Kovédia két felvonásban

SÖTÉT VAN…. édesanyám gyújtson világot!

Kinek a bűne ez a végtelen ostobaság? A tanulási, tájékozódási képtelenség. Az iskoláé, ahol a tanulás öröme helyett csak a kínja marad? A gondolkodás lustaságáé? A központi üzeneté, hogy a szakértelem nem számít? 

Vagy a végtelen zűrzavaros tájékoztatásé? Statisztikai elemzést csinál a férjem, csak úgy kíváncsiságból, követjük a közölt adatokat. Sokszor a korrelációs együttható 1:1, ami nonszensz. (A korrelációs együttható nagysága az összefüggés nagyságát mutatja. A valóságban ilyen azonosság nemigen létezik, csak úgy, hogy a közölt adatokhoz igazítják a „valóságot”, és nem fordítva.) 

Bárkinek kifakadok, hogy úgy látom a magyar lakosság 60 százaléka sík hülye, kijavítanak, hogy nem, a 80 százaléka. Nem vigasztal a nagy egyetértés. Ezért nem csodálkozom a rendelőben kifüggesztett cédulán. 

Ezután én sem nyalom meg a zárójelentéseimet, pedig de jól is esne! 

Ez a sötétség nemhogy oszlana, de fokozódik. A butikos lány mellszívóval akarja kiszívni a karjából az oltóanyagot, másfél év után még vírustagadás van, a halálhíreket röhögő fejekkel kommentálják egyesek, itt nincs mentség. 

A kínai boltos a szomszédban elmondja, hogy tudtuk-e, hogy ő nem kínai, hanem vietnámi. Eddig nem sejtettük, de ha vietnámi, vietnámi, ha azt mondja viking, azt is készséggel elhisszük.

Rögtön az elején lábra kapnak az összeesküvéselméletek. Először egy regényre hivatkoznak, ez tényleg elég izgalmas, 1981-ben adták ki, és kvázi megjósolja Wuhant (dupla w-vel), illetve a pandémiát.

Naná, hogy nekünk is vannak jó kis összeesküvéselméleteink, de ezt nem árulom el, mert a mi összeesküvéselméleteink persze igazak. 😊 

A hülyeségcunamit nem lehet kronologizálni, mert a dark internet legsötétebb zugaiban újabb és újabb tajtékot vet, ami aztán gyűrűzik tovább, búvópatakokként az agytekervények barázdáiba folyik, és onnan a szívekbe. 

Engem mégis a röhögő fejek viselnek meg a legjobban.

Húsvét

Jönnek a húsvéti ünnepek, rohamléptekkel közeledik a nyár. Őrület, hiszen ezek nálunk mindig összcsaládi, meghitt, jókedvű, eszem-iszomok. 

Tudomásul veszem, hogy mindenki monitoron tömi a szájába a tojást, virtuálisan koccintgat. 

Közben valami elromlik, van, aki fejjel lesz jelen. Önkéntelenül arrébb teszem a sonkát, nehogy zsíros legyen a hajuk. Meg se terítem az asztalt, csak egy díszletet csinálok a kamerának. 

Nyár

És tényleg jobb a helyzet. Már kezdünk hinni benne, hogy közeleg a megnyugvás. Közben jobbnál jobb hírek az oltásokról, a gyógyszerekről, ami majd segít a bajba jutottakon. Persze maradnak a röhögő fejek a kórházi beszámolókon, a sötétség kicsit sem oszlik, csak ott, ahol a kovid megunja és bizonyít, hogy mire képes. Akkor jönnek a tanúságtételek, a szánom-bánom. 

Ekkorra már..

A gyerekekkel nyaralunk, az idő nem az igazi, konkrétan fűtünk, de ki a fenét érdekel. 

Kerthelyiségekben üldögélünk, néha olyan, mint régen. A lakásbulik ugyan elmaradnak, de legalább a szabadban…. Aztán beköszönt az ősz, és kezdődik a durvulás, a visszazárkózás, közben néhány orvosi beavatkozás.

Az operatív törzs könnyes egymásra borulását felváltja a személyzetis hangú nagymamás kárálás ismét. Az emberek a közösségi oldalakon keresgélnek fogódzókat. Szerencsére van néhány elkötelezett szakember, aki átvállalja a kiokosítást. Így találunk decemberben rá Dobson Szabolcs nagyszerű „Szakirodalmi tallózó”-jára, ahol végre érdemi információkat, és nem győzelmi jelentéseket kapunk. Az oldal felnőttként kezeli az olvasót, nem áltat, nem mondja, hogy itt megdönthetetlen igazságokat talál a tévelygő, hanem korrekt módon az aktuális kutatások eredményeit teszi közzé. Jó érzés. Aki tud olvasni, annak ad némi biztonságot. Persze itt is megjelenik a szellemi csőcselék, de szordínósan partvonalon kívülre kerül.

A Karácsony

Mindig megvetettem a műfenyősöket, nekünk a karácsony az év csúcsa, a fa az egyik kardinális kérdés, minden rajta van, ami a töretlenség, családi történelem, az elmúlt 100 év. Üveggömbök a déditől, angyalok a nagyitól, gyerekek ovis ajándékai. És szégyen ide meg oda, veszünk egy esernyőszerűen kinyithatót aranyáron, ezt visszük magunkkal a parkba, ahol maszkban együtt lehetünk. Az ajándékok a padon, gyertyagyújtáskor vigyázunk, nehogy szénné égjen a műanyag és a papír. Kínunkban röhögünk, közben egy-egy járókelő téved arra, nem csodálkozik, ők egy másik bokorban csinálják ugyanezt. 

Szilveszterkor mindenki mellszoborként van jelen ismét.

Furcsa, hogy az a téveszménk, hogy a vírus tudja, új év, új élet. Messiásként várjuk a januárt. Közben már oltanak, és ez jó, legalább az egészségügyben dolgozó gyerekeink hamar oltódnak.

2021

De a vírus marad

A tisztifőorvos asszony kitartóan főleg életmódtanácsokat oszt. Az újságírókat szűrve engedik be, a kérdések nagy része megválaszolatlan marad. A virológusok megkongatják a vészharangot. Igazuk lesz. Az emberek többsége amúgy továbbra tétován kóborol az interneten, a pénzesebbje a magánszolgáltatóknál veszi a semmirevaló méregdrága gyorsteszteket, hallgatja Gödényt, a vírustagadókat, vagy rettegve ül otthon. Minden olyan, mintha. Mintha elég információnk lenne, mintha nálunk minden rendben menne, mintha a katona orvos, mintha az egészségügyi dolgozó katona lenne. Mintha a kormányfő járványszakértő, a külügyér virológus lenne. Mintha az állampolgár tájékoztatva lenne, mintha az ország laktanya lenne, mintha a beteg közkatona lenne. Csupa mintha, csupa szorongás. Közben megbetegednek néhányan az ismerőseink közül, értük aggódunk. Szerencsére élve megússzák. 

A napok hordaléka

Közben persze dolgozunk. Hálás vagyok, hogy olyan területen, ami nem halt bele a kovidba. Közben az állami szektor is igyekezett, az online megbeszéléseken már mind a két mellét látom az osztályvezetőnek, viszont mit tesz a rutin, nem szembesülök reggelenként az egyéb alkatrészeit publikussá tevő pizsamás férjjel sem. Átmenetileg nem hiányzik a pörgés: Szép a Körösök vidéke, jók a sétálós délutánok a nyulak és a felrebbenő fácánok látványával, az agyrázkódásig kopogó harkályokkal, a piros templommal, a templomkert fáin megbújó két fülesbagollyal. Megtanulok láncfűrészelni, megtanulom, hogy a vadkomló kiirthatatlan karvastagságú indáin Tarzan is ellehetne. Csita amúgy a szomszédban ordít részegen. 

Oltakozás

Izgalmi állapotban várjuk a híreket az oltásról. A 90+-os anyósom túl van a Pfizeren, örülünk. Aztán egyre több riasztás, egyre több beteg, egyre többször halljuk, hogy „Az a jó oltás, ami benned van.” Kiváló körzeti orvosunknak éppen Sinopharmja van, nem tudja, mikor jut máshoz. Bár nem vágyunk a kínaira, de úgy vagyunk vele, hogy igaz, hogy nem egy Tesla, hanem egy Trabant, azért ezzel is, azzal is el lehet messzire jutni. Minden jobb, mint a betegség, erről meggyőződhettünk, amikor aggódó telefonbeszélgetéseinket a véroxigén-mérő pittyegése szakította meg a túloldalon. 

Ugyan már! — mondják vicces barátaink. A kínaiak már csak tudják, mi a jó, ha ők csinálták ezt a sz..t. És különben is már beoltották a gazdag arabokat, a kevésbé gazdag szerbeket, mi kell még? Meghozzuk a döntést, egye fene. Legyen Sinopharm. Mindenki fetreng a mellékhatásoktól, aki mást kapott, bezzeg mi! Meg se kottyant. És tényleg nem kottyant meg. 3 tesztet csináltattunk. Egy ELISA-t, egy CENTAUR-t, és egyet a SOTE-n, Roche-t. Ez utóbbi pozitív lett, amiről persze nem tudjuk, hogy csak azt mondja, hogy van antitest, vagy azt mondja, van elegendő antitest. Merthogy az előzőek, mint annyi más 60+-osnál, negatív eredményre jutottak.

EPILÓG

Vissza a régi életünket! ❤ 

fotók: Papp Ágnes Rita

Első rész itt.