Az ikerlét előnye és hátránya ugyanabból a tényből fakad: aki ikernek születik, sosincs egyedül. Ez egyrészt jó, hiszen mindig van valaki, akire lehet számítani, aki mindig ott van, ha szükség van rá – viszont az ikertestvér (gyakran) akkor is jelen van, amikor nem kellene… És pontosan ez adja az ikerlét sajátos paradoxonát: azáltal, hogy az ikrek „párban” élik át életük első szakaszát, nehezebben tapasztalják meg az egyediségükben és egyéniségükben rejlő lehetőségeket, amik így sokszor kiaknázatlanok maradnak.

Hiba lenne azt gondolni, hogy amit genetikailag magunkkal hozunk, az teljesen kibontakozik, mert ezt befolyásolja a környezet is. Viszont ugyanaz nem lesz ugyanolyan hatással a két különböző személyre – vagyis a közös környezet nem egyenlő az azonos környezettel. Már a magzati hónapokat is teljesen másképp élik meg, mint azok, akik egyedül laknak a pocakban, hisz zsigeri tudomásuk van a másikról: érzik egymás jelenlétét, szorítják, nyomják egymást, és olyan testi tapasztalásokat szereznek, amelyeket az egyedüli babák nem élhetnek át.

Alessandra Piontelli olasz származású pszichoanalitikus több ikerpár méhen belüli viselkedését vizsgálta ultrahang-diagnosztika segítségével. Tapasztalatai azt mutatták, hogy az ikrek tudnak egymásról és reagálnak is a másikra: simogatják egymást, összedugják a fejüket, mintha puszilkodnának, de az is előfordul, hogy egyikük felébreszti a másikat, ha már unatkozik. Azzal, hogy már a méhen belül létrejön köztük a kommunikáció, különleges empatikus érzékenység alakul ki bennük. Az így szerzett benyomások az éppen fejlődő és mindent bevéső idegrendszerben olyan tapasztalatokat és potenciálokat alakítanak ki, ami megmagyarázhatja későbbi különleges érzékenységüket egymás iránt.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2012. 3. számában olvasható