milyen jelentősége van ennek az egy hibának a hosszú távú céljaidszempontjából?
9. Szempontváltás: gondol el, hogyan reagálnál te erre a hibára, ha más követné el? Mit tanácsolnál egy kétségbeesett barátodnak ebben a helyzetben, ha meg akarnád nyugtatni? Miért ne lenne akkor ez rád is érvényes?
10. A hibákból és kudarcokból rengeteget lehet tanulni. Többet, mint a sikerekből. Fogd fel a sors leckéjének, vond le a következtetéseket és lépj tovább.
11. Emlékeztesd magad gyakran arra, hogy már mennyi mindent elértél. Mennyit fejlődtél! Légy hálás ezért, és ne elégedetlenkedj egy kis hiba miatt.
12. Állj mindig több lábon: ha mereven csak egy területre fókuszálsz, az önértékelésed és a lelki egyensúlyod túlságosan ki van téve az itt elért eredményeknek. Egy vagy két hobbi nagyszerű sikerélményt nyújthat, ha a munkádban átmenetileg ezt nem kapod meg. A család vagy a baráti társaság olyan érzelmi támogatást nyújt, ami jól jön a nehezebb időszakokban.
13. Ne próbálj minden területen tökéletesen teljesíteni. Ez még senkinek sem sikerült. Akinek igen, az nem mond igazat.
14. Nem gond, ha néha megeszel egy kocka csokoládét. Ettől még nem fog felborulni a diétád! Sőt, az sem baj, ha egy héten tartasz egy olyan napot, amikor mindent megehetsz, amit megkívánsz! Egy kis csalás néha belefér!
15. Vedd észre és zárd ki a gondolkodási hibákat. Fogalmazd át az alábbi kijelentéseket:

• „Ha nem teljesítek mindig 100%-on, akkor nem vagyok elég jó”
• „Csak a tökéletes munka elfogadható”
• „A második hely kudarc. Csak a győzelem számít”
• „Ha nem tökéletes a prezentációm, elveszítem a szakmai presztízsemet”
• „Muszáj tökéletesen csinálnom mindent”
• „Nekem mindig a legjobbnak kell lennem”
• „Ha egyet is hibázok, mit fognak szólni?”
• „Egy kis hibáért is keményen elítélnek”

Az elméleti megértés természetesen még nem jelenti, hogy mindezt a gyakorlatban is azonnal alkalmazni tudod. De kis lépésekkel és odafigyeléssel szépen fogsz majd haladni. Elvégre mindenben a legjobbra törekszel, nem?