Hirdetés

A kioktatás csapdái

A párkapcsolat nem nevelési terep

A párkapcsolati konfliktusok egy része túlmutat az adott helyzeten, sokkal inkább jeleníti meg két ember viszonyának aktuális állapotát, a szereplők érzelmeit, indulatait, véleményét.  Egy ideális párkapcsolat egyenrangú felnőtt emberek szövetsége. Ezért egyáltalán nem mindegy, milyen pozícióból szólalunk meg.
A párkapcsolat nem nevelési terep

Eric Berne tranzakcióanalízise három alapvető működésmódot különböztet meg: a Szülő, a Felnőtt és a Gyermek énállapotát. Ezek nem életkori kategóriák, hanem viselkedési és kommunikációs működésmódok. Amikor egy párkapcsolatban az egyik fél szülői hangon kezd beszélni – kioktat, minősít, általánosít –, a másik könnyen gyermeki pozícióba kerül – védekezik, lázad, füllent vagy visszahúzódik. Ilyenkor valójában nem két felnőtt kommunikál egymással, hanem két, egymást erősítő szerep csap össze.

A Szülő szerepbe csúszó fél gyakran úgy viselkedik, mintha ő maga soha nem hibázna, tökéletes lenne, mintha mindig tudná a helyes megoldást, és mintha a másik feladata az lenne, hogy ehhez felnőjön. Ez a pozíció azonban nemcsak a partnert értékeli le, hitelteleníti, hanem aláássa a jól működő kapcsolat alapfeltételeit: a kölcsönös tiszteletet, a hibázás lehetőségét, az egymást támogató intimitást. A kérdés tehát nem az, hogy ki hibázott, hanem az, hogy képes-e a pár visszatérni a felnőtt–felnőtt párbeszédhez, ahol nem a kioktatás, hanem a megértés, az elfogadás és az együttműködés kapja a fő hangsúlyt.

Hirdetés

Nézzünk egy példát!

Elemezzük az alábbi párbeszéd háttérüzeneteit, és beszéljünk a lehetséges következményekről.

Szereplők: férj és feleség.

  • Nem találom a kulcsom. Nem láttad?

  • Na, ez jellemző! Hogy soha nem teszel semmit a helyére. Ennyi idő alatt megtanulhattad volna, ha hazajössz, rögtön felakasztod a kulcsot a tükör mellé. Ezt sem vagy képes megjegyezni. Minden reggel megy ez a hol a kulcsom cirkusz. Keresd a K betűnél, vagy ahova tenni méltóztattad.

  • Tele volt mind a két kezem. Mert én vásárolok. Nem tűnt fel? A számmal nem értem el a kulcstartót, bocsánatot kérek. Nem vagyok zsiráf vagy hattyú – a fene egye meg.

  • Ja, jól mondod, mélyhangú vízimadarak.

  • Micsodák? 

  • Te emlegetted a hattyúkat, én meg mondtam, hogy mélyhangú vízi madarak, azaz bassz-hattyúk. Mert ugyebár engem leállatozol. Csak mert tudom, minek hol a helye. 

  • Nem mondtam, hogy egy állat vagy. Mindig kiforgatod a szavaimat.

  • ……

A házastársak közötti adok-kapok jól mutatja, hogyan alakul át egy egyszerű békés helyzet – egy elveszett kulcs keresése – pillanatok alatt hatalmi és érzelmi játszmává. A Szülő pozícióból érkező reakció nem a problémára válaszol, hanem minősít, általánosít (ez jellemző), kritikát fogalmaz meg, és implicit módon a másik inkompetenciáját hangsúlyozza. A Felnőtt fél válasza pedig hamar védekezőből támadóvá válik, iróniával és sértéssel reagál.

A helyzet eszkalációja, az önértékelés sérülése

A kiinduló kérdés (Nem láttad a kulcsom?) praktikus, megoldásorientált. A válasz azonban nem információt ad, hanem értékel. Ez azonnal eltolja a kommunikációt a probléma megoldásától a személyek közötti feszültség felé. A másik fél nem együttműködő partnerként, hanem rossz gyerekként jelenik meg, aki hibázik, fegyelmezetlen, és tanulnia kellene. A kioktatás hatására szégyent, dühöt érez, és igazságtalanságnak tartja a vádaskodást. A válaszban megjelenő gúny (nem vagyok zsiráf) már nem a helyzetről szól, hanem a kapcsolat sérüléséről. A gyerekszerepben lévő fél lázadóvá, a szülő szerepben lévő pedig sértetté és támadóvá válik. A kommunikáció spirálba kerül. 

Az ilyen interakciók ismétlődése csökkenti a kapcsolati biztonságot. A felek megtanulják, hogy egy egyszerű kérdésből is konfliktus lehet, ezért inkább elkerülik a hasonló helyzeteket. Emellett a folyamatos minősítés (Ezt sem vagy képes megjegyezni) beépülhet az önértékelésbe. A másik fél egy idő után valóban bizonytalanabbnak érezheti magát, vagy éppen ellenkezőleg, tartós ellenállásra rendezkedik be, előre kitalálja milyen reakciókra mi legyen a válasz, önvédelmi forgatókönyveket gyárt, keresi a visszavágás alkalmait. Mindkét esetben sérül az autonóm, kompetens felnőtt énkép. A szülői fél a másik reakcióit látva pedig megerősítve, igazolva érezheti magát (látod, nem lehet rád számítani), ami tovább növeli a késztetést a kontrollra és a kioktatásra. A kapcsolat így hatalmi játszmák terepévé válik, és érzelmi kiüresedéshez vezet.

Hangsúlyozzuk, hogy a kioktató, hibáztatásra épülő kommunikáció egy valóságos szülő-gyermek kapcsolatra is rombolólag hat, mert azt az üzenetet hordozza, hogy a másik fél értéktelen.

Mi lenne az alternatíva?

Ugyanebben a helyzetben egy másikat tiszteletben tartó kommunikáció így hangozhatna például:

  • Nem találom a kulcsom. Nem láttad? 

  • Nem, de nézd meg, talán az asztalon van.

Itt nincs minősítés, csak együttműködés. A hangsúly nem azon van, ki hibázott, hanem azon, hogyan oldjuk meg a problémát. A különbség látszólag apró, de lélektanilag alapvető, mert az egyik változat rombol, a másik pedig épít.

Mit lehet tenni?

Az első lépés a felismerés. Észrevesszük, mikor beszélünk partnerként, és mikor szülőként vagy gyerekként. Segíthetnek ebben az énüzenetek (én így érzem, nekem ez fontos). Ugyancsak segít ha kategorikus kijelentések helyett, kérdezünk, valamint elismerjük a másik kompetenciáját. Fontos biztosítani az egyenrangúság élményét, amit a közös döntések, a közös felelősség és az autonómia jelent. A párkapcsolat nem nevelési terep. Ha mégis azzá válik, az a felek önképét és lelki jóllétét rombolja. 

MIPSZI hírlevél
Kérje a friss cikkeket és szakmai újdonságokat e-mailben.
Feliratkozom
MIPSZI online cikkek

Ez a cikk csak az online felületen elérhető.

Hirdetés

MiPszi Aktuál (MAT)

Család

Körvonal

Mentális egészség

Mindennapi filozófia

Mipszicske

Munkapszichológia

Önismeret

Párkapcsolat

Opinion - Elmélkedések szerzőinktől

IN ENGLISH

Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.