Mit is jelent az empátia?

Van, aki úgy gondolja, hogy minél pontosabban ugyanazt kell éreznie, mint amit a másik ember átél. Pilinszky János, kiváló költőnk egyik nagynénje, a Bébi becenevet kapott Baitz Borbála ötéves korában leesett a padláslétráról, és emiatt – ahogy ma mondjuk – tanulásban akadályozottá vált. Pilinszky sokszor hivatkozott arra, hogy Bébinél empatikusabb emberrel még sohasem találkozott, hiszen, ha a nagynéni síró embert látott, ő is sírva fakadt. Így is értelmezhető az empátia. Ez nyilván nem állja meg a helyét akkor, ha például segítő foglalkozású emberekkel kapcsolatban emlegetjük a fogalmat. Nagy baj volna, ha pszichológusként ily módon foglalkoznék a klienseimmel – ha minden alkalommal én is sírva fakadnék, amikor egy-egy nehéz helyzetben lévő ember megtisztel azzal, hogy megosztja velem súlyos problémáit. Sem erőm, sem hatalmam nincs ahhoz, hogy ezeket átvegyem. Valószínűleg ezt senki nem is várja el tőlem. Egy hasonlattal élve: a sánta nem várja el orvosától, hogy együtt sántikáljon vele (sőt, minden bizonnyal gúnynak is venné). Ezek szerint egy jó terapeuta nem könnyezhet, ha a kliense története mélyen megérinti? Dehogynem. Csak közben fontos tudnia, hogy a kliens nem ezt várja tőle. Ha beugrom egy fuldokló mellé a folyóba, és én sem tudok úszni, nem sok segítséget nyújthatok. Az empátia tehát kissé ködös fogalom, mindenki másként értelmezi. Éppen ezért különösen alkalmas arra, hogy egy párkapcsolatban „banánhéjként” szerepeljen.

„Tudom, mit érzel”?

Viola és Dezső nyolc éve házasok. A férfi irodai munkát végez napi nyolc órában. Este többnyire fáradtan ér haza. Nem szereti a munkáját. Az utóbbi időben a kollégái szüntelenül froclizzák, a főnöke sem becsüli meg. Úgy érzi, csak a családjáért robotol, mert valakinek pénzt is kell keresni. A nő háztartásbeli. Három gyermekük van: három-, négy- és hatévesek. Rájuk Viola vigyáz egész nap. A három gyerek három külön világ. Időnként persze nagyon jól kijönnek egymással, de azért gyakoriak a csetepaték. A veszélyérzetük még nem alakult ki, emiatt az anyjuk állandó stresszben él.

Vajon Dezső képes megérteni Viola problémáit, amikor esténként azt látja, hogy az asszony türelmetlen vele és a gyerekekkel is? Képes átérezni, milyen egyszerre három gyermekre vigyázni, szükségleteiket kielégíteni, türelmesnek lenni velük? Vajon Viola képes megérteni, Dezsőnek milyen problémái akadnak a munkahelyén a munkáját, munkatársait, főnökét illetően? Mennyire van létjogosultsága ilyen helyzetben a „Tudom, mit érzel” mondatnak? Semennyire. Fogalmuk sincs arról, milyen problémákkal kell megküzdenie házastársuknak. Mindketten elvárják, hogy a másik megértse őket, viszont lelkük mélyén tudják, ez lehetetlen – legalábbis abban a formában, ahogy ők értelmezik a megértést. Persze mindketten igyekeznek úgy tenni, mintha átéreznék a másik problémáit, közben azonban lelkük mélyén tudják, hogy erre képtelenek. Emiatt lelkiismeret-furdalásuk van. A bűntudat csak gyűlik-gyűlik bennük, míg egyszerre csak veszekedésben robban ki. Az utóbbi időben egyre több az ilyen alkalom.

   - Egész nap csak ülsz az irodádban, én meg rohangálok a gyerekek után! Fogalmad sincs, mit jelent, amikor az egyik az egész tekercs WC-papírt gyömöszöli a WC-be, miközben a másik kettő üvölt, mert nem tudnak megegyezni, melyik játékkal ki játsszon!

   - Mit csináljak? Valakinek pénzt is kell keresni a családban! Azt hiszed, az én munkám könnyebb? Az a rengeteg megaláztatás, amit el kell viselnem azért, hogy megéljünk?!

Kibújt a szög a zsákból. Tulajdonképpen mindenki a saját problémájával van elfoglalva. Megterheli őket azok feldolgozása, és mindketten több megértést várnának el párjuktól. Közben azt hiszik, tökéletesen tisztában vannak a házastársuk helyzetével (ami persze könnyebb, konfliktusmentesebb, mint a sajátjuk). Egymás problémáira kiváló megoldásokat tudnak adni. Adnak is.

   - Miért nem állsz ki magadért? Miért tűröd, hogy sértegessenek a kollégáid? Pipogya alak vagy!

   - Azt hiszed, ki akarom rúgatni magam? Nekem felnőttekkel van dolgom, nem gyerekek között kell rendet tennem, mint neked!

Nem is értik, a másik miért nem képes megérteni a helyzetüket. Időnként persze igyekeznek toleránsabbak lenni egymással. Ilyenkor hangzik el a „Tudom, mit érzel” mondat. Ez persze nem igaz, és lelkük mélyén ezt ők is tudják, de arra gondolnak, párjuknak erre az üzenetre van szüksége. Máskor automatikusan vigasztalásba kezdenek:

   - Legalább van munkahelyed. Ezt sem mindenki mondhatja el magáról.

   - Legalább van három szép egészséges gyerekünk, még ha rakoncátlanok is.

Közben érzik, hogy ez a vigasztalás igen soványka. Nem ad gyógyírt a problémáikra. Megértést fejeznek ki, és az mégsem hat. Mintha elbeszélnének egymás mellett – persze a legjobb szándékkal. Közben azonban mindkettejükben megmarad a rossz érzés: „A párom nem ért meg engem.”

A jó empátia

Akkor milyen a jó empátia? Elfogadó. Megértő és megérintő. Művészet, amely azonban elsajátítható. Muszáj mindig hangsúlyoznunk, hogy tudjuk, mit érez a másik ember? Ez kell az empátiához? Nem. Az empátia őszinte. Ha nem tudom, mit érezhet a másik, nyugodtan mondhatom: „Fogalmam sincs, ez milyen nehéz lehet”. Mert ez az igazság. A társam ilyenkor érzi, hogy ha nem is tudom teljes mértékben átérezni a helyzetét, de – amennyire tőlem telik – megpróbálom, és őszinte vagyok. Az „amennyire tőlem telik” nagyon fontos kifejezés. Egy mondás szerint „szívesen leugrom a kedvedért egy felhőkarcoló tetejéről, de felugrani nem tudok”. Ha nem tudom elképzelni sem, mit érez a másik, akkor azt kell kifejeznem.

A jó empátia lereagálja az érzelmeket. Nem biztos, hogy megoldásra van szüksége annak, akivel empatizálunk. Lehet, hogy csak azt szeretné, valaki értse meg, milyen helyzetben van. Ha ezt megtapasztalja, a megoldást talán már önmaga is képes megtalálni, egyszerűen azért, mert úgy érzi, nincs egyedül. Annak ellenére érzi ezt, hogy tudja: a társa nincs abban a helyzetben, mint ő. A helyzettel kapcsolatos érzelmeit azonban pontosan látja, és ezt vissza is jelzi számára. Néha egy-egy empatikus mondat sokkal többet jelent, mint egy hosszú vigasztalás. A fenti példát alapul véve ezek így is hangozhatnak:

   - Biztos nagyon nehéz lehet nap mint nap úgy dolgozni, hogy közben érzed, nem becsülnek eléggé.

   - Neked pedig nagyon nehéz lehet egyszerre három gyerekkel. Lehetetlen mindegyikük k mellett ott lenni, vigyázni rájuk, és közben még nyugodtnak is maradni.

A jó empátia önzetlen. Ehhez szükség van arra, hogy félretegyük saját – egyébként létező és jogos, vagy annak vélt – problémáinkat. Ilyenkor nem akarunk kapni, csak adni. A helyesen értelmezett empátia nem üzlet. Nem azt jelenti, hogy „adok valamit, de cserébe én is elvárok ezt-azt”. Csak adni akar. Ha azt mondom: „megértelek, de cserébe te is érts meg engem”, akkor valójában egy adok-veszek helyzetet alakítok ki, amelyben máris mérlegelem, hogy „megéri-e” a befektetésem, vajon meghozza-e az elvárt hasznot?

Fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő szavakat, amikor empátiánkat kifejezzük. Nem elég azt éreznünk, hogy megértjük a másikat – ezt ki is kell fejeznünk ahhoz, hogy ő is érezze a megértésünket. A visszajelzések igen fontosak, enélkül az empatikus magatartás csak suta próbálkozás.

„Az empátiára születni kell” – hangzik a gyakori tévhit, amely egyben sokak számára felmentést is jelent, amikor nem akarnak, nem tudnak együttérzőek lenni. Mit tegyen, aki kevésbé tudja gyakorolni az empátiát? Tanulja meg! A megértést egész életünk során tanuljuk, a visszajelzésre pedig konkrét módszerek állnak rendelkezésünkre.

* Ilyen például a parafrázis, azaz a másik mondandójának saját szavainkkal történő megismétlése. A „Nagyon fáradt vagyok” mondatra adott esetben reagálhatunk a „Látom, hogy kimerítő napod volt” mondattal.

* A megértés kifejezését szolgálja az összefoglalás is, amelynek segítségével röviden megismétlem beszélgetőtársam mondandóját, kiemelve fontos elemeit.

* Kiváló eszköz az érzelmi visszatükrözés is, amely a ki nem mondott, de a szavak mögött rejlő érzelmeket alakítja hallható üzenetté. Egy empatikus párbeszéd ilyen is lehet:

   - Szörnyű napom volt! A gyerekek egész nap rendetlenkedtek, egyikük sem fogadott szót, olyanok voltak, mint a kis ördögök!

   - Akkor biztos nagyon fáradt lehetsz.

A normalizálás a megértésünk kifejezésére szolgáló újabb eszköz. Ennek segítségével érzékeltetjük a beszélgetőpartnerünkkel, hogy reakciója ebben a helyzetben természetes, elfogadható. Viola fenti mondatára Dezső reagálhat így is:

   - Nem csoda, hogy ilyen kimerült vagy. Ez tényleg emberpróbáló feladat.

Amely mondat voltaképpen azt jelenti: „Igen, ebben a helyzetben az emberek általában így szoktak viselkedni. Nem vagy egyedül.”

Látható tehát, hogy az empátia kifejezésére számos lehetőség és kiválóbbnál kiválóbb szavak állnak rendelkezésünkre. Ezek szerint mindig szükségünk van a jól megválasztott szavakra empátiánk kifejezéséhez? Nem. Adott helyzetben egy ölelés is elegendő. Szerencsére ezt Viola és Dezső is tudja, és egyre többet gyakorolja. Ez menti meg a házasságukat.