Erkölcsi dilemmák
Ezek a látszólag naiv kérdések mindenkit megérintenek valamilyen módon. Még akkor is, ha az illető azt gondolja: önzőnek lenni hasznosabb és eredményesebb viselkedésmód, mint segítőkésznek vagy önfeláldozónak. Mindnyájunkban van egy titkos hang, ami arra szólít fel, hogy legyünk jók. Ám amikor megpróbálunk erkölcsi értelemben jók lenni, hirtelen nagyon sokféle nehézséggel és nehezen tisztázható akadállyal kell szembesülnünk. És ez sokakat elbátortalanít, vagy a könnyebb út felé terel. Vannak-e tehát használható szabályok arra vonatkozóan, hogy jó ember legyek?
Mit jelent az, hogy felelős vagyok önmagamért? Azt, hogy felelős vagyok azért, akivé a tetteim és a körülményeim révén lettem – vagyis azért, aki most vagyok. De felelős vagyok azért is, hogy nem lettem az, aki lehettem volna a vágyaim és képességeim alapján. Vagyis felelős vagyok azért, hogy nem győztem le a gyengeségeimet, nem valósítottam meg a lehetőségeimet, nem teljesítettem be az igazi vágyaimat.
A felelősség egyik dimenziójának sincs általános szabálya, és másoktól sem lehet elvárni erkölcsi dilemmáink feloldását. Ha megszólal bennünk az a hang, ami arra szólít fel, hogy legyünk jó emberek, az már önmagában is felszabadító: azt bizonyítja, hogy jobbak vagyunk annál, amivé a körülmények változtatnak – vagyis nem vagyunk önző, korlátolt és cinikus automaták.
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 2. számában olvasható
Ajánlott cikkeink
A ChatGPT-t erkölcsre tanítani nehéz feladat
Kollár János, PhD
A mesterséges intelligencia alkalmazása tanulás során
Talán ismerős az a vicc, miszerint valaki, aki retteg attól, hogy merénylet áldozata lesz egy repülőúton, megkérdezi a mesterséges intelligenciát, hogyan lehet csökkenteni annak a valószínűségét, ...
A titkok pszichológiája
Mindennapi Pszichológia
Mindenkinek vannak titkai, kinek több, kinek kevesebb. Annak ellenére, hogy mennyire alapvető és gyakori emberi tapasztalat, a titkolózás viszonylag kevés figyelmet kapott a tudományos életben. ...
Kockázat és felelősségvállalás
Horváth Gabriella
Vezetői készségek az alkotásban
Az olyan önmagukért végzett cselekedetek, mint a játék vagy a képi kifejezés, a rajzolás, a festés gyermekkorban elsődleges kommunikációs csatornát jelentenek – élményeinket, feszültségeinket ...
Generációs tükör
Friss lapszámunk e-magazinként már elérhető! Előfizetői példányaink május 15-én érkeznek, május 22-től pedig országosan is megvásárolható lesz a nyomtatott kiadás.
Legyen az elsők között!
Értesítjük, ha megjelenik az új MIPSZI lapszám, és hozzáférhet a szakértők által írt tartalmainkhoz.
Értesítést kérekHogyan olvasna?
Online olvasható e-magazinok és letölthető termékek
A digitális termékek és e-magazin tartalmak gyűjtőoldala.
Nyomtatott termékek, print magazin
A nyomtatott termékek és print magazin tartalmak gyűjtőoldala.
Tematikus tartalmak
Magyarország elismert szakemberei által írt tematikus cikkgyűjtemények.
Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.
Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.
Kérje a MIPSZI hírlevelét
Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.
