Az idézet egy magát maladaptív álmodozónak tartó személytől származik. Leírása tökéletesen szemlélteti, milyen érzés túlzottan elmerülni egy élénk, fantáziadús, számtalan karakterrel és történettel átszőtt fantáziavilágban, ami azonban súlyos idővesztéssel, a tanulmányi eredmények és a munkahelyi teljesítmény romlásával, a kapcsolatok elhanyagolásával, a mindennapi feladatok mellőzésével járhat – összegezve: súlyos teherrel és szenvedéssel jár. De mit nevezünk maladaptív álmodozásnak? És hogyan lehet ezt a zavart elkülöníteni az egészséges álmodozástól?

A maladaptív álmodozás „felfedezése”

Az álmodozás túlzott mértéket öltő, szenvedést és jelentős károsodást okozó formáját Eli Somer professzor írta le 2002-ben. Hat olyan páciense esetében azonosította a zavar tüneteit, akik gyermekkorukban elszenvedett traumák miatt pszichoterápiás kezelés alatt álltak. A maladaptív álmodozás definíció-szerűen egy „kiterjedt fantáziatevékenység, mely helyettesíti az emberi interakciókat és/vagy akadályozza a tanulmányi, interperszonális és szakmai működésmódot.”

A maladaptív álmodozás tehát az álmodozás túlzott mértekű, nemkívánatos formája, mely élénk, komplex képzeletbeli jelenetekkel jellemezhető, és mély jelenlétélménnyel jár együtt. Sokszor jutalmazó, ugyanis olyan élmények és érzések átélését segíti elő, melyek a való életből hiányoznak, és egy olyan párhuzamos valóság megteremtését teszi lehetővé, mely az egyén számára sokszor megnyugtató, felszabadító. Ugyanakkor distressz forrása is, hiszen elveszi az időt a valós feladatoktól, a kapcsolatok ápolásától, ez pedig izolációhoz, bűntudathoz, önvádhoz vezethet. Sok álmodozó olyannyira szégyelli a tevékenységét, hogy senkinek sem beszél róla, titokban tartja a barátai, családja, sőt sokszor kezelője előtt is.

„Túlságosan szégyelltem, hogy beszéljek erről a terapeutámnak. Megtartottam magamnak, habár az életemnek ez egy igen jelentős része. Az elképzeléstől, hogy van egy különálló valóságom, mindig is féltem. Azt hittem, szkizofrén vagyok.” 

Álmodozni jó

Az ábrándozás, fantáziálás, álmodozás teljesen hétköznapi jelenségek: a legtöbb ember szeret álmodozni, különösen esti lefekvéskor. Számos névvel illették ezt a kutatók, például álmodozás, fantáziálás, elkalandozás, offline gondolatok, önkéntelen vagy nem tudatos gondolatok. Közös jellemzőjük, hogy a figyelem a külső feladatok és érzékszervi ingerek felől egy belső, privát világ felé irányul, ahol különböző gondolatok és mentális képek jelennek meg. Az álmodozással töltött idő és a tartalmak nagyon változatosak lehetnek: teljesen hétköznapi fantáziák, mint például egy múltbeli esemény felidézése vagy egy jövőbeli esemény tervezgetése, de elképzelhetünk csodás szerelmi kalandokat vagy akár alternatív, mesebeli vagy utópisztikus életeket, világokat is. Fantáziánk világa kimeríthetetlen és határtalan. Singer, az álmodozáskutatások atyja számos vizsgálattal igazolta, hogy az álmodozás és fantáziálás elsősorban pozitív hatást gyakorol az életünkre, és fontos része mentális egészségünknek: elősegíti a szociális készségek fejlődését, a jövő tervezését, lehetővé teszi az unalomtól való szabadulást és a szórakozást.

„Sokat álmodozom – akkor én maladaptív álmodozó vagyok?”

Kérdés, hol húzható meg a határ az egészséges, adaptív ábrándozás és a maladaptív álmodozás között. Hogyan lehet megkülönböztetni a normál mértékű fantáziálást a patológiás álmodozástól? A következő idézetek illusztrálják a különbségeket, s azt is jelzik, hogy az érintettek érzik és tudják: álmodozásuk már nem egészséges mértékű.

* Az alábbi idézetből látható, hogy a maladaptív álmodozó nem tudja megfelelően kontrollálni álmodozását. Előfordul, hogy mások jelenléte, vagy bizonyos teendők ideig-óráig kizökkentik a fantáziavilágból, de a belső világ húzóereje nagyon erős.

„Úgy gondolom, hogy a különbség a között, ahogyan én álmodozom, és ahogyan mások, az az, hogy én kontrollálhatatlan módon egyből vissza is térek a nappali álmomhoz, miután valaki kizökkent belőle, míg mások, amikor rájöttek, hogy álmodoznak, csak megrázzák a fejüket és tovább folytatják, amit éppen csináltak.”

* Sokan egy ördögi körként írják le az álmodozásukat, míg mások a mindennapos szükségleteiket, kötelességeiket is elhanyagolják miatta:

„Semmit sem tudok elvégezni! Házi feladat, tanulás, takarítás – leginkább csak feküdnék, hiába korogna a gyomrom, én mégsem kelnék ki az ágyból, mert álmodozni próbálok. Arra törekszem, hogy a mosdóba se kelljen kimennem, mert nem akarok felkelni és abbahagyni ezt egy másodpercre sem.” 

* A kontrollvesztés egyes esetekben hasonlíthat a függőségekhez: az álmodozást erős sóvárgás előzi meg, ami nehezíti a tevékenység megfelelő szabályozását.

* Szintén a függőségekhez hasonló, hogy az érintettek szégyellik az álmodozást, s igyekeznek titkolni azt barátaik, családjuk és akár terapeutájuk elől is.  Félnek attól, hogy őrültnek vagy betegnek tartanák őket, ha ez a szokásuk kitudódna – ahogyan attól is, hogy mások nem értenék meg, mi zajlik bennük.

„Az álmodozásomat teljesen titokban tartom mindenki előtt. Nem is írok erről a naplómban se, mert félek, hogy valaki talán elolvassa (most vagy a halálom után). Rémesen zavarban lennék, ha a barátaim vagy a családom tudnának róla. Ők nem értenék. És valószínűleg azt gondolnák, hogy abba tudnám hagyni, amikor csak akarom – de nem tudom.”

* Fontos különbség a normál és a maladaptív álmodozás között az azzal töltött idő. A maladaptív álmodozók között vannak, akik napi 6-8 órát vagy akár még többet ennek a tevékenységnek szentelnek, ami sok időt von el más fontos életterületekről.  Vagyis olyan funkcióvesztéssel jár, ami az egészséges mértékű álmodozásra nem jellemző. Az álmodozással töltött idő, a sóvárgás és kontrollvesztés azt eredményezhetik, hogy a személy kevésbé tud helytállni feladataiban, elhanyagolja kapcsolatait, s inkább az egyedüllétet választja, hogy zavartalanul álmodozhasson. Így sokan szociálisan izolálttá válnak, elmagányosodnak.

„Amikor filmet nézek a tévében, elképzelem, hogy van egy barátnőm, aki mellettem ül. Beszélgetünk a filmről, megosztjuk egymással reakcióinkat, élményeinket. Átölelem… összebújunk… ez egy nagyon élvezetes, szeretetteljes élmény.”

Az álmodozás egészséges vagy kóros mértékének megítélése általánosságban nem különbözik jelentősen más pszichés jelenségekétől. Néha mindenki életének lehet része a szorongás vagy a lehangoltság – anélkül, hogy kórossá válna. Maladaptívvá vagy patológiássá akkor válnak ezek a jelenségek, ha tartósan fennmaradnak, elvész fölöttük a kontroll, és ezáltal az illető életének fontos területein és szerepeiben hátrányos következménnyel járnak. Ha egy lelkiállapotot vagy tevékenységet jelentős szenvedés kísér – akár az érintett, akár környezete (vagy mindkettő) oldaláról –, az szintén arra figyelmeztet, hogy az túlmutat az egészséges mértéken.

A maladaptív álmodozók jellemzői

Élményeikben kiemelkedő szerepet játszik a mozgás és a zene.

* A (gyakran ismétlődő jellegű, ritmusos) mozgásnak egyrészt az lehet a szerepe, hogy az álmodozó beindítsa, illetve könnyebben fenntartsa a fantáziálás folyamatát. Másrészt azt is segítheti, hogy az álmodozó lejátssza, fizikailag is megjelenítse fantáziáját.

„Amikor álmodozom, gyakran tartok egy tárgyat a kezemben, azaz egy radírt vagy egy üveggolyót. A levegőbe dobálom. Ez az ismétlődő, monoton mozgás segít, hogy a fantáziámra koncentrálhassak. Az álmodozás könnyebb, amikor ezt csinálom, mert a figyelmemet nem térítik el a szobában található egyéb dolgok. Más alkalommal lejártam a pincébe, és mialatt álmodoztam, órákig járkáltam.”

* A zene hasonló szerepet tölt be, mint a mozgás: segíti az álmodozás folyamatának beindulását, segítségével képes bizonyos érzések átélésére.

„Néha a jelenetek olyan érzésekről szólnak, melyeket a dal kelt bennem. Ez segít, hogy csak érezzek.”

* A maladaptív álmodozók fantáziái nagyon élénkek – színek, ízek, illatok is megelevenedhetnek bennük. Vannak olyan nappali álmok is, melyek kétdimenziósak vagy akár álomszerűek. 

„Olyan, mint a valóság, színekkel, illatokkal és ízekkel. Hallom a külső zajokat, de ki is tudom zárni őket.”

* Az álmodozás során változatos érzések jelenhetnek meg. Gyakori a boldogság, nyugalom, relaxáltság, sok maladaptív álmodozó azonban negatív érzésekkel társuló képeket is elképzel.

„Nevetésre vagy sírásra is tudom magam késztetni. Szomorúvá is tehetem magam, de még ilyenkor is folytatom a szomorú jelenet lejátszását. Nem tudom megmagyarázni. Létrehozok számomra szomorú történetet, és tudom, hogy nem valódi. Olyan, mintha egy szomorú filmet néznél szórakozásból, és talán megríkat, de még mindig azt gondolod, hogy ez egy jó film.”

Milyenek a maladaptív álmodozók? 

* Az eddigi vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy egyfajta velük született hajlammal bírnak az élénk álmodozásra, és ezt a képességüket – annak jutalmazó ereje miatt – igen korán fel is fedezték:

„Természetesen játszhattam volna másokkal és barátkozhattam volna, de ezt sosem éreztem annyira kellemesnek, mint a saját privát időtöltésemet magammal és a gondolataimmal.”

* Vannak, akik gyermekkorukban nehéz körülmények között éltek, elhanyagoló vagy bántalmazó családban nőttek fel, vagy iskolatársaik által elkövetett bullying áldozatai voltak. Számukra a fantáziavilág jelentette az egyetlen menekülési lehetőséget a valós világ ártalmai, nehézségei elől. A képzelet világában ugyanis bármi átélhető, megteremthető – akár egy tökéletes család, szerető barátok, ideális élet is.
„Mindig én voltam a bűnbak… a szüleim között harcok folytak, és a problémáikért engem hibáztattak… minden este hosszú órákon keresztül ordibáltak velem teli torokból.”

* Vannak azonban olyan maladaptív álmodozók is, akik nem számoltak be ártalmas gyermekkori élményről, hanem a belső világuk egyszerűen vonzóbb volt, mint a valóság, vagy időtöltésként szolgált.

A kóros fantáziálás funkciói

Somer egy kis elemszámú klinikai mintán feltárta, hogy az álmodozás ezen formája kiemelkedően fontos funkciót tölt be az érintett személyek életében.

* Egyrészt a képzelet világa segítséget nyújt abban, hogy a fájdalomtól, a nehéz helyzetektől és érzésektől ideiglenesen elszakadhassanak, egy számukra megnyugtató, felszabadító, örömteli élményeket okozó álomvilágban elmerülve.

* Az álmodozás patológiás formájának másik fontos funkciója, hogy segítségével a személy olyan személyiséget, életet és világot teremtsen magának, amilyenre csak vágyik. Sok esetben az álmodozók magányosan élik az életüket, ugyanis a társas kapcsolatok nem egyeztethetők össze egy ilyen magányosan végzett, minden időt felemésztő tevékenységgel. 

„Ezek a fantáziák elszakítanak a számomra túlságosan fájdalmas helyzetektől. A fantáziában én határozom meg, hogy mi fog történni… egy jobb életet teremtek magamnak… elképzelhetem, hogy megvannak azok a dolgok, amiket annyira szeretnék… egy barátnő…

Alapvetően nagyon magányos ember vagyok, aki kényelmetlenül érzi magát az emberek közt. Az álmodozásom során létező személyeket hoztam be az életembe, olyanokat, akikkel szerettem volna beszélgetni, de túl kínosnak éreztem, hogy szóba elegyedjek velük.”

A megoldás?

Jelenleg a maladaptív álmodozás irodalma igen csekély, összesen 32 nemzetközi publikációról van tudomásunk, magyar nyelven pedig egyetlen összefoglaló tanulmány született a jelenségről. A kutatások fókusza leginkább a kóros álmodozás hátterére, kialakulásában és fennmaradásában szerepet játszó tényezőkre, mérési és diagnosztizálási lehetőségeire, továbbá a kezelési irányelvek meghatározására irányulnak. Habár a jelenséget több mint 15 évvel ezelőtt írták le, továbbra is számtalan a megválaszolatlan kérdés. A tudományos érdeklődés a téma iránt ugyan viszonylag visszafogott maradt, mégis, a jelenségről szóló legelső közleményt követve az online térben nem várt mértékben jelentek meg az ezzel kapcsolatos fórumok, online csoportok, blogbejegyzések, YouTube-videók, főleg az érintettek körében. A magukat maladaptív álmodozónak tartó személyek százai írtak leveleket Somer professzornak – egyrészt, hogy magyarázatot találjanak kínzó problémájukra, másrészt, hogy közreműködjenek a zavar jövőbeli kutatásában, hozzájárulva annak mélyebb megértéséhez. Sokuk felismerte, hogy csökkentheti az álmodozással töltött időt, ha megpróbálja strukturálni az életét – minél több tevékenységgel leköti magát, minél több találkozót szervez másokkal.

„Hogy az álmodozást kontrollálni tudjam, egy tévéműsorral próbáltam lekötni magam, de unatkoztam. Ha többet lógtam volna együtt a barátaimmal és több interakció lett volna közöttünk, akkor az talán működött volna. Elkezdtem varrni, és rájöttem, hogy mialatt varrok, nem álmodozom, mert nagy koncentrációt igényel. Az írást pedig a határidők könnyítik meg.”

Ezek a megoldások azonban valószínűleg csak ideig-óráig működnek. A maladaptív álmodozás ugyanis – az általa okozott szenvedés és funkcióvesztés mellett is – jutalmazó is. Az érintettek közül sokan csak ezzel tudják szabályozni a stresszt, negatív érzelmi állapotaikat, vagy pótolni az életükben meglévő hiányokat, így nem könnyű számukra felhagyni vele. Jelenleg kifejezetten ennek kezelésére kidolgozott terápiás módszerről még nincs tudomásunk, a pszichoterápia azonban segítséget nyújthat. Az egyéni kiváltó okok feltárása és a pszichoterápia során történő átdolgozása segítséget jelenthet a tünetek mérséklésében, a szenvedésnyomás enyhítésében.  Sok maladaptív álmodozó számára maga a terápiás kapcsolat, egy biztonságos, megtartó közeg is pszichés jóllétüket jobbító élményt nyújthat, hiszen sokan egész életük során magányosan, másoktól izoláltan, meg nem értetten élték az életüket. Kutatócsoportunk számára fontos, hogy minél többen – szakemberek, laikusok egyaránt – ismeretet szerezzenek a jelenségről, ami felismerését, megértését és kezelését egyaránt elősegíti. A maladaptív álmodozással kapcsolatos ismeretek megosztásának célja – és reményeink szerint következménye – lehet az is, hogy csökkentse az érintettek ezzel kapcsolatos szégyenérzetét, reménytelenségét, s lehetővé tegye számukra, hogy egy gyógyító kapcsolat keretében merjenek beszélni az állapotukról.

Molnár Judit PhD – Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Magatartástudományi Intézet

Sándor Alexandra – Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Magatartástudományi Intézet

Felhasznált irodalom

Bigelsen, J. & Schupak, C. (2011). Compulsive fantasy: Proposed evidence of an under-reported syndrome through a systematic study of 90 self-identified non-normative fantasizers. Consciousness and Cognition, 20, 1634-1648.

McMillan, R. L., Kaufman, S. B., & Singer, J. L. (2013). Ode to positive constructive daydreaming. Frontiers in Psychology, 4. doi:10.3389/fpsyg.2013.00626

Regis, M. (2013). Daydreams and the Function of fantasy. Springer. 

Sándor A. és Molnár J. (2018). Maladaptív álmodozás. In: Kuritárné Sz. I., Molnár J., Nagy A., szerk. 2018. Trauma-eredetű disszociáció: Elmélet és terápia. Budapest: Oriold és Társai Kiadó, pp. 285-302

Singer, J.L. (1974). Daydreaming and the Stream of Thought. American Scientist, 62(4), pp. 417-425.

Somer, E. (2002). Maladaptive Daydreaming: A Qualitative Inquiry. Journal of Contemporary Psychotherapy, 32(2/3), 197- 212.

Somer, E. Somer, L. & Jopp, S.D. (2016). Parallel Lives: A Phenomenological Study of the Lived Experience of Maladaptive Daydreaming. Journal of Trauma and Dissociation, 17(5), 561-576.

Somer, E., Somer, L., & Jopp, D. S. (2016). Childhood Antecedents and Maintaining Factors in Maladaptive Daydreaming. The Journal of Nervous and Mental Disease, 204(6), 471–478.