2023-04

A főszerkesztő jegyzete a 2023-as év utolsó lapszámához.

Minden hatodik embert érint világszerte ez a probléma, de tabunak számít még ma is. Vannak, akik a hallgatással saját magukat szeretnék megvédeni attól, hogy a kérdések és a „jó tanácsok” kereszttüzében találják magukat, sokan pedig a szeretteiket szeretnék megóvni attól a bizonytalanságtól, tehetetlenségtől és fájdalomtól, amin ők maguk is keresztülmennek. És vannak olyanok is, akiknél eluralkodik az önvád, és magukban keresik a hibát, ezért nem osztják meg a környezetükkel, min mennek keresztül.

A múlt század egyik kiemelkedő agykutatója, Roger W. Sperry agyhasításnak nevezte azt az idegsebészeti beavatkozást, amelynek során a betegek két agyféltekéjét összekötő kérgestestet átvágták. A hasított agy ezután számos tekintetben két, egymástól különálló agyként viselkedik.

Váczi Mártonként mutatkozik be, de Gerlóczy Mártonként alkot. Fikció címmel egy a saját életét feldolgozó, négykötetes regényfolyamot tervez, amelyből eddig két könyv jelent meg, A katlan és Az örvény címmel. Azt az életet, melynek során kétszer derült fény arra, hogy a családja hazugságban élt, aminek következményeivel meg kell(ett) küzdenie. Egyszer az édesanyja vallotta azt, hogy nem az a vér szerinti apja, akit annak vélt, másodszor saját maga derítette ki, hogy nem is az az igazság, amit tizenkét évesen megtudott, és azóta valósnak vélt. Ráadásul ezeknek a felismeréseknek a feldolgozásával eléggé egyedül maradt. Saját elmondása szerint majdnem beleőrült abba a folyamatba, ami azután következett, hogy a serdülőként megélt első identitásválsága után felnőttként is nekiállt felkutatni a gyökereit. Gerlóczy Márton író a tényeket már többször elmesélte, ezért ezúttal útkeresésének lelki hatásairól, az előző generációk hagyatékáról és azok következményeiről beszélgettünk.

A jól megérdemelt nyári és téli vakáció vagy egy-egy ünnep szokásos és természetes keretet nyújt a pihenéshez. Az amerikai bizniszirodalom már a 80-as évek óta hangsúlyozza, milyen fontos ez a dolgozók számára annak érdekében, hogy újult erővel állhassanak munkába.

A külföldi életet választók közül mindenkinek más és más mértékben van szüksége a hazai szokások és kapcsolatok biztonságára, de a befogadó kultúrához valamilyen szinten kapcsolódni kell, hogy jól érezzük magunkat, és megtaláljuk benne a helyünket. Az ünnepek felerősítik és egyértelműbbé teszik ezeket az oldásokat és kötéseket.

Modern korunk egyik tipikus tévedése, amit a K+F (kutatás-fejlesztés) mítosza lassan elhitet velünk, hogy minden tanulható, fejleszthető, javítható, elsajátítható. Ez az igény rávetül a psziché világára is: annak dacára akarunk az önfejlesztéssel mindent elérni, hogy a pszichés működés sajátos zárványaival korántsem vagyunk tisztában.

Előfordul, hogy hiába teltek el hónapok az iskolakezdés óta, van olyan diák, aki még mindig nem találja helyét az osztályban. Hogyan segíthetnek a felnőttek, szülők, tanárok abban, hogy senki ne kerüljön perifériára?

A Babette lakomája című filmben egy dán falu puritán, mogorva, egymásra acsarkodó lakói egy pompás francia vacsora hatására fölengednek, hagyják felszínre törni érzelmeiket, szeretetüket, és sokkal derűsebb, pozitívabb szemléletű emberekké válnak.

„Írjon nekem, Emmi. Az írás olyan, mint a csók, csak ajkak nélkül. Az írás annyi, mint csókolni, de ésszel” – írja Daniel Glattauer Gyógyír északi szélre című, 2006-ban megjelent regényében, melynek főszereplői Emmi Rothner, egy 40 éves könyvelő és Leo Leike 45 éves újságíró. A két főszereplő e-mailen ismerkedik meg, miután Emmi véletlenül rossz címre küldi el előfizetése lemondását.

Mind jól ismerjük azt a mesebeli fordulatot, amikor a szőke herceg ellovagol szerelmével a naplementébe. Arról azonban már nem szól a fáma, mi történik azután, hogy a szerelmesek végre egymásra találtak.

Ülök az íróasztalomnál, előttem egy lista a heti teendőkről. Osztályozom, melyiket kell előbb elvégezni, melyik határidős, melyik fontosabb. Vannak feladatok, amelyek egyre hátrébb kerülnek, pedig tudom, hogy ez történt velük már a múlt héten is… Nincs kedvem megcsinálni? Nem elég érdekes? Netán túl nehéznek tartom, és félek a kudarctól? Vagy az egyiket fontosabbnak ítélem a másiknál? Jó, ha tudom, melyik élvez prioritást – de mi lesz a többivel? Elhalasztom? Megcsinálom holnap?

A családállításról – bár a módszert közel húsz éve Magyarországon is megismerték – sokféle képzet él az emberekben. Használják a transzgenerációs traumák oldására, önálló terápiának mégsem nevezhető.

Az utóbbi két évtizedben a pozitív pszichológia egyre inkább a közgondolkodás fókuszába került. Növekszik az igény arra, hogy ne csak a problémákkal foglalkozzunk, hanem az életminőség javítása is realisztikus cél legyen. Idős emberek életútinterjúi alapján többen is vizsgálták, miben rejlik a boldogság titka.

Miközben szinte hétről hétre érkeznek hírek a különböző hőmérsékleti rekordok megdőléséről, tagadhatatlan ténnyé vált, hogy a Föld klímája változik. Az elmúlt néhány évtizedben az átlaghőmérséklet mintegy fél Celsius-fokkal emelkedett, és becslések szerint 2100-ig további 2,4–5,8 foknyi emelkedésre számíthatunk.

Bár a pszichológia horizontján egyre tágul a perspektívánk, ez korántsem jelenti, hogy ezt a tudást könnyedén átemeljük a magánéletünkbe is. Amikor a párunknál alakul ki hangulatzavar, a kezdeti aggodalmat és együttérzést apránként felváltja a bizonytalanság okozta tehetetlenség feszültsége. Nem értjük, hogy ami történik, mikortól szól a betegségről, illetve azt sem, hogy hol van ebben társként a helyünk, cselekvési felületünk.

A helyzet kezelésének egyik fontos lépése az intő jelek felismerése, amelyek nemcsak a másik fél gyógyulását, de saját önvédelmünket is szolgálják, hosszú távon pedig megóvhatják a kapcsolatot is.