A digitális giccs és a psziché

Egy villogó, színes fényekkel díszített Jézus-szobor egy ajándékboltban vagy lakásdekorációként sokak számára vallási giccs. Ugyanennek a tárgynak – egy vallásszociológiai vagy művészettörténeti kiállításon az a funkciója, hogy a népi vallásosságról, a vizuális kultúráról vagy egy adott korszak ízlésvilágáról nyújtson információt. A hangsúly így az esztétikai vagy érzelmi hatás helyett az értelmezésen és a kulturális jelentés feltárásán van.

A giccs és a manipuláció

A giccs különösen jól használható az autoriter politikai rendszerekben és a reklámiparban. Míg a reklám elsősorban fogyasztói döntéseket kíván befolyásolni, addig az autoriter rendszerek a politikai lojalitást és az ideológiai azonosulást erősítik a giccs hatásmechanizmusával. Mindkét területen az a cél, hogy a befogadó ne kérdéseket tegyen fel, ne mérlegeljen, hanem gyorsan és érzelmi alapon fogadja el az üzenetet. Mivel a giccs leegyszerűsíti a valóságot, és kizárja a kételyt, megkönnyíti a felkínált értelmezéssel kapcsolatos azonosulást.

A giccsember

Nemcsak giccses alkotások léteznek, hanem giccses emberi viselkedésformák is. Ilyenek a teátrális érzelmi megnyilvánulások, a giccses látvány okozta könnyes meghatódás. A giccsember kerüli azokat a beszélgetéseket vagy helyzeteket, amelyek empátiát vagy önreflexiót igényelnének. Ha kényelmetlenséget okoz számára a téma, közhelyekkel zárja le a témát: „Egyszer hopp, máskor kopp.” „Ami nem öl meg, az megerősít.” „Semmi nem tart örökké.” „Minden fejben dől el.” és sorolhatnánk. A giccsember önbecsülését a látszatvilága tartja fenn. A valóság bonyolultságát, tragikumát és ellentmondásait teljesen kiszorítja az idilli, megnyugtató helyzetek kedvéért. Összességében a giccsember olcsón akar hozzájutni olyan lelkiállapotokhoz, amelyekért valójában belső munkával, áldozatokkal vagy valódi figyelemmel kellene megfizetni. Az életben is kizárólag a giccs logikája szerint akar élni. Ezért mondják egyes esztéták és filozófusok, hogy a giccs végső soron az önszeretetet szolgálja. Nem elsősorban a tárgyról szól, hanem arról az örömről, hogy a befogadó a saját érzékenységét, jóságát, emberségét, azaz saját magát csodálhatja benne. Nem a szenvedő gyermek a fontos, hanem az, hogy ő meghatódik rajta. Nem a természet szépsége a lényeg, hanem az, hogy milyen nemes léleknek érezheti magát, miközben nézi.

A közösségi média, az AI és a giccs

A giccsember önszeretete különösen kirívó a közösségi média különböző platformjain.  Például a törpenyulasok csoportjában gyakran találkozni olyan bejegyzésekkel, ahol a gazda a nyúl nevében szólal meg. 

„Sziasztok, anyukám megint nem adott még egy répát, pedig éhen halok. Mit tegyek?” 

„Anyuci szerint rossz nyuszi vagyok, mert kiástam a virágot.” 

„Segítsetek! A kétlábúm elvitte az alomtálcámat takarítani. Ez állatkínzás?” 

Ez persze nem a nyúlról, hanem magáról a kommentelőről szól, aki nemes lelkűnek, mély érzésűnek, a nyúl huncutságait elnéző, gondoskodó, vicces és jóságos gazdinak mutatja magát. 

A közösségi média és a mesterséges intelligencia a giccs történelmének új korszakát nyitotta meg. A 2020-as évek közepére az internetet elárasztották a rendkívül alacsony nívójú, tömegesen generált MI-képek, amelyeket a szleng találóan AI slop-nak, magyarul AI mosléknak nevez. Íme egy AI slop a sok közül: egy túlméretezett, gyanúsan sok ujjú angyalfigura, aki egy lángoló repülőgép felett lebeg.

A kép a legprimitívebb érzelmi reflexeket (vallásos áhítat, katasztrófahangulat) célozza meg a lájkokért. Mindenféle logika hiányzik belőle. Hiszen, ha lángol a gép, az őrangyal már funkcióját vesztette. A mesterséges intelligencia képgenerátorai a legnépszerűbb, legtöbb pozitív reakciót kiváltó vizuális mintákból tanulnak. Jellemzőjük a hiperrealizmus és a túlzás. A hagyományos giccs egy tárgy a vitrinben, egy kép a falon. A digitális giccs mozog, zenél, villog, és GIF-ek vagy animált hátterek formájában jelenik meg. Virális, igényli a felhasználó aktivitását például megosztásokkal.

A digitális giccs pszichológiai hatásai

A digitális giccs folyamatos fogyasztása nemcsak az ízlésünket, hanem a kognitív működésünket is átalakítja. Elősegíti a gondolkodás ellustulását, mert befogadása semmiféle erőfeszítést nem igényel, és azonnal jutalmaz. Mivel az agynak nem kell dolgoznia a jelentés feltárásán, a digitális giccs túltermelése hozzászoktatja a felhasználókat ahhoz, hogy elutasítsák a komplex, szellemi erőfeszítést igénylő vizuális ingereket. A közösségi média filterbuborékjaiban élő emberek a digitális giccsen keresztül egyfajta hamis valóságba menekülnek, így csökkentve a frusztrációt, amelyet a valódi kapcsolatok tökéletlenségei okoznak. A mikro-dopaminlöketek fenntartják a végtelen görgetési kényszert, miközben drasztikusan csökkentik a figyelemfenntartás képességét. A filterezett utazási fotók és a megrendezett, spontánnak hazudott pillanatok mind a digitális giccs részei. 

A giccs a technológiával együtt fejlődik. A giccs rajongója gyakran nem a valóságot keresi, hanem azt az érzést, hogy a világ egyszerűbb, szebb és szerethetőbb, mint amilyennek a hétköznapokban tapasztalja. Ebben a világban pedig könnyű elégedettnek lenni önmagunkkal. 

Giccs és a valóság

Az író és filozófus Milan Kundera a meghatódás két fázisáról ír. Az első a látottakon, a második pedig a befogadó saját magán való elérzékenyülése: „Milyen aranyos, hogy a kutya odabújik a medvéhez!” „Milyen szép, hogy én is meghatódom ezen!”  Így jelenik meg a giccs lényege, a saját érzelmekben való gyönyörködés. Ettől aztán a lájkolók érthetően mindannyian melegszívűeknek tartják magukat és egymást, azt is deklarálva, hogy az, akinek a kép láttán nem gyűlik könny a szemébe, hidegszívű alak. Ami gyomorszorító, hogy ezek a jóságos, szíveket dobáló kommentelők mennyire naivak, megvezethetőek. És a jelenség messze túlmutat az ártatlan cukiságbombán, mert a ravasz politika és reklámipar rendre behúzza őket a csőbe.

Nézzük meg, mitől ordít, hogy ez a kép nem valóságos, és mitől giccses.

Az önmagában is elég valószerűtlen, hogy egy operatőr hosszasan ült az alvó, magányos, nagy fekete medve mellett várva, hogy a százholdas pagonyból kibukkanjon egy magányoldásra kiképzett, szamaritánus vakmerő másik állat, aki ébresztgetni kezdi együttérzően a veszélyes ragadozót. Nem igazán tudjuk meg, mi célból bújik oda egy állat egy másik alvó vagy halott élőlényhez, de a lényeg, hogy a jelenet sokezer kommentelőt meghatott. Ugyanis a jó emberek és a kutyák, nem hagyják, hogy bárki-bármi csak úgy magányosan aludjon vagy oszlásnak induljon. 

Az ehhez hasonló képek és viselkedések azért működnek jól a közösségi médiában, mert egyszerre aktiválnak két nagyon erős emberi hajlamot: az antropomorfizálást (emberi érzelmeket látunk állatokban) és a giccs iránti fogékonyságot (szeretjük az egyszerű, megható történeteket). 

Rontsuk el a giccses képeket, és nézzük meg, mi történik!

Az eredeti kép giccses narratívája: a kutya gyengéd, a medve békés, különböző fajok között tökéletes harmónia van, a néző pontosan tudja, mit kell éreznie: „milyen szép a szeretet”. Az „elrontott” képben viszont megjelenik a valóság. 

A kutya ugyanazt teszi, mint előtte, közel megy a medvéhez. Csak most a következmény is látszik. A medve felriad, megijed, agresszíven reagál. Hirtelen megjelenik az ok-okozat. Ettől a kép kevésbé megható, kevésbé bűbájos. A néző reakciója is megváltozik. Az eredeti képnél: „Jaj, de édes!” Az „elrontottnál”: „Látni sem bírom!” Az elsőn önelégült meghatódást, a másodikon ijedelmet és feszültséget érez. A giccs összeomlik, és helyette történet lesz. Ráadásul az elrontott képnek van egy további érdekessége. Nemcsak realisztikusabb, hanem erkölcsileg is kevésbé kényelmes. A felső képen mindenki jó. Az alsó képen nincs jó és rossz szereplő. A kutya csak kíváncsi, a medve csak medve. A valóságban nagyon sok helyzet ilyen. A giccs szereti a jókat és a rosszakat. A valóságban gyakran csak különböző érdekek, ösztönök és következmények vannak. Ezért hat az alsó kép kevésbé kellemesen, de sokkal erősebben. Nem azt mondja meg, mit érezzünk, hanem arra kényszerít, hogy gondolkodjunk azon, mi történik. Ez a különbség a giccs és a valósággal szembenéző ábrázolás között.

Miért hiszik el olyan sokan?

Mert az emberek többsége nem azt kérdezi: „Valóban így viselkedik egy medve és egy kutya?” hanem azt: „Milyen megható történetet látok!” Az AI-képek legnagyobb ereje éppen az, hogy olyan jeleneteket alkotnak, amelyek nem valószínűek, de tökéletesen illeszkednek ahhoz, amiben szeretnénk hinni. Ezért terjednek villámgyorsan az olyan AI-fotók és videók, amelyekben egy kutya megvigasztal egy medvét, egy oroszlán átölel egy embert, egy farkas őrzi a csecsemőt, egy elefánt elsiratja a barátját.  Ezek modern digitális mesék. Nem azért hatnak, mert igazak, hanem mert érzelmi kielégülést okoznak.

Jó reggelt!

Milyen örömteli napkezdés mindazoknak, akiknek a képen szereplő nő a zsánere! A kép nem kérdez. Nem mesél. Nem gondolkodtat. Csak ezt mondja: Milyen remek, hogy felébredtél, hiszen a világ csodás! 

Ez már szinte tankönyvi példája a giccsnek, sőt a digitális giccsnek. A képnek nincs valódi története vagy jelentése, hanem különböző, önmagukban érzelmi vagy figyelemfelkeltő elemeket halmoz egymásra. A képen egyszerre van: kávé (otthonosság, reggel), jókívánság (kedvesség), csillogás (varázslat), félmeztelen nő (szexualitás), gőzölgő csésze (melegség), élénk színek (feltűnés). Ezeknek nincs valódi kapcsolatuk egymással. A kép nem egy gondolatot fejez ki, hanem minél több pozitív vagy vonzó asszociációt próbál egy helyre zsúfolni.

A kép azt közvetíti, mintha normális dolog lenne, hogy egy nő kilóg egy kávéscsészéből, és a háttérben kozmikus fények villognak, minden ragyog. A giccs gyakran olyan, mint egy álom, amelyből hiányzik minden valóságellenőrzés.

Rontsuk el!

Mi történik, ha a dögös, szexi nő szerepét egy kövér férfi veszi át? Vajon az egyik mitől giccs, a másik pedig mitől nem az?

A két képnek alapvetően ugyanaz a tartalma. Egy ember „kibukkan” a kávéscsészéből, miközben a „Jó reggelt! Szép napot kívánok!” felirat pozitív üzenetet közvetít. Ám a szereplő megváltoztatása drasztikusan módosítja a jelentést. Az egyik képen egy fiatal, szexuálisan vonzó nő reggeli jókívánsága összekapcsolódik a vággyal, a fantáziával, a nő inkább díszítőelemként vagy vágytárgyként jelenik meg. A másikon pedig egy testes, kopasz, bajuszos férfi inkább humoros, abszurd hatást kelt. A szexualitás helyét az irónia veszi át. A reggeli jókívánság nem csábító, hanem nevetésre ingerel. 

A két kép egymás mellé téve megmutatja, hogy ugyanaz a vizuális séma mennyire másként hat attól függően, kit vagy mit helyezünk a középpontba. Az első kép a szépségideálokra és a vonzerőre épít, a második pedig kifordítja ezt a sémát, és viccessé vagy abszurddá teszi.

A reklám és a giccs

A mosószer eredeti reklámüzenete a tisztaság, a folttalan ruha, a sikeres munka. De mi van akkor, ha a reklámarc belegondol, hány fát kellett kivágni, mekkora volt a levegőszennyezés, amíg ez a mosópor elkészült.

A szakács sír, mögötte szennyezett levegő látható. A síró ember ezt az optimista reklámvilágot megbontja. A kép jelentése lehet: „Valami nincs rendben a tökéletes tisztaság ígéretével.” „A reklám által mutatott ideális világ mögött szenvedés, kudarc vagy probléma van.”

A giccs mint manipulátor

Kundera szerint a giccs az emberi lét árnyoldalainak, a halálnak, a kosznak és a végterméknek a teljes esztétikai kirekesztése. Kundera rámutat, hogy a diktatúrák a giccsre épülnek. A május elsejei felvonulások mosolygó arcai azt a hazugságot hirdetik, hogy mindenki boldog, és aki nem az, az a társadalom ellensége. Ahol egyetlen igazság létezik, ott a giccs uralkodik, mert minden kérdést és kételyt előregyártott válaszokkal söpör el. Bár Kundera elsősorban a politikai rendszerek elnyomó giccsét elemezte, a mechanizmus megegyezik: a reklámok ugyanúgy az egyetemes, kollektív érzelmek manipulatív kisajátítására épülnek. A hirdetések egy olyan párhuzamos valóságot mutatnak be, ahol nem létezik öregedés, betegség, válás, anyagi nyomor vagy valódi egzisztenciális fájdalom. A mosóporreklámok ragyogóan fehér, nevető családjai, a hibátlan bőrű modellek és a mindig napfényes, tiszta otthonok pontosan ezt a kunderai, problémamentes világot jelenítik meg.

Amikor egy karácsonyi reklámban egy magányos nagypapát mutatnak, akit meglátogat az unokája, a néző sír. A fogyasztó nem a konkrét fiktív öregemberért hullat könnyet, hanem azért hatódik meg, mert azonosul a „szeretet” és az „összetartozás” egyetemes eszményével. A reklám eléri, hogy a vásárló nemes lelkűnek érezze magát, amiért ezt átéli, majd ezt a pozitív önképet tudat alatt összeköti a hirdetett márkával, például egy telefontársasággal vagy egy csokoládéval. A giccs birodalmában a szív diktatúrája uralkodik. Amikor egy reklámban megjelenik egy kiskutya, a racionalitás – ár, minőség, szükséglet – háttérbe szorul. A giccs azonnali, reflexszerű érzelmi igent kényszerít a fogyasztóra. 

A reklámok azt sulykolják, hogy a boldogság, a belső béke vagy a társadalmi elismerés kizárólag a termékek megvásárlásán keresztül érhető el. Nem merülhet fel a kérdés, hogy a fogyasztás boldogtalanabbá tesz-e, vagy hogy a termék előállítása környezetszennyező-e. A reklám – akárcsak a kunderai diktatúra május elsejei felvonulása – a kollektív, kötelező és felszínes optimizmust hirdeti. Kundera felől nézve a reklámipar egy hatalmas esztétikai altatódal. Arra szolgál, hogy a fogyasztót megkímélje a valóság komplexitásától, és a vásárlást egy érzelmileg megnyugtató, morálisan önigazoló cselekedetté emelje. 

Nézzünk meg egy nyugdíjbiztosítást hirdető reklámot. A természet, a tó és a hegyek a szabadságot, a pihenést és az egészséges életet idézik. A kép teljes összhangban van a reklám szövegével. Nincs benne semmilyen zavaró vagy ironikus elem. A jelentés: „A nyugdíjas évek a kikapcsolódás, az utazás és az öröm időszaka lehetnek.” A kép klasszikus reklámgiccs: mosolygó idős pár, idilli természet, problémamentes világ, egyértelmű pozitív üzenet.

Rontsuk el!

Míg a főszereplők, a szöveg, a boldog pár mit sem változott, a természet helyett egy temető látszik.

A nyugdíjbiztosítás üzenete itt közvetlenül összekapcsolódik az öregedéssel és a halandósággal. A néző egyszerre kap két ellentétes üzenetet: „Élvezni fogod a nyugdíjas éveket, ha nem is sokáig.” „Az élet véges.” Emiatt a kép már-már morbid, és jelentése pont a reklámgiccs ellenkezője lesz. 

És végül

A digitális giccs egyik legnagyobb veszélye, hogy eláraszt. Az AI előtt az egyszerű giccsembernek volt egy sejtelmes fényben úszó szentképe vagy egy üvegvitrinje nippekkel. Ez kifejezhette az ő (rossz) ízlését, de nem biztos, hogy hatott a hétköznapi gondolkodására. A digitális giccs viszont ránk ömlik, már csak a tömege miatt is befolyásolhatja az arra fogékonyak egész világlátását. A giccs ezért nem csupán esztétikai okoknál fogva, hanem társadalmi és kommunikációs szempontból is figyelmet érdemel. Mivel kész érzelmi reakciókat és egyértelmű jelentést kínál, csökkentheti az önálló mérlegelés és a kritikai távolságtartás igényét. Azok, akik elsősorban az ilyen egyszerű, kételymentes tartalmakat részesítik előnyben, könnyebben fogadhatnak el olyan politikai, vallási vagy kereskedelmi üzeneteket. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden giccskedvelő ember manipulálható, de azt igen, hogy a giccs mennyiségi agressziója és működésmódja kedvezhet az érzelmi befolyásolásnak. Éppen ezért a giccs megértése nem pusztán művészetelméleti kérdés, hanem a kritikai gondolkodás és a médiatudatosság szempontjából is fontos.

FELHASZNÁLT IRODALOM

1. Broch, H. (1933): Das Böse im Wertsystem der Kunst [A rossz a művészet értékrendszerében]. In: Hermann Broch: Schriften zur Literatur. Frankfurt am Main: Suhrkamp.

2. Broch, H. (1950): Einige Bemerkungen zum Problem des Kitsches [Megjegyzések a giccs problémájához]. In: Schriften zur Literatur. Frankfurt am Main: Suhrkamp.

3. Kundera, M. (1984): A lét elviselhetetlen könnyűsége. Európa Könyvkiadó, Budapest.

4. Calinescu, M. (1987): Five Faces of Modernity: Modernism, Avant-Garde, Decadence, Kitsch, Postmodernism. Duke University Press.