De mi tesz közülünk egyeseket határozott döntéshozókká, másokat szinte döntésképtelenné? Azt hihetnénk, a múltbeli jó döntések adnak önbizalmat azoknak, akik könnyen és gyorsan elhatározzák magukat, míg az elhibázott lépések teszik óvatossá a tétova embereket. Ez azonban nincs így, sőt, paradox módon a legjobb döntéseket olykor a lassabban döntők hozzák – ha végre rászánják magukat. Persze nem lehet mindig mindenen hosszasan hezitálni, és aztán előállni a briliáns megoldással. Naponta több ezer mikrodöntést kell hoznunk, túlnyomó többségüket gyorsan, könnyen és felületesen. Ha nem így tennénk, igencsak nehéz lenne velünk az élet.

Impulzív és döntésképtelen

Ez volt a helyzet Antonio Damasio (Dél-kaliforniai Egyetem) híres páciensével, Elliottal is. Intelligencia-pontszámai a magasabb tartományba estek, jól tájékozott volt, és még azt is tudta, hogyan kell erkölcsösen cselekedni egy adott helyzetben. Mégis beteg volt, éspedig a döntéshozás betege. Néha nem tudott választani: szerdán legyen a következő időpont? Vagy pénteken? Igazából nem számított, de Elliot fél órán át is tanakodott ezen. Máskor katasztrofálisan cselekedett. Vállalkozásba kezdett, rossz hírű emberrel társult, csődbe ment, és házassága megromlását követően egyik kapcsolata futott zátonyra a másik után.Mi volt e kudarcsorozat oka? Egy narancs méretű jóindulatú daganat, amely Elliot agyának középső homloklebenyében alakult ki, s amelyet műteni kellett. A daganat mellett az agyszövet egy részét is el kellett távolítani. A sikeres férfi, akit korábban példaképnek tekintettek, a műtét után látszólag ugyanaz maradt, így mindenki számára rejtély volt, hogy miért nem tudta folytatni a normális életét.Problémáiról feltűnő közönnyel beszélt – nem úgy, mint aki elfojtja az érzéseit, hanem úgy, mint akinek nincs mit elfojtania. Teljesen érzelemmentesnek mutatkozott önmagával, a családjával és a jövőjével kapcsolatban. Damasio azon kezdett el töprengeni, mit jelent Elliot érzelemhiánya, és hogyan függ össze a rossz döntéseivel. Mivel az érzelmek olyan fiziológiai reakciókkal járnak együtt, mint a szívritmus emelkedése vagy a bőr ellenállásának csökkenése, ezeket kezdte vizsgálni.A homloklebenyi sérülteknél ezek az úgynevezett szomatikus markerek, vagyis fiziológiai jelzések hiányoznak. Ez tehát az oka a kudarccal szembeni közönyösségüknek, valamint a rossz döntéseiknek.A kutatók szerint a nem agysérült emberek között is vannak jobb és rosszabb döntéshozók, ami szintén összefügg a testi jelzésekre való fogékonysággal. Ez a képesség ugyanakkor fejleszthető is, így mindannyiunknak érdemes „edzeni” saját agyi döntéshozó rendszereinket. A stratégiai játékok, mint a sakk, a bridzs vagy a scrabble, kiválóan alkalmasak erre. De az internetes bolyongás is hatásos tréning, melynek során fokozatosan ráérzünk az érdekes és az annak látszó tartalmak közti különbségre, vagy már messziről kiszúrjuk az átveréseket. A döntéshozás betegei számára mindez azért jelent roppant nehézséget, mert azonnal elcsábítja őket a jutalom ígérete.

Jutalommatek az agyban

Stanislas Dehaene Agy díjas kutató (Collège de France; Franciaország Nemzeti Egészségügyi és Orvostudományi Kutatóintézete, INSERM) szerint az általunk folyamatosan tudattalanul feldolgozott információk egy apró részhalmaza kiválasztásra kerül, hogy egy szűk keresztmetszeten keresztül a tudatos „munkaterületre” jusson, és így elérhetővé váljon a döntéshozatal és a tanulás számára. Mivel a döntéshozatal és a tanulás a prefrontális kéreg feladata, az agy elülső része a tudatosság szempontjából kulcsfontosságú.Amikor több lehetőség közül lehet választani, ezek között egy kitüntetett agyterület tesz különbséget: az orbitofrontális kéreg. Itt a különféle lehetőségeket más és más sejtcsoportok képviselik, és minél vonzóbb egy opció, annál erősebben tüzel a neki megfelelő sejtcsoport.Ezt kísérletileg is igazolta Camillo Padoa-Schioppa (Harvard Egyetem) kutatócsoportja. Rézuszmajmoknak kínálták fel a lehetőséget, hogy különböző italokat kóstoljanak meg: édesített citromlevet, szőlőlét, egzotikus gyümölcslevet, almalevet, áfonyalevet, vizet, sós vizet és teát. A választás pillanatában aktivitáshullámot regisztráltak az orbitofrontális kérgükben.A csapat több száz idegsejt aktivitását mérte. Pontosan abban a pillanatban, amikor a főemlős kiválasztotta a kedvenc italát, bizonyos idegsejtek aktivitása arányos volt azzal az érdeklődéssel, amelyet a majom a választott opció iránt mutatott. A rézuszmajmokban például a szőlőlé egyértelműen nagyobb lelkesedést – és a hozzá rendelhető agysejtekben nagyobb aktivitást – váltott ki, mint a tea.A döntésmatek tehát az agykéregben zajlik, amely evolúciósan új terület. Ugyanakkor az orbitofrontális kéreg nem egymaga számolja ki a választási lehetőségek értékét, hanem ősi agyrészekkel kommunikálva. Ilyenek a jutalmazásért felelős területek, amelyeket oly sokat kutatnak a függőséggel foglalkozó szakemberek. Ezek egyik alapvető mechanizmusa a várható öröm elővételezése. A jutalmazókörök számos, egymástól távol eső régiót kötnek össze, kezdve az érzékszervi bemenetek területeitől a limbikus rendszer érzelmekben és emlékezésben kulcsszerepet betöltő részeiig. Mindezek az agyi struktúrák folyamatosan információkkal látják el a prefrontális kérget.Mi történik eközben a tudatban? A majmok esetében leginkább csak feltevéseink lehetnek. Az emberek viszont el tudják mondani, mit éreznek, miért döntöttek így vagy úgy. Kérdés, hogy ezek a beszámolók miről szólnak. Tudjuk-e, mi vezérli döntéseinket? Vagy sokkal inkább: tudni véljük?Belső impulzusainkhoz való hozzáférésünk nem korlátlan. Agyunkban számtalan folyamat zajlik, és messze nem mind tudatosul, de ettől még beleszólhatnak választásainkba. Ha ilyenkor döntésünk okáról kérdeznek, általában nem jövünk zavarba. Magyarázatunkat nemcsak mások, hanem mi magunk is elhisszük. Kísérletek azonban kíméletlenül bevilágítanak döntéseink színfalak mögötti területére. Ezekből kiderül, hogy önmegfigyelési képességünk igen korlátozott. Számtalanszor nem tudjuk, mit miért teszünk, sőt azt sem tudjuk, hogy nem tudjuk ezt, és hamis indokokkal állunk elő. Így következetesen túlbecsüljük tudatosságunk szerepét a döntéseinkben.

Tudjuk-e, miért tesszük, amit teszünk?

Képzeljük el, hogy részt veszünk a következő kísérletben. A kísérletvezető két fekete-fehér fotót mutat nekünk, és arra kér, hogy válasszuk ki azt a személyt, akit vonzóbbnak találunk. Majd a kártyákat képpel lefelé az asztalra helyezi, és felénk csúsztatja az általunk kiválasztottat. Miközben felvesszük a fotót, arra kér minket, hogy magyarázzuk meg, miért a képen látható arcot választottuk. Gondoljuk, hogy észrevennénk, ha a kezünkbe vett fotó nem az lenne, amit választottunk? Valószínűleg biztosak vagyunk benne, hogy igen – de a valóságban az a valószínűbb, hogy nem.Ezt a kísérletet Petter Johansson és Lars Hall kognitív tudósok végezték a Lundi Egyetemen. A dolog lényege, hogy az alanyok egy részénél a kapott kártyát kicserélik – egyszerű bűvésztrükköt alkalmazva, amely dupla kártyákkal operál –, így arról a fotóról kell elmondaniuk, miért tetszik nekik jobban, amelyet eredetileg nem választottak. A megdöbbentő eredmény az, hogy a többség nem veszi észre a cserét, pedig a képeken szereplő arcok sokszor nem is hasonlítanak egymásra. Az alanyok azt sem haboznak megindokolni, hogy miért a kezükben tartott kártyán ábrázolt személy a vonzóbb. Sőt, amikor újra választaniuk kell, hogy kivel randiznának inkább, most már azt az arcot részesítik előnyben, amelyet eredetileg elutasítottak. A kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy a magyarázatok eltérnek-e normális választás, illetve trükközés esetén. Nem térnek el: a tesztalanyok mindkét esetben ugyanannyi árnyalatot és érzelmet visznek bele indoklásukba, és ugyanolyan magabiztosak. Egyesek olyasmivel is előhozakodnak, ami semmiképp nem motiválhatta választásukat, például egy férfi arra hivatkozott, hogy kedveli a fülbevalót – amit az általa elsőként választott hölgy nem is viselt! Mindebből a kutatók levonták a következtetést: ha nem vesszük észre, hogy választásunkat megváltoztatták, agyunk azonnal elkezdi azt alátámasztani. Ezt a jelenséget keresztelték el „választási vakságnak” – amely azután laboratóriumuknak is névadója lett.További kísérleteikből kiderült, hogy a választási vakság számos kontextusban tetten érhető. Például egy szupermarketben, amikor két, kóstolásra felkínált dzsem közül választunk. A dzsemek közötti jelentős különbségek ellenére a vásárlók általában nem veszik észre, hogy amit másodszor kóstolnak, éppen az, amelyet eredetileg kevésbé kedveltek. Ismét lelkesen magyarázzák, hogy miért az a dzsem a jobb.Vajon egy ilyen fotó- vagy pláne dzsempreferencia elegendő ahhoz, hogy életünk nagy döntéseinek hitelességét is megkérdőjelezzük? Nyilvánvalóan nem. De Petter Johanssonék olyan összetettebb és jelentőségteljesebb kérdésekre is terveztek hasonló kísérletet, mint a politikai és a morális nézetek. Néhány héttel egy parlamenti választás előtt az utcán arról kérdeztek embereket, hogy melyik pártra kívánnak szavazni. Ezután arra kérték őket, hogy töltsenek ki egy űrlapot, és „egyetértek/nem értek egyet” skála segítségével jelezzék, hogyan vélekednek 12 aktuális politikai kérdésről. Az alanyok tudta nélkül a kísérletvezető titokban kitöltött egy másik űrlapot is, amelyet aztán kicserélt az eredetivel. Ezen az új űrlapon néhány válasz homlokegyenest eltért az eredetitől. Majd a kísérleti személyeket megkérték: indokolják feleleteiket.Meglepő módon az alanyok csaknem felénél a válaszok az ellentétes oldal támogatása felé mozdultak el. Ez az arány lényegesen magasabb, mint az a 10 százalék, amelyről a politológusok általában úgy gondolják, hogy a választások előtt befolyásolható. Amikor az alanyok előtt felfedték a trükköt, egyesek bevallották, hogy ideológiailag nem voltak igazán elkötelezettek. Mások viszont megkönnyebbültek, hogy valójában nem váltottak oldalt, mondván: „Hú, mégsem vagyok konzervatív!” Voltak viszont, akik egyszerűen nem hitték el, hogy így fel lehet ültetni őket. Az egyik alany még vissza is tért egy hasonló kísérletre, mivel biztos volt benne, hogy ezúttal nem fogják meg. De a kísérletvezetők meglepetésére ismét bedőlt.

Hang és hangulat

Ha választásaink ennyire befolyásolhatók, mi a helyzet érzéseinkkel? Egy francia kognitív idegtudós szerint az érzelmek valójában a magunknak mondott történeteken alapulnak. Ezeket agyunk utólagosan hozza létre, figyelembe véve fiziológiai reakciónkat (például a növekvő pulzusszámot) és a szituációt is.Jean-Julien Aucouturier (Francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ, CNRS) kutatócsoportja digitális hangplatformot hozott létre, amely észrevétlenül módosítja a résztvevők hangjának érzelmi tónusát a boldogság, szomorúság vagy rémület irányába. Első kísérletükben az alanyok hangosan felolvastak egy rövid történetet, miközben fejhallgatón keresztül hallották saját módosított hangjukat, amely boldogabbnak, szomorúbbnak vagy félelmetesebbnek hangzott. Kiderült: nem voltak tudatában annak, hogy a hangjukat megváltoztatták. Mikor pedig megkérdezték őket, hogy érzik magukat, túlnyomó többségük a módosításnak megfelelő érzelmekről adott számot. Mi több, a bőrvezetési teszt arra utalt, hogy hangulatuk valóban az ábrázolt érzelemmel összhangban változott! Nyilvánvaló, hogy az emberek érzelmi állapotát nagymértékben befolyásolják az észlelt fiziológiai jelek – melyek közt a légzésritmus, a pulzus és a mimika mellett jelentős szerepet tölt be a hang is.Ugyanakkor, legyenek e kutatások bármennyire meggyőzőek, nem jelenthetjük ki, hogy minden döntésünk során külső tényezők játékszerei volnánk. Viszont az nagyon is előfordulhat, hogy teljesen a sajátunknak érzünk olyan választásokat vagy érzéseket, amelyek nem is a mieink. Ez ugyan gyengeségnek, sebezhetőségnek tűnik, de a kutatók a jó oldalát is hangsúlyozzák: elménk sokkal alakíthatóbb, sokkal inkább képes a változásra, mint ahogy hinnénk.