A gyerekszám-csökkentő program meghirdetését követő években sorra láttak napvilágot azok az előrejelzések, melyek szerint az egykék eljövendő társadalmában a hagyományos kínai értékek – kötelességtudat, nagylelkűség, családcentrikusság, szorgalom, kompromisszumkészség – halálra lesznek ítélve. A szótárakban a kiállhatatlan természetű egykékre vonatkozóan feltűnt a „kis császár szindróma” kifejezés, és a média is sokat foglalkozott a kiskorú akarnokokkal. A feltételezések nem tűntek légből kapottnak: a kínai családban a gyerek – különösen a fiúgyerek – mindig kiemelt szerepet kapott, s ha a két szülő és a négy nagyszülő minden figyelme egyetlen kisfiúra vagy kislányra irányul, az tényleg a személyiség torzulásához vezethet.

A ’80-as évek második felétől kezdve kínai és külföldi pszichológusok kutatások sorát szentelték az első egyke-nemzedékhez tartozó gyerekeknek, hogy megállapítsák, megalapozottak voltak-e a „szörnyű egykékre” vonatkozó jövendölések. Vizsgálták a tanári és szülői véleményeket, az iskolások érdemjegyeit, a gyerekek különböző képességeit, önértékelését, személyiségét. Az eredmények között akadtak kisebb-nagyobb eltérések, feltehetően az egyes régiók közötti különbségek miatt – ugyanakkor egyértelműen kiderült, hogy az egykékkel kapcsolatos félelmek túlzottak voltak. Semmilyen személyiségjegyben vagy kompetenciában nincs drámai különbség az egyetlen gyermekek és a testvérrel élők között.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2012. 3. számában olvasható