Jelenlegi hely

Magánbuborékok

A személyes tér
Nemcsak kultúrák között vannak különbségek, a személyes tér nagysága egyénenként eltérő

Edward Hall 1966-ban megjelent, Rejtett dimenziók című könyvében foglalta össze azóta igen népszerűvé vált, ma is érvényes elméletét a személyes terekről. Ennek lényege, hogy testünket négy távolsági zóna veszi körül, és ennek óriási jelentősége van személyközi kapcsolatainkban. 

Edward Hall 1966-ban megjelent, Rejtett dimenziók című könyvében foglalta össze azóta igen népszerűvé vált, ma is érvényes elméletét a személyes terekről. Ennek lényege, hogy testünket négy távolsági zóna veszi körül, és ennek óriási jelentősége van személyközi kapcsolatainkban. Az intim távolság a testfelületünknél kezdődik, és nagyjából 50 centiméteres övezetet jelent. Ebbe csak legközelebbi hozzátartozóinkat, párunkat, gyermekeinket engedjük be szívesen. A következő, 50 centimétertől 1,2 méterig terjedő személyes távolság a barátokkal, jó ismerősökkel való beszélgetés zónája. Amikor idegenekkel tárgyalunk vagy hivatalos, üzleti ügyet intézünk, úgy érezzük jól magunkat, ha partnerünk a társas zónában, azaz 1,2 méternél messzebb, de 3,6 méternél közelebb helyezkedik el tőlünk. 3,6 méternél kezdődik a nyilvános távolság – itt már bárki tartózkodhat anélkül, hogy zavarna bennünket.

Ezek a számok azonban nem általános érvényűek, csupán az észak-amerikai átlagot jelölik. A személyes tér igénye a különböző kultúrákban jelentősen eltér: az észak-európaiak és az angolok nagyobb távolságot tartanak, mint az amerikaiak, viszont a dél-európaiak és főként az arabok jóval kisebb személyes térrel is megelégszenek. Edward Hall az 1950-es években kommunikációs tréningeket tartott diplomatáknak, mert a kultúrák közötti efféle apró eltérések komoly félreértésekhez vezethetnek. Gyakran említett példa, hogy ha egy arab és egy svéd diplomata beszélgetni kezd, akkor észrevétlenül „körbetáncolják” a termet: az arab közelít beszélgetőpartneréhez, hogy elérje a számára kellemes távolságot, a svéd viszont folyamatosan hátrál, mert zavarja, hogy a másik belépett személyes zónájába. Eközben mindkettőjük kellemetlenül érzi magát, és téves következtetést von le a másikról: a svéd nyomulósnak, agresszívnak tartja beszélgetőpartnerét, aki viszont ridegnek és elutasítónak ítéli őt.

 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014. 3. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. augusztus–szptemberi számában
ezekről olvashat:

2020 augusztus–szeptember

  • Én igazán empatikus vagyok – A házasságok 8. hazugsága

  • Mi csak védeni akarunk téged!” – Helikopterszülők

  • A félelemre apellálás a meggyőzésben

  • Külföldön élő magyarok

  • Mi is az az intelligencia?

  • Gyerekek válás után – A váltott elhelyezés

  • Családi kassza – gyerekszemmel

  • Soha ne rázd meg a kisbabát!

  • „Szemünk fénye” az óvodában

  • Mit őriz az iskolaőr?

  • Éjszakai mozdulatok

  • Az autizmus színei

  • Villanófényben

  • A placebo-hatás

  • Segíthetek?

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Ha valaki mindig megmondja, hogy a gyereke mit és hogyan tegyen, akkor nem az önállósodás útján indítja el, hanem megtartja egy olyan, érzelmileg infantilis munkamódban, amit...

Mit tehetünk, milyen módszerek állnak rendelkezésünkre, ha egészségünket meg akarjuk tartani?

Az akaraterő egyfelől abban segít, hogy valamit megtegyünk - másfelől viszont abban, hogy valamit ne tegyünk meg.

Noha a magyarban nincs széles körben elterjedt kifejezés a jelenségre, nekünk is ismerős lehet.

Az egészséges fejlődéshez és működéshez egész életünk folyamán szükségünk van az elismerésre.

Amikor az emberek úgy érzik, hogy nincs kontrolljuk az életüket szorongató történések felett, intenzív