Az egyik legnagyobb velük kapcsolatos probléma, hogy igen nehéz kiszűrni őket, és bár sokan gondolják magukról, hogy immunisak az álhírekkel szemben, a valóságban ez nem így van. Egy felmérésben a megkérdezettek 50%-a vélte úgy, hogy felismeri az álhíreket, ez azonban mindössze 4%-uknak sikerült.Az egyik legnagyobb velük kapcsolatos probléma, hogy igen nehéz kiszűrni őket, és bár sokan gondolják magukról, hogy immunisak az álhírekkel szemben, a valóságban ez nem így van. Egy felmérésben a megkérdezettek 50%-a vélte úgy, hogy felismeri az álhíreket, ez azonban mindössze 4%-uknak sikerült. 

De miért is ilyen könnyű áldozatul esni? Életünk legtöbb területén nem számítunk arra, hogy megtévesztenek bennünket, így alapvető tulajdonságunk, hogy hiszünk a minket körülvevő környezetnek. Enélkül szinte lehetetlen is lenne végigcsinálni egy napot, hiszen minden egyes beérkezett információ valóságát újra és újra ellenőriznünk kéne. Ha azonban olyan környezetben vagyunk – például a közösségi médiában –, ahol a dezinformálás és az álhírek aránya sokkal magasabb, érdemes résen lennünk.

Bizonyos álhírek gyakran sokkal gyorsabban terjednek, ezáltal több emberhez érnek el, mint az igaz hírek. Ezzel kapcsolatban kezdett el kutatni Sander van der Linden, a cambridge-i egyetem szociálpszichológusa. Könyvében – igen találóan – az orvosi világból kölcsönzött hasonlattal írta le a dezinformálás jelenségét: a téves információ tulajdonképpen mint egy vírus terjed az emberek között, és sokan, akikhez eljutott, újabb és újabb embernek adják tovább. Van der Linden szerint ahogy a vírusok a sejteket, úgy a téves hírek az elménk gyenge pontjait célozzák meg. Jó példa erre az „illuzórikus igazság” hatás, vagyis az, hogy ha valamit ismételten hallunk – még ha tudjuk is, hogy téves –, egy idő után mégis igazabbnak, érvényesebbnek fog hatni.

Felmerül a kérdés: ha a dezinformációk úgy terjednek, akár a vírusok, oltóanyag is létezik ellenük? Van der Linden szerint igen. Ezt a technikát „prebunking”-nak nevezi, az angol „debunking” (leleplezés) szóból eredeztetve. A prebunking a téves információk ellenőrzésének egyfajta megelőző technikája, ami két részből áll. Az első rész egy előzetes figyelmeztetés, ami aktiválja „pszichés immunrendszerünket”. Figyelmeztetjük az embereket, hogy valaki manipulálni szeretné őket, ennek hatására elővigyázatosabbá és szkeptikusabbá válnak. A prebunking második része során pedig kapnak egy kis részletet egy álhírből, valamint különböző tippeket arra vonatkozóan, hogy ezt hogyan is tudják a jövőben kiszűrni. A dezinformálás során számos technikát alkalmaznak annak érdekében, hogy egy hír a valóságtartalmától függetlenül hihetőbbé váljon. Van der Linden szerint ha az emberek figyelmét felhívják ezekre a technikákra, akkor képesek lesznek ezeket a jövőben kiszűrni, és kritikusabban állni egy adott információhoz, így végső soron ellenállóbbá válnak a valótlan állításokkal szemben.

Kutatásuk során a Google-lel együttműködve több rövid animációs videót készítettek, amelyek jól érthetően mutatják be a különböző manipulációs technikákat, mint például a hamis dilemma, a bűnbakképzés vagy az érzelmileg manipulatív nyelvhasználat. A videók hatásosnak bizonyulnak: úgy találták, hogy a kisfilmek segítségével az emberek könnyebben kiszűrik a téves információkat. A kutatás során használt kisfilmek megtekinthetőek a YouTube-on.

https://www.youtube.com/watch?v=gDfQHWQwJ8Q&t=89s

Bár az álhírek kora még korántsem járt le, jó tudni, hogy vannak ellenük megoldások. Van der Linden szerint a prebunking technikája ugyan nem jelent végső megoldást a problémára, de segíthet bennünket ébernek és kritikusnak tartani a dezinformációkkal szemben.