Az elvárások sokféleképpen hathatnak. Lehet, hogy valaki szárnyakat kap, mert mindent mozgósítani tud, hogy megfeleljen – de lehet, hogy éppen ennek az ellentéte történik. Halogat, elkerül, inkább bele sem kezd a kudarctól való félelem miatt. Ilyenkor az elvárások által épített akadály leginkább a teljesítményre hat negatívan. A felnőttek persze már tudatosabban küzdenek az elvárások ellen, hiszen, általában tisztában vannak azzal, hogy mi az, aminek meg akarnak felelni, és mi az, aminek nem kell, de a gyermeki lélek máshogy van programozva. A kisgyermekek legfontosabb motivációja nem belülről jön, hanem kívülről: ők elsősorban nem maguknak, hanem a szüleiknek akarnak megfelelni. Ez ugyan sokszor nem látszik, mert az óvodás dacos, a serdülő pedig lázad, de a háttérben, mélyen ekkor is ott van a tudattalan szorongás, hogy „elég jó vagyok-e?” vagy „szeretnek-e akkor is, ha hibázom?”

A szorongásról általában

Valamennyire mindannyian szorongunk, sőt, a szorongás a legtöbb esetben minket szolgál, hiszen összetartja az "én"-t, aktivitásra serkent, alkalmassá tesz bennünket a társas-szociális együttműködésre, szabálytartásra tanít. Általában jellemző lehet, hogy minél többet gondolkodunk, annál jobban szoronghatunk is. Baj akkor van, ha a szorongás fölénk kerekedik, a markába szorít. Ennek hátterében a stressz tényleges megnövekedése, esetleg az egyéni érzékenység, vagy mindkettő is állhat egyszerre.

Nézzük közelebbről a teljesítményszorongást

A teljesítményszorongás normális jelenség. Izgulunk, ha például felelünk, dolgozatot írunk, számot adunk valamiről, vagy többek előtt beszélünk, vizsgázunk. A helyszíne is változatos lehet: izgulhatunk a színpadon, futópályán, castingon, teniszdöntőn, fellépés közben. Optimális esetben ilyenkor a szorongás segít a felkészülésben, a hozzáállásban, a figyelem összpontosításában. „Egészséges lámpaláz, ennyi kell!” – szoktuk mondani.  Az ehhez kapcsolódó rituálék között van kabalaállat, dolgozatírós póló, szerencse-hozó toll. Fontos tudni, hogy ez így teljesen rendben van.

Ám a stressznek – vagy az ahhoz való alkalmazkodási tartalék csökkenésének – kialakulhat olyan mértéke, hogy hullámként átcsap felettünk, szinte elsodorva bennünket.  Ilyenkor úgynevezett debilizáló szorongásról beszélünk. Előfordul, hogy meg sem tudunk szólalni, annak ellenére, hogy alaposan felkészültünk – az ilyen mértékű teljesítményszorongás pedig már ellenünk dolgozik. Jellemző megküzdési stratégia ilyenkor a menekülés, a stresszt okozó helyzetek elkerülése. Ha ez a stressz állandósul és a fenyegető szorongást folyamatosnak éljük meg, egyre kisebb az esély arra, hogy ez majd magától megoldódik. Ez nagyon nincs rendben, a problémával foglalkozni kell.

A teljesítményszorongás sajnos az az önértékelésre közvetlenül, negatív módon ható szorongások közé tartozik. Az önbizalmat és az önértékelést pedig semmi nem tudja úgy aláásni és rombolni, mint az bizonytalan érzés, hogy még azt sem tudom, amit amúgy már megtanultam.

Iskolai teljesítményszorongás

A teljesítményszorongás gyermekkorban, iskolai helyzetben sajnos nagyon gyakori probléma. Jellegzetes tünete lehet, hogy azt látjuk, a gyermek fokozatosan elkerüli a feladathelyzeteket, hisztizik a tanulás körül, ellenáll, dacossá válik. A családot eközben eluralja a tehetetlenség, szankciók kilátásba helyezése, büntetések bevezetése – és a kétségbeesés.

A háttérben állhat valódi nehézség, mint pl. figyelemzavar vagy iskolai részképességzavar, az első lépés tehát mindig ezek megvizsgálása és kizárása. Állhat a háttérben egy szorongással teli helyzetben megélt élmény miatti átmeneti tünetfelerősödés, és okozhatja úgynevezett interperszonális pszichodinamika. Ilyenkor a túlzott megfelelésvágy, maximalizmus, a kudarctól való félelem kap vezető szerepet. Ezeknél az eseteknél jellemző lehet az eredményorientált családi elvárás, a példakövetés, a teljesítmény jutalmának elmaradásától, vagy a gyerek attól való félelme, hogy csalódást okoz, s a szülei szomorúak lesznek. Ezek lehetnek valóságos, korábbi tapasztalatokon alapuló félelmek, de okozhatja a szorongás által kiváltott, elképzelt félelem is.

A teljesítményszorongó gyermek

A kiegyensúlyozott teljesítménynek fontos pszichés feltételei vannak. Az a gyermek tud jól, tőle elvárható mértékben teljesíteni, aki szeretetteljes, kiszámítható környezetben, biztosan kötődő kapcsolatokban él, aki kellő sikerélményben és dicséretben részesül, s aki saját kompetencia-határokkal, jó irányban fejlődő önértékeléssel bír. A valóságban azonban sajnos nem ez az átlagos helyzet. Egy költözés, egy családtag elvesztése, a szülők válása, egy krónikus betegség általában mindenkinél felbillentheti az egyensúlyt. A szorongásra való túlzott hajlam esetén pedig már az első fuvallatra kártyavárként dőlhet össze minden.

Selye János óta ismerjük a központi idegrendszer, az endokrin- és immunrendszer összefüggéseit: a szervezet homeosztázisának felborulása egyértelműen betegségek kialakulásához vezethet. A krónikus stressz és szorongás következtében is számos testi és lelki tünettel találkozhatunk.

Akut szorongás esetén bizonyára mindenki számára ismerősek a testi tünetek: leginkább izzadás, szívdobogás, torokszorító érzés formájában jelentkeznek. Ideális esetben ezek a tünetek a sikerélmény megélésével jelentősen csökkennek.Állandósult stressz esetén komolyabb lehet a probléma. Előfordul, hogy a gyermek a teljesítményszorongás miatti krónikus hasfájás következtében iskolába sem tud elmenni.  Ha mégis sikerül, az indulást egy kétségbeesett, könyörgéssel és sírással teli reggel előzi meg. Állandósult tünet lehet még a fejfájás vagy a hangulatzavar, ingerlékenység. Ilyenkor – magától értetődően – egyre több konfliktus alakul ki a környezettel.

A beindult ördögi körhöz tartozik a kognitív teljesítmény csökkenése: a szétszórtság, a hangulatzavar, a motiválatlanság vagy az elkerülő magatartás később még rosszabb teljesítménnyel járhat.

A lányom ötödikes, és fél éve küzdünk a reggeli rosszullétekkel. Nehezen ébred, kedvetlen, sokat fáj a feje – olykor annyira, hogy nem tud elindulni az iskolába. Ilyenkor rendszerint meg kell engednem, hogy otthon maradjon. Ezeken a reggeleken mindenki teljesen kimerül a sok veszekedés miatt. A fejfájást kivizsgáltattuk, szerencsére semmi problémát nem találtak az orvosok, de továbbra is tanácstalanok vagyunk, hogy kezeljük. Tanulni sincs kedve, és már lovagolni sem szeret elindulni, pedig korábban ez volt a legfontosabb számára. Nem tudom, mit tegyünk…

Hogyan segítsünk teljesítményszorongó gyermekünknek? 

* Vegyük komolyan a szorongását, ne csak legyintsünk rá, mondván „Én is ilyen voltam, szedd össze magad!” vagy „Az élet nem habostorta. Tanuld meg még jobban, és akkor nem kell izgulni.” Sajnos ettől a szorongás még inkább nőni fog, hiszen érdemi eszközt nem kap a gyermek, sőt még a megélt rossz érzését is bagatellizáljuk.

* Próbáljunk ne csak a jegyekre fókuszálni, ne éreztessük vele azt, hogy csak a tökéletes jó. Ilyenkor érdemes mindjárt önvizsgálatot is tartanunk: lehet, hogy mi magunk is maximalisták vagyunk és ezt közvetítjük a gyermekünk felé is? Ez persze legtöbbször öntudatlanul történik, mint ahogy a gyermek is öntudatlanul követi a szülői mintát. Ha azt látja, hogy minden apróságon idegeskedünk, például mert elsóztuk a paprikáscsirkét, vagy nincs kész időben a sütemény karácsonyra, ráadásul még a szőnyegrojtok sem egyenesek, amikor a vendégek jönnek – akkor anélkül, hogy ezt kimondanánk, egy magasabb elvárás-szintet állítunk a gyermek elé.

* Ismerős lehet az a kérdés is egy rossz jegy után, hogy „Mi lesz így belőled? Hova vesznek majd így fel?” Ilyenkor tulajdonképpen saját előrevetített félelmeinknek nem tudunk parancsolni, hiszen egy-két jegyből reálisan nem igazán lehet következtetni egy jövőbeli eseményre.

* Nem szerencsés azt sem mondani a sikeres teljesítmény után, hogy „Na ugye, miért kellett ennyire izgulni?” Ez ismételten a magas elvárásokat sugallhatja, hiszen a sikerhez való utat könnyűnek tünteti fel.

* Fontos, hogy ne is viccelődjünk a témával kapcsolatban, például ne jegyezzük meg, hogy „milyen mázli, biztos csak véletlenül sikerült”. Ilyenkor a teljesítményszorongó gyerek is így fogja gondolni, hiszen általában is jellemző, hogy a sikert véletlennek, a kudarcot pedig a saját hibájából adódónak gondolja. Ez a gondolkodásbeli torzítás nagyon jellemző lehet teljesítményszorongás esetén.

* Mindezzel nem azt szeretnénk mondani, hogy elégedjünk meg a félmegoldásokkal és ne törekedjünk jobbra, vagy hogy gördítsünk el minden akadályt előle és írjunk felmentést a dolgozatírás napján.

* A legfontosabb az, hogy érezze: feltételek nélkül szeretjük. Akkor is, ha négyest hoz, és akkor is, ha nem ő nyeri a terepfutóversenyt a nyári hőségben, bár a papírforma szerint ő volt az esélyes. Engedjük meg neki, hogy belesüljön az Anyák napi versbe, és ne szidjuk meg, ha véletlenül leveri a vázát vagy elveszti a tolltartóját. 

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne legyen következménye a dolgoknak. A hibák nagyon hasznosak lehetnek: tanulni lehet belőlük. Beszéljük meg, hogy mi történt, és azt is, mit lehetett volna másképp csinálni.

* A lényeg, hogy ne csak az eredményt lássuk, hanem díjazzuk az erőfeszítést is, úgy, hogy maga a sikerhez vezető út kerüljön a fókuszba. Ismerjük el, ha a gyermek próbálkozik, örüljünk ennek. Abban lehetünk maximalisták, ami rajtunk múlik, de bele kell férnie annak is, hogy elfogadjuk a hibákat azáltal, hogy helyükön kezeljük őket.

* Tanítsuk meg gyermekünknek azt, hogy kisebb és reálisabb célokat állítson magának. Mutassuk meg neki, hogy ha például van egy határidős munkánk és nagyon nagy a feladat, hogyan készítünk munkatervet, hogyan osztjuk be az időt – és hogyan örülünk és jutalmazzuk meg magunkat a kisebb sikerekért. Ha ezt a mintát látja, ő is könnyebben áll majd hozzá egy vizsgaidőszakhoz. A beláthatóság sikerélményt ad, növeli az önbizalmat és így magabiztossá tehet.  A maratonfutók sem tudják elsőre lefutni a távot, és maga a táv is kis lépésekből áll össze.

Előfordulhat azonban az is, hogy a legjobb szándékunk ellenére szülőként nehezen tudunk hatni a teljesítményszorongásra. Ilyenkor bátran kérhetjük a szakember segítségét, hiszen különböző, leginkább a kognitív-viselkedésterápiás módszerek bizonyítottan hatékonyak a szorongás kezelésében. Alapvetően abban segítenek, hogy a realitást visszatükrözve rendet teremtenek a rossz gondolatok káoszában.

Mit tehet a pedagógus?

A pedagógusnak természetesen sokszor feltűnik a szorongás. Az akadozó vagy halk beszéd, a tenyérizzadás, az elpirulás, esetleg a változó vagy romló teljesítmény jelezhetik, hogy a tanítványa szorong. Különösen feltűnhet ez akkor, ha ismeri a gyermek képességeit, és látja, hogy a jegyek vagy az értékelés azt egyáltalán nem tükrözik.

* Ilyenkor jó, ha lehetőséget talál arra, hogy négyszemközt beszéljen a tanítványával, és erősítse meg, hogy biztonságban van, elfogadja és látja a problémáját.

* Hasznos lehet az is, ha meg tud osztani olyan saját élményeket, amikor ő maga is szorongott. Jó tapasztalat a gyermeknek látni, hogy a szorongás elmúlhat, vagy ha nem is múlik el teljesen, meg lehet tanulni együtt élni vele. 

* Ha a probléma hosszabb távon sem oldódik meg, szerencsés, ha a pedagógus a szülőknek is jelzi a tapasztalt nehézségeket.

* Segíthet az is, ha a számonkérés más formáját választja: pl. szóbeli helyett írásban feleltet, vagy több időt ad a válaszadásra. A szóbeli feleletek közben vagy miatt fellépő szorongás pedig kis lépésekben, sokat gyakorolva jelentősen csökkenhet. Érdemes először „tét nélküli” feladatokat bevetni, majd fokozatosan kiléptetni a gyermeket a komfortzónájából.  Például fel lehet kérni, hogy először csak beszéljen a kedvenc hobbijáról az osztálynak, majd készítsen prezentációt is róla. Ezek után valószínűleg könnyebb lesz egy tananyagról is beszélni vagy prezentálni a nyilvánosság előtt, hiszen a korábbi pozitív élmény erősítheti a gyerek önbizalmát.

* A nyilvános megszégyenítést, de még a „Tőled többet vártam” mondatot is lehetőség szerint jobb elkerülni. Lehet, hogy a szó elszáll, de sosem lehetünk biztosak abban, nem válik-e belőle egy negatív irányú folyamatot elindító kulcsmondat.

És mit csináljunk a dolgozat napján?

Fontos a türelem, hiszen a mintakövetés útján történő tanulás általában lassú folyamat, s a beépülés, valamint a pozitív változás is csak később jön el. Azt is fontos tudni, hogy a pszichoterápia sem hoz azonnali enyhülés a szorongás terén.Sajnos ezt a napi kihívások nem várják meg: a dolgozat holnap lesz, a felelés holnapután, hétvégén pedig a klarinétvizsga.

Jó, ha a gyermek ilyen „sürgős” esetben megtanul segítséget kérni. Ilyenkor mindenképpen segítenünk kell neki. Biztassuk, nyugtassuk meg, próbáljuk nem közvetíteni felé saját szorongásunkat. A fontos, hogy biztonságban érezhesse magát akkor is, ha esetleg kudarcot vall valamiben.

Lehetünk emellett nagyon praktikusak is: gyakoroljuk a felelést együtt, vegyük fel a hangját, mutassuk meg, hogyan beszél, hogyan veszi a levegőt – otthon, a biztonságos környezetben fokozatosan engedjük bele a szorongató helyzetbe. A helyzet gyakorlása általában is segít: ilyenkor jelezzünk vissza, segítsünk neki abban, hogy mit csináljon a kezével, milyen hangosan beszéljen, milyen szavakat használjon.

Fontos, hogy ezeket együtt találjuk ki – semmiképp nem javasolt, a szülő által jónak gondolt, de a gyermek számára kényelmetlen megoldás. Az alapvető szükségletek kielégítése ilyenkor fokozott jelentőséget kaphat: lehet, hogy a szorongására is hatással lesz, ha szomjas vagy nem kényelmes a ruhája, ezért érdemes ezeket előrelátóan megoldani: vizet vinni, kényelmes ruhát választani. Figyeljünk arra is, hogy a kihívást jelentő helyzet előtt legyen ideje lelkileg is készülni, tanulja meg, hogy ne késsen el, időben érkezzen. Hatékony módszer lehet még a relaxációs technikák elsajátítása, a rendszeres sportolás, hiszen közismert ezek szorongásoldó hatása.

A legfontosabb talán mégis az, hogy elfogadjuk: a szorongás nem jelenti azt, hogy valamiben gyengék vagyunk. Ha megtanulunk vele együtt élni, az már önmagában sikerélmény lehet.