Alvás, álmodás és az érzelmek szabályozása
Terápia a takaró alatt
„Aki nem álmodik, az éppen olyan, mint aki nem verejtékezik: a mérgező anyagok benn rekednek a szervezetében.” Ezekkel a szavakkal ragadja meg Truman Capote Fűhárfa című regényének szereplője az álmok egyik feltételezett funkcióját. Valóban gyakori tapasztalat, hogy a napi feszültségek gyűrődéseitől barázdált, negatív esti hangulatunk az alvás jótékony hatásának köszönhetően reggelre teljesen kisimul – mintha az alvás és álmodás során egyfajta „lelki-érzelmi nagytakarítás” zajlott volna le bennünk.
Az alvás és az álmok hangulatjavító hatására az első – legjelentősebb – pszichológiai álomelmélet alkotója, Sigmund Freud is felfigyelt. A pszichoanalízis szülőatyja az álmokat az ébrenlét során elfojtott vágyak, ösztöntörekvések szimbolikus formában való megnyilvánulásainak tekintette. Ne feledjük, hogy a huszadik századra ébredő európai kultúra még nem szabadult fel a prüdéria és a szexuális tabuk nyomása alól, így a napjainkban természetesnek tartott késztetések elfogadhatatlannak és erkölcstelennek tűntek a közgondolkodást meghatározó polgári réteg szemében. Freud érvelése szerint azonban álmunkban megélhetjük rejtett vágyainkat, mert az erkölcsi normákat szigorúan őrző lélekrészünk (a felettes-énünk) figyelme az álmok ködvilágában valamelyest ellankad. Ám ha álmaink konkrét formában, leplezetlenül jelennének meg, a szigorú őr bizonyára észbe kapna, így hát elfojtott vágyaink szimbolikus öltözetbe bújnak, hogy az álmatag felettes-én ne ébredjen rá, miféle buja és szemérmetlen üzenetek rejlenek a díszes maskarák alatt. Hogy ezt a kissé körmönfontnak tűnő elképzelést egy példával illusztráljuk, képzeljük el, hogy egy fiatal hölgy arról álmodik, hogy nagybátyjával vadul száguld egy vörös sportkocsiban. Egyszer csak meglátnak egy nagy alagutat, és habár útjuk nem arra vezetne, ő mégis arra kéri nagybátyját, hogy haladjanak át rajta. A látszólag ártalmatlannak tűnő álom Freud értelmezésében minden bizonnyal a nagybácsi iránt érzett szexuális vágyak kifejeződése lenne. Képzeletbeli hölgyünk vágyálma tehát egyfajta lelki szelepként működött: az elfojtott vágy, mely nappal szigorú tabukba ütközne, éjszaka – igaz, szimbolikus formában – mégis kifejeződhetett. Mivel az elfogadhatatlan vágyak kordában tartása kimerítő feladat, álombeli „kiszellőztetésük” átmenetileg könnyít a vágyak szabályozásán munkálkodó lélek terhein.
Míg Freud pusztán saját álmaira, páciensei beszámolójára és – tegyük hozzá – korlátokat aligha ismerő képzelőerejére támaszkodhatott, az alváskutatás fellendülésével lehetővé vált az alvás és az álmok hangulatra gyakorolt hatásának kontrollált körülmények közt történő tudományos vizsgálata. Az első vizsgálatok megerősítették Freud elképzelését, miszerint az alvás, elsősorban annak gyors szemmozgásos szakasza, az úgynevezett REM (rapid eye movement) fázis hangulatjavító hatású. Az esti negatív hangulat a hajnali REM szakaszok mértékének függvényében reggelre pozitív irányba tolódik el. A REM fázist egyes kutatók az alvás álmodó üzemmódjának is nevezik, mivel ebben a többi alvásfázishoz képest élénkebb, képekben és érzelmekben gazdagabb az álmodás folyama. Rosalind Cartwright, a neves amerikai álomkutató eredményei szerint az álmok nem csupán a nyomott hangulat helyreállításában, hanem a negatív érzésekkel szembeni hosszú távú megküzdésben is elengedhetetlen szerepet játszanak.
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2013. 4. számában olvasható
Ajánlott termékek
Ajánlott cikkeink
Aludjunk rá egyet: álom és kreativitás
Simor Péter, dr.
Élénk és gyakorta különös álmaink arról tanúskodnak, hogy agyunk alvás közben is intenzív munkát végez, ráadásul az álmok egyes jellegzetességei (pl. bizarrság, érzelmi színezet, vizuális hangsúly) ...
Tudatos álmodás, azaz elménk játéka álom és ébrenlét határán
Simor Péter, dr.
Amikor aktív szereplőkké válunk az álmainkban
Christopher Nolan Eredet című filmjében a főhős, Cobb képes tudatosan irányítani az álmait, sőt, meghaladva óvatosabb, a katedra elméleti világában rekedt mesterét, amolyan álomügynökként képes ...
Az éjszaka démonai – rémálmok és lidércek a hálószobában
Simor Péter, dr.
Bizonyos esetekben a képzelet démonai helyett a valóság rémképei zavarják meg az ember álmát. A baleset, erőszak, háború vagy természeti katasztrófa áldozataivá válók esetében előfordul, hogy a ...
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás május 22-ig kapható az újságárusoknál, de az idei év első lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Legyen az elsők között!
Értesítjük, ha megjelenik az új MIPSZI lapszám, és hozzáférhet a szakértők által írt tartalmainkhoz.
Értesítést kérekHogyan olvasna?
Online olvasható e-magazinok és letölthető termékek
A digitális termékek és e-magazin tartalmak gyűjtőoldala.
Nyomtatott termékek, print magazin
A nyomtatott termékek és print magazin tartalmak gyűjtőoldala.
Tematikus tartalmak
Magyarország elismert szakemberei által írt tematikus cikkgyűjtemények.
Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.
Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.
Kérje a MIPSZI hírlevelét
Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.
