Az ember naponta átlagosan 7-8 órát alszik, ezzel a mennyiséggel az emlősök „középmezőnyébe” sorolódik: míg a sündisznó naponta 20 órát szundít, az elefántnak mindössze 4 órára van szüksége. Bár életünkből körülbelül 25 év telik alvással, senki sem tudja pontosan, miért is töltünk ágyban ennyi időt. A legtöbb alváskutató egyetért abban, hogy az alvásnak fontos funkciót kell betöltenie, hiszen az összes magasabb rendű állat alszik ilyen vagy olyan módon, annak ellenére, hogy megvan a veszélye az öntudatlan heverészésnek...
Bizonyos, hogy a szervezet pihen alvás közben: fehérjéket épít, s lebontja az anyagcsere során felszabaduló, az örökítő-anyagot károsító szabad gyököket. Ám Jan Born pszichológus szerint ez az alvás közbeni „nagytakarítás” sem lehet az alvás oka, mivel ehhez nincs szükség a tudat kikapcsolására, mindez éber állapotban is történhetne.  Elképzelése szerint alvás közben intenzív szortírozó munka folyik az agyban; a hippokampuszban tárolt napközbeni benyomások, emlékek kiválogatódnak, a fontos emlékek átkerülnek a hosszú távú memóriába. Éber állapotban ez nem lenne lehetséges, hiszen ütközne az ingerfeldolgozással.

G. Tononi kutatócsoportja azonban ellentmond ennek a már köztudatba is beépült elképzelésnek. Szerintük az alvás nem az emlékek rögzítése miatt létfontosságú, hanem épp ellenkezőleg: legfőbb funkciója az emlékek törlése. A napközben kiépült idegsejt-kapcsolatok ritkítására azért van szükség, mert az agy különben gyorsan túltelítődne.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2010. 5. számában olvasható