„Nem tudok élni nélküle”? A passzív-agresszív partner

Labilis önértékelésű, kívülről sikeresnek tűnő, alapvetően nárcisztikus személyiségű férfiak szívesen választanak dependens, passzív-agresszív nőt.

közös bennük, hogy a függést és az ezzel kapcsolatos infantilis biztonságérzetet összetévesztik a szeretettel

Egy ilyen kapcsolat kölcsönösen kielégíti a felek függőség-igényeit, és sokkal inkább szól regresszív kapcsolati igények/szükségletek kielégítéséről, semmint érett felnőtt típusú, szeretet alapú elköteleződésről. A felek éretlenségéből adódóan közös bennük, hogy a függést és az ezzel kapcsolatos infantilis biztonságérzetet összetévesztik a szeretettel. Ennek az éretlenségnek nagy szerepe van a kapcsolat stabilitásában, időtállóságában…

E férfiaknak kevés az érzelmi tartalékuk az esetlegesen általuk szított konfliktusok „pufferolásához”, a biztonságot adó, biztonságos függesztést nyújtani tudó férfi szerepe pedig lelki egyensúlyuk fönntartásának sarkalatos pontja. Ezek a férfiak küzdenek megoldatlan szeparációs félelmeikkel – már pusztán a konfliktus elképzelése is velőig hatoló borzongással jár, a konfrontáció potenciális következménye már-már végzetes: ha elhagyják őket, egyik alapvető (nárcisztikus) érzelmi táplálékuktól fosztják meg őket, amit nem kockáztatnak. Nem merik megtenni, mert ha senki sem látja bennük az elképesztően biztonságos függést biztosítani tudó nagyszerű hímet, akkor összeroskadnak, mint a kislábosban a hó…

Hirdetés

A passzív-agresszív módon működő ember jellegzetessége, hogy a környezetével szeretné magát jónak és áldozatkésznek láttatni, és ennek megfelelő visszajelzéseket kapni. A környezet visszajelzései azonban nem lehetnek spontának, mert a passzív-agresszív már az elővételezett jutalom (a visszajelzés, és annak tartalma) fényében kezd neki a tevékenységnek, legyen szó főzésről, programszervezésről, bármiről. A tudattalan lelki rétegekben egy kisgyerek működik bennük, akit anyuka (illetve annak mindenkori helyettese) majd jól megdicsér, ha ők szépen kitakarítanak, elmosogatnak, etc. A visszajelzések elmaradása sértődéshez, (a környezet) számonkérés(é)hez vezet, mert ha nem érkezik megfelelő mennyiségű dicséret, akkor ő magára marad egy (belsőleg) leértékelt énnel, ami nagy és kellemetlen tartalmú (értékvesztettség-érzéssel járó) feszültséget kelt, amitől gyorsan meg kell szabadulni. És kezdődik a kör elölről…

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2020. 5. számában olvasható.