Az energiavámpír elnevezés egyike azoknak a városi kifejezéseknek, amelyek hétköznapivá próbálják tenni a pszichológiai fogalmakat. Sokszor ezek a kísérletek félresiklanak, rosszul értelmezik és még jobban összezavarják az emberek pszichológiával kapcsolatos sztereotípiáit. Ebben az esetben azonban nincs erről szó, sőt igen praktikus és szellemes új kifejezés jött létre! Azokat az embereket hívják így, akik a szervezetük működéséhez szükséges energia egy részét másoktól lopják el. Az energiavámpír áldozata csak azt veszi észre, hogy fárad, kimerül, az addig jól menő dolgai egy szempillantás alatt kínszenvedésbe csapnak át. Ehhez pedig nem kell sok idő. Elég akár negyedórát együtt tölteni egy ilyen emberrel ahhoz, hogy úgy érezzük: minden energiánk elszállt és már semmihez nincs kedvünk.

Ám a legtöbb „vámpír” nem is tud arról, amit cselekszik, nem mondható tehát, hogy szándékosan hajtja végre sötét tervét.

Kik is ők valójában? Lehet a főnökünk, aki csak akkor érzi jól magát, ha feszültség uralkodik a munkahelyen, ilyenkor elégedetten, apró vérfolttal a szája szélén visszavonul, hogy a kialakult kaotikus helyzetet kényelmes székében hátradőlve szemlélje. Motivációját azzal a rettegéssel lehetne magyarázni, hogy attól tart, mások erősebbé válnak, tönkreteszik őt, ezért inkább ő akaszt ki mindenkit. Lehet az állandóan panaszkodó szomszéd, aki sorozatos elégedetlenkedéseivel percek alatt kikerget minket a világból. De vámpír lehet az az ismerősünk is, akit folyton pesztrálni kell, mert ha nem tesszük, mi érezzük rosszul magunkat, és bűntudat gyötör egész éjjel.

Ha tipizálni szeretnénk ezt a problémát – ami a pszichológia egyik kedvenc időtöltése –, akkor mondhatnánk, hogy ezek az emberek önértékelési problémával küzdenek, mástól várják a választ, vagy éppen dependens, paranoid, nárcisztikus, vagy akár antiszociális személyiségzavartól szenvednek. De nem lehet ilyen egyszerűen kategorizálni és ítéletet mondva karót döfni a szívükbe. Huh. Akkor most mi is ez? Ugye nem is olyan egyszerű?! A személyiség bizonyos fokú zavara mindenképp fennáll, azonban ez nem mindig nevezhető kórosnak. Lehetnek problémák, rejtett frusztrációk, de ezek az emberek inkább segítségre szorulnak, mint kirekesztésre. Annál is inkább, mert ez a folyamat a pszichoanalízisben ismert és a terápia része. Indulatáttételnek – vagy ahogy Jung nevezte, indulatátvitelnek – hívják. A kliens olyan attitűdöket fejez ki analitikusával szemben, amelyeket más, számára fontos személyek irányában érez. Sok kollégám számolt már be arról, hogy bizonyos kliensek mennyi energiát vettek el tőlük a terápia során. Szerencsére a szakemberek tudják, hogy ez fontos része a munkának, és a viszontáttétellel – ami a pszichoterapeuta érzelmi válasza páciensére – megvédhetik magukat, sőt az áttételes jelenségek analízise kulcsfontosságú szerepet játszik a pszichoanalitikus terápiában.

Az indulatáttétel Freud szerint minden emberi kapcsolatban megfigyelhető jelenség, ami voltaképpen maga is egyfajta, az ismétlési kényszer hatására megvalósuló emlékezés, melynek során a személy korábbi kapcsolatait és az arra vonatkozó tudattalan vágyait és indulatait ismétli meg. Ezért érezzük sokszor, hogy a „vérszívás” módja nagyon gyakran a negatív gondolatok, életesemények átadása és annak elvárása, hogy a szenvedő fél is hasonlóképp reagáljon.

A szakemberek tehát védve vannak. De mivel és hogyan lehet energiát lopni? Természetesen a személyiségünkkel. Bizonyos személyiségjellemzők hajlamosabbá tehetnek az energiával való „játszadozásra”. Van, aki verbálisan lop, és van, aki ehhez cselekedeteit használja fel. Ezért találkozhatunk olyan energiatolvajokkal, akik akkor is fárasztóak lehetnek, ha nem beszélnek, „csak” a társaságunkban vannak. Nem mindig életerőt lopnak, hanem mindazt, amit rengeteg energiával elértünk: reményt, biztonságot, lehetőséget, örömet, sikerérzetet, boldogságot.  

Mit tegyünk hát, ha nem kívánunk kifacsart citromként élni, de ami még fontosabb: nem akarjuk a szeretett lényt elveszíteni vagy megbántani. Sokan azt javasolják, hogy minél messzebb kerüljük el őket. Ez azonban nem olyan egyszerű, és nem is igazán jó megoldás, hiszen bármikor áldozattá válhatunk újra.

Potenciális veszélynek vannak kitéve például azok a párok, akiknek kapcsolatuk elején még nem tűnt fel, hogy egyikük a másik vérét szívja. Ebből persze az évek múlásával konfliktus születik – és rossz esetben a már amúgy is siralmas válási statisztikát növelheti.

Zavart okozhat az is, ha az ember gyereke vagy szülője rendelkezik az energiaelszívás tulajdonságaival. Különösen jellemző ez anya-lánya kapcsolatokban. Ebben az esetben sem jó megoldás az azonnali félreállás, elszaladás. Egy család kapcsolatrendszerét nem zúzhatja szét az energiák vándorlásának ilyen iránya.

Az első fontos lépés, hogy ne sétáljunk fedetlen nyakkal, amin jól látszik a „tetoválás”: ide harapjatok! Érett fejjel tudatában lehetünk annak, hogy ki az, aki mellett nem érezzük jól magunkat, aki mellett kényelmetlen, kellemetlen érzés tör ránk. Ha fontos az illető, érdemes a dolgok után járni és kideríteni a valós okokat. Mi az, ami miatt egyedül nem boldogul, miért akarja, hogy a másik is rosszul érezze magát? Lehet, hogy a válasz nagyon banális – és talán azon fák egyike mögött lapul, amelyek képesek egy egész erdőt eltakarni.

Szerencsére az energiavándorlás nem csak negatív irányba folyhat. Vannak önkéntes „véradók”, akik társaságukkal inspirálnak, szinte feltöltenek minket. Ha úgy érezzük, valaki megcsapolta energiakészletünket, akkor az egyensúly helyreállítása érdekében érdemes ilyen „véradók” közelébe sietnünk. Ekkor azonban érvénybe lép az ősi legenda, hogy akit megharap egy vámpír, az maga is azzá válik! Vigyázzunk tehát, és mindennap ellenőrizzük a szemfogainkat a tükörben!