Passzív meg(nem)oldási mód?

Körülbelül 15 éve került a kapcsolatkutatások középpontjába az úgynevezett ko-rumináció jelensége, melyet magyarra társas ruminációnak vagy együttes rágódásnak fordíthatnánk. Míg a rumináció során ismétlődően eszünkbe jut egy problémánk vagy valamilyen konfliktusunk, s azon önmagunkban, egyedül rágódunk, szinte kérődzünk a negatív emlékeken, addig a társas rumináció folyamatában mindez egy másik személlyel való kapcsolatba ágyazódik bele. Ilyenkor az egymáshoz közel álló személyek – például barátok, anya és gyermeke, két munkatárs, párok – mintegy beleragadnak egymás nehézségeinek át- meg átbeszélésébe, azaz magába a problémába. Ezzel óhatatlanul a problémák során felmerülő negatív érzésekre fókuszálnak. Másrészt mind a ruminációnak, mind a ko-ruminációnak jellemzője, hogy valójában egyik sem törekszik megoldásra: mindkettő „csak” töpreng, beszél a problémáról, tehát – minden látszólagos aktivitásuk ellenére – passzív meg(nem)oldási módok. Felvetődik azonban a kérdés: miért maradhat fenn egy olyan viselkedésforma – a közös panaszkodás –, amely ennyire negatív hatásúnak tűnik?

A közös rumináció egy igen érdekes kettősséget eredményez. Míg az önmagunkban való tépelődést a kutatások a „depresszió előszobájaként” aposztrofálják, addig a társas helyzetben történő rumináció éppen hogy megnöveli a kapcsolati elégedettséget, tehát pozitív érzéseket is kelt. Valaki meghallgatja, netán még meg is érti a problémánkat, sőt hajlandó arra, hogy a beszélgetések során – közösen – újra és újra visszatérjünk ugyanarra a minket negatívan érintő dologra.

Hogyan beszélgetünk?

A jelenség vizsgálatakor a kutatók rákérdeznek arra, hogy amikor valaki – jelen esetben egy jó barátjával – a problémáiról beszélget, akkor azt hogyan teszi. Azaz milyen hosszan időznek el a konfliktusok megbeszélésénél, mennyire részletesen teszik azt, mennyire mélyülnek el benne. A beszélgetés során előtérbe kerülnek-e azok a negatív dolgok, amik a probléma miatt esetleg bekövetkezhetnek, illetve az együttesen rágódó feleket milyen mértékben öntik el negatív érzések, mint például a szomorúság vagy a düh. Mindezek a folyamatok az egyéni rumináció tépelődésével hozhatók összefüggésbe. Ugyanakkor a felmérésben megjelenik egy olyan aspektus is, ami éppen hogy segítheti a problémafeldolgozást: ez pedig az, hogy a problémán való közös töprengés azért kerül a baráti tevékenység fókuszába, hogy mindkét fél jobban megértse, miért is történtek úgy a dolgok, ahogyan. Ez a rumináció jelenségének töprengés részével állítható párhuzamba, és a mentális átkeretezés révén megoldást vagy megoldási lehetőségeket eredményezhet, ezzel segítve a nehézségből való kilábalást.

Mélyebb önfeltárás – szorosabb barátság

Az együttes rumináció jelensége képes feloldani egy látszólagos ellentmondást. Nevezetesen azt, hogy a megküzdés-kutatások eredményei szerint a negatív kérdéseken való rágódás érzelmi problémákhoz vezet, míg a barátságkutatások arra mutattak rá, hogy a mélyebb önfeltárás szorosabb barátságot eredményez, ami növeli a pszichés jóllétet. A ko-rumináció alaposabb vizsgálata tehát segíthet annak feltárásában, hogy az intimitás hogyan erősítheti a depresszív és/vagy szorongásos tüneteket. A ko-rumináció szoros kapcsolatban állaz önfeltárás jelenségével, amely mind az egyén, mind a kapcsolat szempontjából adaptív értéket jelent: segíti a baráti kötelék megszilárdulását, s ezzel az egyén túlélését, jóllétét. Ugyanakkor a ko-rumináció jelentősen eltér az önfeltárástól abban, hogy az érzések és a gondolatok kommunikációjának extrémebb – részletekbe menő, időben is elhúzódó – és negatív hangsúlyú módját képviseli.

A jelenség feltárásának kezdetén, a 2000-es évek elején amerikai kutatók főként serdülőkorú baráti párosok mintáit tesztelték. Kimutatták, hogy bár a közös rágódás növekedésével emelkedik a kapcsolati elégedettség, a negatív történéseken való, eredményre nem vezető közös tépelődés ugyanakkor a felek személyes mentális egészségére mégis negatív hatással van. Azaz egy adott problémán való „közös kérődzés” növeli a barátság szilárdságát, kiemelten a bizalmasságot, ugyanakkor egyéni szinten a rossz hangulat és a szorongás emelkedéséhez vezet. Persze kérdés, hogy a depresszív folyamatok ezt követően mit erősítenek fel: még több együttes rágódást vagy éppen a kapcsolat gyengülését. És persze az ok-okozat is kérdéses. Lehetséges ugyanis, hogy azok hajlamosabbak bevinni barátságaikba a vég nélküli probléma-boncolgatást, akik önmagukban is sokat tépelődnek és/vagy depresszív folyamatok indultak meg náluk. Mindezek megválaszolásához a barátságok hosszabb időn át tartó utánkövetésére lenne szükség.

Tapasztalataink szerint a kapcsolati elégedettséget tekintve az is nagyon fontos szempont, hogy a baráti pár problémái nagyjából kiegyenlítetten kerülnek-e be a közös rágódás fókuszába. Amennyiben mindkét fél úgy érzi, kölcsönösen és ismétlődően behozhatják negatív élményeiket a beszélgetésekbe, megerősödik a baráti pár ko-ruminatív működésmódja és a barátsággal való elégedettség is. Ellenben, ha ebben a páros egyik tagja elbillenést tapasztal, romlik a barátság megítélése, az együttesség-élmény ereje.

Jó példa a következő eset arra, mennyire megmérgezheti a barátságot az, ha merőben eltérő a felek együttes rágódásra való igénye. A 13 éves Panna arról panaszkodik, hogy nagyon kiüresedett legjobb barátnőjével a barátságuk. Már alig mer neki mondani vagy írni valamit, mert a lány többször is szóvá tette, hogy Panna mindig ugyanazokat a problémáit hozza fel, ő pedig szeretne másról is beszélgetni. Panna szerint ő nem olyan negatív, de nem tud mit tenni, hiszen az aktuális kamaszkori és családi nehézségein nem képes hipp-hopp túllépni. Mivel nagyon ragaszkodik barátnőjéhez, alkalmazkodik, és erős kontrollt gyakorol maga felett, nehogy szóba hozza a konfliktusait. Ám ebből újabb ellentét adódik a barátságban: a kölcsönösség gyengül, a mérleg nyelve elbillen, az adok-kapok egyensúlya felbomlik, Panna úgy érzi, nem hallgatják meg. Ezzel párhuzamosan depresszív és szorongásos tünetei felerősödnek, az iskolában is konfliktusai adódnak. A barátság – jelentősebb érzelmi hullámzásokkal – néhány hónap után végleg lezárul.

Nemi és életkori különbségek

Fontos kiemelni a kutatásokban megjelenő nemi és életkori különbségeket is. Serdülőknél és fiatal felnőttkorban nagyobb arányban jelenik meg a problémákon való közös rágódás, mint a későbbi évtizedekben, jelezve azt, hogy később valószínűleg a párkapcsolat veheti át – legalábbis részben – a ko-ruminatív funkciót. Erről még nagyon kevés kutatási adat áll rendelkezésre, de úgy látszik, a párkapcsolati együttes rumináció speciális jellemzőkkel bír. Persze az is lehetséges, hogy „érettebb fejjel” a család és a mindennapi gondok mellett kevesebb időt töltünk barátainkkal, vagy idővel a problémák kezelésének kimunkáltabb megoldásmódjait fejlesztjük ki, így természetes módon csökken a baráti együttes rumináció. A fiúk, férfiak baráti kapcsolatai – bármennyire fontos náluk is a beszélgetés – a felmérések szerint alapvetően inkább a közös tevékenységek köré szerveződnek. A ko-rumináció vizsgálatok eredményei alapján nem is annyira veszélyeztetettek az együttes rumináció negatív aspektusait tekintve. Valóban, serdülő vagy felnőtt fiúktól, férfiaktól kevesebbet hallhatjuk a sürgető igényt egy probléma közös szétszálazására. A lányok és a nők inkább hajlamosak arra, hogy problémáikat ismételten felvessék a baráti beszélgetésekben. Több mint 250 fős vizsgálatunk is azt erősítette meg, hogy a női baráti párosok lényegesen több időt töltenek mind a saját, mind legjobb barátnőjük problémáinak boncolgatásával. Ez az eredmény összhangban van azzal a ténnyel is, hogy a nők körében rendre magasabb ruminatív és depresszív értékeket mutatnak ki a felmérések.

A közeli kapcsolatok nyújtotta intimitás alapvető emberi szükséglet. Nem mindegy, hogy ez az intimitás egy baráti kapcsolatban min alapul: negatív érzéseket előhívó, szinte vég nélküli közös rágódáson, ami bár megszilárdítja a barátságot, de rosszabb hangulathoz vezet, vagy olyan önfeltáráson, ami szélsőségektől mentesen segíti a problémák kommunikációját. A barátság megtartó erőt jelenthet abban az értelemben is, ha a barát észreveszi, hogy a másik nem tud elszakadni egy problémájától – sem megoldani nem képes, sem érzelmileg nem tud túllépni azon –, így a közös beszélgetésekben éppen abban próbálja segíteni a másikat, hogy az a belesüppedés helyett felülkerekedjen a problémán.

B. például a pszichológiai ellátás első alkalmával arra a kérdésre, hogy mi vezette ide, azt mondja, úgy érezte, összecsapnak a feje felett a hullámok. Számos magánéleti problémája van, ezeket mindig átbeszélik legjobb barátnőjével, ami sokat segít neki. Ugyanakkor barátnője „beszélte rá” szakember felkeresésére, mert úgy látta, B. nem képes kilépni abból az ördögi körből, hogy a „csajos beszélgetéseken” rendre ugyanazon probléma körül keringjenek.