Egy kapcsolat sikerét nagymértékben meghatározza, hogy a pár azonos szeretetnyelven beszél-e? Fájdalmas csalódáshoz vezet, ha a szeretetet nem az általunk megszokott formában kapjuk.

A házaspárnál a férfi elismerésre áhítozott, de mindhiába, nem tudta kicsikarni feleségétől, ám kapott helyette örökös gondoskodást: még a teát is megkavarta helyette. A feleség pedig elvárta volna, hogy férj ugyanolyan szolgálatkész legyen, mint ő – helyette gáláns ajándékokat kapott, amit viszont nem értékelt.  Vagyis mind a ketten más-más nyelvet beszéltek, s mind a ketten úgy élték meg, hogy párjuk nem szereti őket, miközben csak az történt, hogy más formában fejezték ki szeretetüket, mint ahogy azt a másik várta volna…

A szeretet kifejezésének talán legősibb formája a testi kontaktus. Kutatások bizonyítják, hogy azok a majomcsecsemők, akiket fajtársaiktól külön neveltek, felnőttkorukban képtelenek voltak megfelelő szexuális és utódápolási tevékenységre. A testi kontaktus ma már nem létfontosságú – de mégis lelki biztonságunk alapköve maradt. Az ölelés védelmet, összetartozást fejez ki, mégsem képes mindenki zavartalanul adni és kapni – talán mert gyerekkorában nem volt alkalma ezt megtapasztalni. Társunk önbizalmát erősítjük, ha hangot adunk elismerésünknek. A nőknek különösen fontos a párjukkal együtt töltött idő, ami természetesen nem merül ki az egy légtérben való tartózkodásban, hanem aktív, közös tevékenységet jelent, ami lehet akár közös munka, de lehet egy jó beszélgetés is. A lelki higiénia alapvető tényezője a másik emberre való odafigyelő, együttérző meghallgatás. Az ajándékozás is a szeretetnyelv egy formája – odafigyelést igényel, hogy kitaláljuk a másik ember rejtett vágyait.

Valójában arra lenne szükségünk, hogy társunktól valamennyi kifejezési formában megkapjuk a szeretetet. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a párunk minden szükségletünkre, testi-lelki jóllétünkre odafigyel. A mindennapi életben azonban általában több embertől kapjuk meg – részenként – a szeretetet, hiszen mindenki más szeretet-kifejezési formát hozott otthonról.

Mi a megoldás? Megtanulni egymás szeretetnyelvét. Sokan ezen felbuzdulva mindjárt azzal kezdenék, hogy a párjukat megtanítsák arra, hogyan kell őket szeretni – ez azonban nem a legszerencsésebb kiindulópont. Inkább gondolkozzunk el azon, vajon a párunknak mire lenne szüksége, miben szenved hiányt – tanuljuk meg azt adni, amire vágyik. S ne feledjük: párunk „betanításánál” nem működnek a direkt módszerek: a panaszkodás, a szemrehányás, a követelőzés. Ellenben működik vágyaink kifejezése… Ha csak megfogalmazzuk érzéseinket, óhajainkat, igényeinket, de nem kérjük-követeljük kielégítésüket, a másiknak szabadságában áll eldönteni, hogy megadja-e nekünk? Így önként, s nem kényszerből teszi meg.