Nem foglalkoztam ezzel. Aztán az egyik éjszaka nem tudtam elaludni. A következő éjjel, teljes megrökönyödésemre, megismétlődött az órákig tartó forgolódás. A harmadik nap már elég fáradt voltam – általában kilenc órát alszom –, és a kiesett pár óra bizony nagyon érezhető volt. Este kilenctől aludtam, mint a bunda, másnap a vekker ébresztett. Akkor ennyi volt, gondoltam magamban elégedetten. Aztán a következő este ismét csak forgolódtam, de még mindig nem estem kétségbe, volt otthon gyenge nyugtató, erősebb nyugtató, gyógytea... Ahogy teltek-múltak a napok, ezeken mind végigmentem, de legnagyobb megdöbbenésemre még az a gyógyszer sem hozott változást, amivel – ha szükség volt rá – mindig tudtam aludni. Most viszont éberebb lettem tőle. Te jó ég, mi ez?

Irány a Google!

Elmentem a háziorvoshoz, aki felírt egy altatót. Igen ám, de addigra én már egy picit kutakodtam a neten. Pontosan tudtam, hogy az altató egy csapda, pár hét után abba kell hagyni – és rá is lehet szokni. Fizikai és pszichés függőséget okozhat, állt a használati utasításon.  A háziorvos rám ripakodott, hogy márpedig aludni kell, szedjem az altatót, a hozzászokás miatti aggodalmaimra pedig vállat vont: „Legfeljebb szedi élete végéig!”  Na, ezt nem kellett volna! Ezzel ugyanis úgy rám ijesztett, hogy este már szorongva gondoltam arra, vajon mi lesz?

És megint az internetet hívtam segítségül… Hamarosan tisztában voltam az újabb generációs altatók neveivel, a Z-szerekkel, és persze ismertem a régebbi, benzodiazepin-tartalmúakat is, sőt még a felezési időkből is vizsgára bocsátható lennék.  Legtöbbet azonban a netes fórumok segítettek, ahol valódi tapasztalataikat osztották meg az emberek egymással. Böngésztem magyarul is, de elsősorban angolul, a klinikai kutatásoktól a bulvárig mindent. Fórumok tömkelegén olvastam olyanokról, akik tizenéve élnek altatókon, mert egyszer elkezdték szedni, és azóta se tudnak anélkül aludni, az sem ritka, hogy a kívánt hatás eléréséhez már nem egy, hanem több szem kell a szerből… Arra az elhatározásra jutottam, hogy nem akarok ezen a lejtőn elindulni…

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 2. számában olvasható