Mit tanulhat a nyugati világ a kelet erotikájából, varázsából? A tantrikus kultúra egyik legbölcsebb üzenete a női test piedesztálra emelése, hiszen a férfi öröme a nő szépségében, élményében keresendő. Ha megnézzük régebbi korok termékenységi szobraitszépségideáljait, az egykor rajongott testek nagyon távol állnak a mai, konfekcióméretekbe kényszerített, folyamatosan minősített idomoktól.  A mi kultúránk Pygmalion módjára megalkotta vágya tárgyát, az „álomnőt”, amit azonban abszurditása folytán nem képes életre kelteni. A szépségversenyek helyezettjeinek, a férfilapok szereplőinek szinte évről évre nő a mell-, s ezzel párhuzamosan csökken a derékbősége – ami ugyebár viszonylag ritkán jár együtt…

A tantra filozófiája szerint a női test minden változata szép, mert a férfi örömét adja. A nő teste egyéni és megismételhetetlen, a születés csodáját s az emberiség örökét rejti – maga a misztérium, a tökéletesség szimbóluma… Ám csak az önmagát elfogadó, önmagát szerető nő képes erotikus játékossággal, felszabadultan a férfi vágyát felébreszteni. Mindenekelőtt saját magát kell tehát szeretnie – s ezt hogyan tanulhatná, hol kaphatná meg másképp, mint a férfitól? Az ő szemében látja meg saját szépségét – azáltal, hogy őt szépnek látja!  Meg kell látnunk társunkban a benne rejlő szépséget – hisz valamiért egyszer épp őt választottuk…

A népmesében a béka a királylány csókja nyomán változik királyfivá. Don Juant ritkán említjük a világirodalom pozitív alakjaként, azonban van valami, aminek ő mestere volt: minden nőben meglátni a különlegest, az egyedit, minden asszonyba beleálmodni a hercegkisasszonyt: „azt látom, amik ők valójában, valami gyönyörűt”. A szerelem ezt a látásmódot segíti, a környezet azonban gyakran nehezen tolerálja ezt az érzést: „szerelembe esett”, „belebolondult”, „elveszítette a józan eszét” – mondják.  A tantra filozófiája szerint viszont a szerelmes valójában jól látja szerelmét, mert a harmadik szemével képes őt látni…

Hosszú távú kötelékeink esetén sohasem csak testrészeket választunk, nem azokba szeretünk bele, hanem tulajdonságokba, vonásokba, a másik személyiségébe – s mindezek a későbbiekben is megtalálhatók, csak éppen lehet, hogy a mindennapok körforgásában elfáradt és becsukódott a harmadik szemünk. Valamiért választottuk őt, s ezt kellő odafigyeléssel és figyelmességgel újra felfedezhetjük benne.