Csak ott van szükség együttérzésre és szolidaritásra, ahol az emberi viszonyokat az elidegenedés jellemzi. Egy természetes közösség tagjai természetes módon szolidárisak egymással. A civilizáció által elidegenített társadalomban azonban nagyon is szükség van a szolidaritás fogalmára, mert az emberekből a helytelen nevelési elvek, a pusztán érdekekre és hiúságra csupaszított emberi viszonyok és az idegenné váló társadalmi intézmények kiölik az együttérzés képességét. Vagy ha teljesen ki nem is ölik, mindenesetre gyengeségnek és bárgyúságnak állítják be. Ahogy a civilizációs elidegenedés folyamata előrehalad, az emberek egyre önzőbbek, hiúbbak és kíméletlenebbek lesznek, röviden: egyre cinikusabbá válnak. Cinizmussal védekeznek önnön természetes együttérzési hajlamaik ellen.

A modern kor leírásának az elidegenedés vált a kulcsfogalmává, az ember életét az elidegenedés materializált formája, a pénz határozza meg, vagyis az, hogy minden érték kifejezhető egy mennyiségi skálán. A pénz pusztán a legsűrítettebb formában fejezi ki a sokrétű elidegenedést. Az ember el van idegenedve a munkájától, az üzemben, a hivatalban csupán részfeladatokat végzünk, az egész működést nem befolyásoljuk és nem is látjuk át. Az ember el van idegenedve azoktól, akik felette álnak a hierarchiában, azoktól is, akik birtokolják az eszközöket, amikkel dolgozik, továbbá azoktól is, akikkel együtt dolgozik, de akik nem a természetes társai, hanem a riválisai. Az ember végül el van idegenedve a saját életétől, amennyiben a tömegkultúra termékeit fogyasztja és a tömegtermelés fogyasztási cikkeivel rendezi be az életét...  Valójában a ránk kényszerített és mélyen belénk kódolt gondolkodási, tapasztalási és érzési sémák alól kell felszabadulnunk. Az alól, hogy azt hisszük, akkor lesz jó az életünk, ha mindent megvehetünk, ha minden területen jobbak vagyunk másoknál és ha énünk vágyai beteljesülnek. Olyan öntudatlanul működő szubjektumokká tesz minket a modern világ, akik nem értelmes, szeretetteli és teljes életre törekednek, hanem akik úgy képzelik el a boldogságot, hogy mindent megszerezhetnek (infantilizmus), lehetőleg többet, mint mások (versengés) és ezt még mások így is látják (nárcizmus) és el is ismerik, legalábbis lájkolják...

Nem természetes módon vagyunk ilyenek, hanem olyan társadalomban és kultúrában élünk, ami ilyenné formált minket. És bármilyen riasztóan hangozzék is, de a modern fogyasztói kapitalizmusnak pontosan ilyen szubjektumokra van szüksége ahhoz, hogy hatékonyan működjön. Sztoikus vagy aszketikus bölcsek, puritán, önnön kertjüket boldogan művelő emberek nem pörgetik a gazdaságot. Ha nem vásárolnánk, nem fogyasztanánk, nem kommunikálnánk, nem versengenénk, nem építenénk fel divatcikkekből az azonosságunkat, akkor mi mozgatná a világot?

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2019. 3. számában olvasható