Daniel Kahneman pszichológus ugyanezt a kérdést tette fel Nobel-díja átvételekor a hallgatóságnak, és pár hete mi is erre a kérdésre mértük a kitöltők válaszait a Mindennapi Pszichológia internetes felületén ’Teszteld az intuíciódat!’ címmel. Többekben felvetődött – és talán e feladat olvasásakor is felvetődik – a kérdés, hogy mi köze lehet egy ilyen aritmetikai képességen alapuló kérdésnek az intuícióhoz, és miért kap valaki erre Nobel-díjat?

Ahhoz, hogy ezeket a kérdéseket megválaszoljuk, először is tisztáznunk kell, mi is az az intuíció. Sokan sokfélét gondolnak erről a kifejezésről, de egyetértés van abban, hogy megérzéseink nagyon személyesek és ezért fontosak nekünk. A pszichológiában azokat a gondolatokat vagy impulzusokat hívjuk intuíciónak, melyek egy helyzetre spontánul és gyorsan jutnak a tudatunkba. Ezek egy része ítéletekre, kategorizációkra vonatkozik. Például az arcok, hangok, érzelmek felismerése többnyire automatikusan történik – nincs szükségünk tudatosan kielemezni az arcokat, mielőtt megítéljük az illető nemét, korát, hangulatát vagy szépségét. Agyunk ezekről akaratunktól függetlenül és minimális idő alatt alkot becslést, amit mi tudatosan észlelünk. Ezeken kívül naponta sok száz kisebb vagy nagyobb döntést is hozunk, melyeket többnyire ezekre az intuitív ítéleteinkre alapozunk. A legtöbb ember csak érzelmi döntéseiben vagy jóslásaiban fedezi fel az intuíciók szerepét, pedig azok sokkal általánosabb szerepet töltenek be életünk irányításában.

Honnan származik az intuíció?

Mivel az intuíció lényege, hogy úgy tudunk valamit, hogy nem tudjuk, honnan tudjuk, könnyen jöhet létre az a benyomásunk, hogy itt valami misztikus vagy ezoterikus jelenséggel van dolgunk. A tudományos álláspont szerint azonban intuícióink vagy velünk született tudáson, vagy az életből vett tapasztalatokon alapszanak. Egy zenedarab által kiváltott hangulatot vagy a hazug ember gesztusait például veleszületett módon felismerjük, de ismerőseink viselkedésének előrejelzésében vagy szakmai kérdésekben a tapasztalatok játszanak fontosabb szerepet. Megérzéseink tehát nem működnek előzetes tudás nélkül, még ha ez a tudás nem is mindig tudatos.

Polányi Mihályt az tette világhírű tudományfilozófussá, hogy felismerte: a világról jóval többet tudunk, mint amiről beszélni vagyunk képesek. Ez az ún. tacit tudás mindazoknak az ismereteknek a tárháza, melyeket tapasztalás vagy megfigyelés útján gyűjtöttünk. Az üzleti szférában működő vállalatok például egyre jobban felismerik, hogy igazi tőkéjük,  versenyképességük motorja nem annyira az anyagi javakban, mint a munkatársak által megélt tapasztalatokban rejlik. Ahogy mondani szokták: a tőke minden este hazasétál. Tacit tudásunk tehát az a forrás, amiből intuíciónk meríteni tud. Minél több és hasznosabb tapasztalatokat gyűjtünk egy területen, annál megbízhatóbbakká válnak megérzéseink is.

Mindig helyesek-e az intuícióink?

Intuitív döntéseinket nagyon gyorsan hozzuk meg, mentális energiáinkat megspórolva. Ennek a könnyedségnek azonban ára van, mivel elménk ilyenkor egyszerűsítő lépéseket, ún. heurisztikákat használ. Ezek nélkül nem tudnánk hatékonyan működni, de a heurisztikák nemritkán téves ítéletekhez és döntésekhez vezetnek minket. Gondoljunk vissza a cikk elején feltett kérdésre! Mennyibe kerül a labda? Döntéskutatók azt találták, az emberek hajlanak arra, hogy 10 centet válaszoljanak. Ez azonban nem lehetséges, mert, ha az ütő 1 dollárral drágább, akkor az 1,10 dollár lenne, ami a kettő együttes ára. Csakis 5 cent és 105 cent lehet a két tárgy ára a megoldásban, tehát az emberek első válasza ebben a kérdésben többnyire téves.

Két hasonló rövid kérdéssel együtt felmértük a Mindennapi Pszichológia internetes táborának válaszait is, és több száz kitöltés alapján azt az eredményt kaptuk, hogy a válaszadók több mint fele még úgy is az intuitív, de téves választ adta meg, hogy lehetőségük lett volna átgondolni, hiszen nem volt idői nyomás.  (A kérdéseket és a helyes megoldást l. a cikk végén)

A döntéshozás kutatói szerint döntéseinknél kétféle feldolgozás működik. Az egyiket hívhatjuk automatikus, intuitív rendszernek, mely spontán válaszokat ad az előttünk álló kérdésekre. A másik, ún. analitikus rendszer pedig a tudatos gondolkodásért felel. Rajtunk múlik, mikor melyiket követjük, melyiknek hiszünk. A téves választ adók bíztak az első válaszukban és nem használták az analitikus gondolkodásukat a válasz helyességének ellenőrzéséhez.

Hogyan lehet erre Nobel-díjat kapni?

Daniel Kahneman több évtizeden keresztül kutatta a téves intuitív döntéseket, melyekről kiderült, hogy szisztematikusan vesznek részt életünkben – azaz előre bejósolhatóak azok a szituációk, melyekben az emberek a racionális válasz helyett a téves intuitív választ választják. Ez a felfedezés nemcsak a pszichológiában, hanem a közgazdaságtanban is megváltoztatta az emberi viselkedésről alkotott alapvető felfogást. A közgazdaságtan klasszikus modelljei szerint az ember racionálisan hoz döntést, és mindig a magának legtöbb hasznot hozó opciót választja. Mára ezt a nézetet már csak kevesen osztják, tudjuk, hogy rendszeresen hozunk olyan döntéseket, melyek nem racionálisak. Például ugyanarról az objektív dologról máshogyan döntünk a megfogalmazástól függően. Ha valamiben a győzelem esélye 50 százalékos, azt máshogyan kezeljük, mint ahol a vesztés esélye 50 százalékos. Ugyanúgy jobban bánkódunk akkor, ha elvesztünk 1000 forintot, mint amennyire örülünk, ha kapunk 1000 forintot. A veszteség pszichológiai súlya nagyobb, mint a nyereségé – és ez a kommunikáción keresztül rávetül döntéseinkre. Kahneman Nobel-díjat érdemlő munkája abban volt, hogy a cikk elején feltett egyszerű kérdésekhez hasonló feladatokkal feltárta azokat az utakat, melyek tévútra terelhetik intuitív döntéseinket, ezáltal képes volt az emberi viselkedésről alkotott közgazdaságtani modellek kiigazítására is.

Mikor bízhatunk intuíciónkban?

Intuíciónk egyszerre egy feltáratlan potenciál és egyben tévedéseink forrása is. A probléma abból adódik, hogy a megérzésünk helyességében való hitünk nem feltétlenül jár együtt azok tényleges helyességével. Gyakran a tapasztalatok száma sem óv meg bennünket attól, hogy magabiztosan téves ítéleteket hozzunk. Például egy edző sokéves gyakorlat után méltán érezheti úgy, hogy a tapasztalatokból megtanulta, mi a sportolók motiválásának leghasznosabb útja. Ha például azt tapasztalja, hogy gyenge teljesítmény után a szidás teljesítményemelkedéshez vezet, kiugró teljesítmény után pedig a dicséret teljesítményromláshoz, kialakulhat az az érzése, hogy a dicséret csak árt, tehát jobb mindig szidni. Hiába ilyenkor a sokéves gyakorlat, nem biztos, hogy az edző felfedezi: nem feltétlenül ő volt a változások okozója. Szükségszerű ugyanis, hogy a teljesítmény mindig az átlag fele húz, azaz egy alacsony teljesítmény után valószínűbb a jobb teljesítmény, míg egy kiugró érték után visszaesés várható. Ennek értelmében néha hiába a sok tapasztalat – ha azok nem a valóságot tükrözik, akkor intuícióink is torzítottak lesznek.

Az intuíció fejlesztése

Az elmúlt évtizedek döntéspszichológiai kutatásai pesszimista képet festettek az emberről, hiszen sokáig úgy gondoltuk, hogy az embert a racionális gondolkodás különbözteti meg az állatoktól. A demokratikus társadalmak is arra a feltevésre épültek fel, hogy az emberek alapvetően a számukra előnyös döntéseket hozzák meg, ha minden fontos információ a rendelkezésükre áll. Ez a kép a kutatások tükrében árnyaltabbá vált, és felfedezhetőek azok a társadalmi vagy gazdasági problémák, melyek ezekre a szisztematikus tévesztésekre vezethetőek vissza. A kutatók azonban új fókusznak azt határozták meg, hogy megismerjük azokat a módokat, melyek fejlesztik az intuíciónkat. Ez a munka még nem ért véget, de azt már tudjuk, hogy már maguknak a döntési torzításoknak az ismerete is segíthet azok elkerülésében. Például ha feltesszük néha magunkban azt a kérdés, hogy honnan tudhatnám, ha nincs igazam, akkor reálisabb képet kaphatunk a valóságról, mint amit első benyomásunk sugallna. A gyakorlattal ez a fajta gondolkodás rutinműködésünkké tud válni, és végül intuitíven is racionálisabb döntéseket hozhatunk. Ez a munka nem megy erőfeszítés nélkül – de a kérdés az: szeretnénk-e intuícióink passzív követőjéből azok aktív haszonélvezője válni?

2013-06 lapszámban megtalálható