Öt éve élek Skóciában. Egyéni és párterapeutaként többnyire külföldön élő magyaroknak online segítek megoldani az új kultúra és megváltozott helyzet adta nehézségeket. Az ő történeteikből hoztam kettőt. Akik egyedül vágnak neki a világnak, talán hamarabb érzik meg: tenniük kell azért, hogy ne szigetelődjenek el, ne legyenek magányosak. Sokan alulértékelik a felületes ismerősök szerepét, pedig egy új környezetben a pénztáros mosolya, a szomszéd köszönése, vagy hogy a kávézó pincére már tudja, lattét vagy kapucsínót kérünk, az otthonosság első élményei lehetnek. Ezek a kapcsolatok válhatnak aztán a szociális hálónk vékony, de sűrűn szőtt szálaivá, amibe a fontosabb ismeretségek és barátságok beleszövődhetnek. Ezek közvetítik észrevétlenül a helyi kultúra szokásait, de csapdát is rejthetnek. 

Felszínesből mélyebb kapcsolatok

Ádámnak könnyen mentek a felületes beszélgetések. Még alig tudott angolul, de már minden kalauzhoz és pultoshoz volt egy kedves vagy vicces megjegyzése, és jó füle volt hozzá, hogy a helyi szlenget, kiejtést megértse, és beépítse a beszélgetéseibe. Hamarosan törzsvendég lett a legbefogadóbb közeg, egy skót kocsma világában, és észre sem vette, milyen fontos része lett életének az alkohol, ami abban is segítette, hogy elterelje a figyelmet a mélyebb kapcsolatok és a célok megfogalmazásáról. Nehezítette a helyzetét, hogy Skóciában talán még a magyarországinál is elfogadottabb a rendszeres italozás. Beleragadt ebbe az állapotba, ami a felszínen vidám és gondtalan volt, de hiányzott neki a „felelősség saját magam felé, és valaki, akinek nem mindegy, hogy melyik piással dumálgat el” – mondta Ádám, amikor felkeresett, mert elhatározta, hogy megküzd az alkohollal és a céltalansággal. Szerencsére a munkahelyétől elképesztő támogatást kapott, a főnökei és kollégái mellette álltak, hívták, látogatták, biztatták, hogy ital nélkül is kitartson. Hatalmas erőt adott neki, hogy nem csak a „vicces piást” látták benne. Jó néhány hónap absztinencia után elkezdett sportolni, terveket kovácsolni, és lassan elhiszi, hogy meg is tudja valósítani a terveit. Bár még nem lehet tudni, hogy a most körülötte levők közül kivel lesz – ha lesz – mélyebb kapcsolata, kiről tudja majd elmondani, hogy nemcsak a haverja, de a barátja is, próbál türelemmel lenni. Észben tartja, hogy az igazi barátságokhoz gyakran hosszú út vezet; végül is a gyerekkori barátainkkal is hosszú évekig koptatjuk együtt az iskolapadot, és 20-30 ember közül választjuk ki egymást.

A házastársi dinamika átalakulása

Akik családdal költöznek külföldre, másfajta nehézségekkel néznek szembe. Ők abból a szempontból szerencsés helyzetben vannak, hogy nemcsak a kiköltözéssel és letelepedéssel kapcsolatos teendőket oszthatják meg egymással, de az új élményeket, a gondokat és az örömöket is. Ráadásul az anyanyelvükön. A megváltozott körülmények azonban gyakran megváltoztatják egy házaspár korábbi kapcsolatának dinamikáját is. Nagyon különbözően élhetik meg az új élményeket attól függően, ki hogyan alkalmazkodik az új helyzethez, illetve mennyire könnyen sajátítja el a nyelvet, ki tudja-e fejezni magát úgy, ahogy szeretné, vagy korlátozottnak és emiatt korlátoltnak is érzi magát. Béci és Bea tanárok voltak Budapesten, amikor úgy döntöttek, nemcsak országot, de szakmát is váltanak, és vállalkozásba kezdenek. A megtakarított pénzüket hozzácsapták a házuk eladásából szerzett összeghez, kutattak, üzleti tervet készítettek, felmérték a keresletet, és eszerint választottak várost is. Úgy tűnt, mindent megtettek a siker érdekében. A két gyerek is gyorsan beszokott az oviba, iskolába, a jövő biztatónak tűnt. Aztán jött a pandémia. Hiába kaptak pénzügyi segítséget a brit államtól, a boltot be kellett zárniuk, és a járvány csendesedésével másik munka után kellett nézniük. Béci egy gyárban helyezkedett el, Bea ápoló lett egy idősek otthonában. A férfit a munka fizikailag és lelkileg is megterhelte. Nyelvileg eredetileg is Bea volt magabiztosabb, Bécinek pedig a cigiszünetben, a néhány száz szóval operáló, különböző országokból érkezett munkások között esélye sem volt a fejlődésre. Egyre kevésbé látta a kiutat ebből az „átmeneti” helyzetből, és magába fordult. Eközben a felesége számára egy sor társadalmilag elfogadott kapcsolódási lehetőség nyílt meg. Bár őt is fárasztotta a kemény fizikai munka és az egyre inkább rá maradó háztartási teendők, gyerekeik révén új ismeretségekre tett szert. A két kislány születésnapi zsúrjaiból a felnőttek számára is élvezhető társasági eseményt szervezett, és bekapcsolódott az iskolai, óvodai közösségi munkába.

A változáshoz alkalmazkodni kell

A házaspár között megfordultak a szerepek. Míg korábban Béci volt az, aki biztatta, támogatta Beát, addig most a férfi szorult segítségre, ami mindkettejük számára szokatlan helyzet volt. Újra kellett gondolniuk a kapcsolatukat. A saját családból hozott minták mindig meghatározóak, ezért a párterápiás munkában először ezeket vizsgáltuk meg, hogy kiderüljön, mit szeretnének és mit nem akarnak továbbvinni szüleik családi működéseiből. Ezek a beszélgetések arra is rávilágítottak, mennyire sikerült a szüleikkel egyenrangú, felnőtt-felnőtt viszonyt kialakítaniuk, aminek egyik sarkalatos pontja épp az ünnepek rendje volt. Ahhoz, hogy külföldön is otthon érezzék magukat, be kellett engedni az angol szokásokat is, különösen a gyerekek miatt, akiknek addigra ez már természetes volt. Az új szerepek kialakításához és a saját család határainak kijelöléséhez jó alkalom volt a karácsony rendjének megváltoztatása. Nem volt már életszerű, hogy mindig a négyfős család utazzon haza a nagyobb családi ünnepekre, ahogy korábban tették, főleg hogy ez anyagilag is nagyon megterhelő volt. Inkább a nyugdíjas szülőket látnák vendégül Angliában. A családi kupaktanácsot kibővítették a lányokkal, akik nagy lelkesedéssel vettek részt az új menetrend kidolgozásában, és ebben a közös projektben először tudott Béci ismét tevékenyen részt venni. Bea meglepetésére azt is vállalta, hogy ő beszéli meg a szülőkkel a karácsonyi terveket, akik végül is nem zárkóztak el az ötlet elől. A lányok pedig örültek, hogy megmutathatják a nagyszülőknek az angol sütirecepteket, és elmagyarázhatják, mit is kell csinálni a fagyöngycsokor alatt, mielőtt megkóstolják a bejglit, ami természetesen továbbra sem maradhat el. A közös karácsony sikere erőt adott Bécinek abban, hogy lassan elhiggye, némi továbbképzéssel ismét végezheti azt, amiben mindig is kompetensnek érezte magát: újra taníthat. A változás katalizátorai, ahogy más családoknál is, az új kultúrába könnyebben beilleszkedő gyerekek voltak, a rítus pedig a karácsony, ami ünneppé tette a változásokat.

Hajdu Judit pár- és családterapeuta