Az alvást és zavarait az emberiség történetében mindig is kiemelt érdeklődés övezte. Az alváshoz, az álmodáshoz számos misztikus hiedelem kötődött, az inszomniát pedig már ókori orvosok is kezelést igénylő problémának tartották. Arról azonban, hogy pontosan hogyan működik az alvás és hogyan jön létre az alvászavar, egészen a legutóbbi időkig szinte semmit sem tudtunk, és számos részletét még ma sem ismerjük. Néhány fontos felfedezés azonban alapvetően megváltoztatta az alvásról alkotott elképzeléseinket és segített tisztázni a biológiai ritmus homályos fogalmát is...

Az alvás és ébrenlét ritmusát döntően két folyamat működteti. Az egyik folyamat az alváshiányon és ennek pótlásán alapul: ha sokáig nem alszunk, álmosak leszünk, majd kialusszuk magunkat és felébredünk. Ez a rendszer nagyon jól működik kisgyermekkorban, azonban a kor előrehaladtával hatékonysága gyengül, és az alvás-ébrenlét szabályozását egyre inkább a másik folyamat, a napi bioritmus (szaknyelven cirkadián ritmus) biztosítja. Ebben megvan az alvás és az ébrenlét, valamint egyéb biológiai és pszichés működés megfelelően időzített ideje. Számos hormon működése napi ritmus szerint történik, a bioritmus más-más komponense felel a délelőtti és a délutáni-esti jó hangulatért, s a kettő egymáshoz való megfelelő időzítése („fázisszöge”) biztosítja a tartós kiegyensúlyozottságot. A bioritmust korábban a rendszeres életvitel másodlagos hatásának tulajdonították, s a tudomány egészen a legutóbbi időkig nem fordított rá különösebb figyelmet. A fordulatot, vagyis azt, hogy bioritmusunk öröklött, és nem környezeti hatások, hanem a szervezetünk belső biológiai folyamatai hozzák létre, azt az óragének („CLOCK-gének”) felfedezése hozta el.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2011. 4. számában olvasható