Jelenlegi hely

Amivel egymásnak tartozunk

Vajon mi, mint közösség megadtunk-e mindent ennek az embernek, amit a méltányosság megkövetelt tőlünk?

 Azt gondolhatnánk, az emberek mostanság nem nagyon folytatnak erkölcsi vitákat – ám ennek valójában épp az ellenkezője igaz.

Szerző: 

Amint nyilvánosságra kerül egy friss hír vagy történet, elindul a végeérhetetlennek tűnő közösségi eszmecsere. Mégpedig legtöbbször arról, hogy ki a hibás. Legyen szó tanárkéselő tinikről, bántalmazott nőkről vagy szurikátadobáló gyerekekről, az online vagy offline vitatkozó felek között legtöbbször két nagy tábort lehet elkülöníteni. Az egyik az elkövető – vagy éppenséggel az áldozat – személyes felelősségét hangsúlyozza: arról beszél, hogy az illető felelőtlenül, neveletlenül, erőszakosan viselkedett, ezért megérdemli a büntetést (vagy megérdemelte, ami történt vele). A másik ezzel szemben inkább „kihátrál” a helyzetből, és azt veszi szemügyre, milyen körülmények között történt a kérdéses – általában tragikus kimenetű – eset; milyen egyéb választási lehetőségei voltak az ügy szereplőinek. Akik ebből a nézőpontból indulnak, jellemzően felmentést (legalábbis részleges felmentést) adnak a történet szereplőinek, mert úgy látják: a körülmények nagyon megnehezítették számukra, hogy helyesen járjanak el.

Lássuk be, sokszor nem könnyű a felek között igazságot tenni, mert úgy érezzük, nem is ugyanarra a kérdésre válaszolnak. Ez a véleménye Thomas Scanlonnak, korunk egyik legérzékenyebb és legkiválóbb erkölcs- és politikafilozófusának is. Legnagyobb hatású munkájában, az Amivel egymásnak tartozunk című kötetben amellett érvel, hogy ha meg szeretnénk érteni az ehhez hasonló vitákat, akkor különbséget kell tennünk a felelősség két különböző fogalma között.

Az első nagyjából megfelel annak, amit általában személyes felelősségen értünk: felelősnek lenni eszerint annyit tesz, hogy egy cselekedetünk vagy mulasztásunk, érzésünk vagy jellemvonásunk nekünk tulajdonítható, ezért megítélhetőek vagyunk miatta... A felelősség másik értelme – amit Scanlon érdemi felelősségnek nevez – ennél bonyolultabb összefüggéseket fejez ki. Amikor a másik érdemi felelősségére kérdezünk rá, nem úgy tekintünk rá, mint egy tőlünk tökéletesen független individuumra, hanem mint politikai közösségünk egy másik tagjára, a kérdés pedig – kicsit körülményesen fogalmazva – így tehető fel: vajon mi, mint közösség megadtunk-e mindent ennek az embernek, amit a méltányosság megkövetelt tőlünk, és így magára hagyhatjuk-e a cselekedete következményeképpen létrejött kárral?

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2020. 1. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

2020 augusztus–szeptember

  • Én igazán empatikus vagyok – A házasságok 8. hazugsága

  • Mi csak védeni akarunk téged!” – Helikopterszülők

  • A félelemre apellálás a meggyőzésben

  • Külföldön élő magyarok

  • Mi is az az intelligencia?

  • Gyerekek válás után – A váltott elhelyezés

  • Családi kassza – gyerekszemmel

  • Soha ne rázd meg a kisbabát!

  • „Szemünk fénye” az óvodában

  • Mit őriz az iskolaőr?

  • Éjszakai mozdulatok

  • Az autizmus színei

  • Villanófényben

  • A placebo-hatás

  • Segíthetek?

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Ön gondolkodott már a szülői posztolás kockázatairól?  A gyerekekről való meggondolatlan posztolás súlyosan sértheti a magánélethez való jogukat, és sajnos gyakran alapot adhat...

Miért van ez így, milyen pszichológiai okra vezethető vissza, hogy a klímakatasztrófa miatti aggodalom nem képes megv

Milyen lehetőségeket kínál a krízis a pedagógia számára és milyen feladatokat kell megoldani a korszerűbb oktatás meg

Olyasmit is képesek vagyunk megszokni, ami józan ésszel elfogadhatatlan.

Csak a legutóbbi évtizedekben „vették észre” az etológusok, hogy talán a macska-ember kapcsolatnak is lehetnek figyelemre- (és kutatásra) méltó rejtelmei.

2020 márciusának idusán egyik reggel arra ébredtem, hogy a világ megváltozott,  a magyarországi esélyegyenlőség szűk