Álom az égben

Egyik reggel kérdeztem a 7 és fél éves lányomat, mi jut eszébe arról, hogy alvás, álom, hátha könnyebben találok ihletet a jegyzetem megírásához. Azt mondta, a kávé.

Bár a témához ez csak kicsit vitt közelebb, a kedvéért gyorsan ittam is még egyet, amit ő csinálhatott meg életében először nekem. Nem engedte senkinek, hogy segítsen, teljesen önállóan akarta elkészíteni – egyébként nagyon finomra sikerült –, és boldogan kijelentette, hogy ezentúl mindennap ő csinálja majd a kávét nekünk.

Erről az jutott eszembe, hogy amikor azt mondjuk, „valóra vált egy álom”, akkor azt mindig pozitív értelemben gondoljuk. Pedig ha felidézem azokat az álmaimat, amikre leginkább emlékszem, a többségük arról szól, hogy vagy nem tudok mozogni menekülés közben, vagy kiesnek a fogaim, vagy próbálok repülni, de nem sikerül. És még sorolhatnám, de inkább nem írok több szörnyűséget. Persze vannak szép álmaim is, de valahogy azok idővel a feledés homályába vesznek. Érdekes lenne megtudni, miért.

Életünk jelentős részét alvással töltjük, amit már az ókorban is „kis halálnak” gondoltak. Nem véletlen, hogy a görög mitológiában Hüpnosz, az álom és Thanatosz, a halál istene ikertestvérek. A görögöknél az álmok az istenek üzenetei. Az álomfejtés gyakorlata szinte minden kultúrában megtalálható, hiszen az álom átjáró a tudattalan és a tudatos lét, az élet és a halál között. Bizonyos értelemben a magasabb rendű létezés jelképe.

Álmodni csak alvás közben tudunk. Alvásunk minősége pedig kulcsfontosságú a fizikai és lelki egészségünk szempontjából. Különszámunkban igyekeztünk összegyűjteni azokat az ismereteket, amelyek az alvás és álom témakörében kulcsfontosságúak.

Olvassák szeretettel!

Tárnok Zsanett, főszerkesztő