Békésen válni

Békésen válni

Amikor egy valaha szerelemmel és bizalommal induló kapcsolat megromlik, és valamelyik vagy mindkét fél a válás mellett dönt, elkezdődik egy hosszú, fájdalmas, pszichésen megterhelő jogi procedúra, amelynek következményei messze túlmutatnak egy házasság formális megszüntetésén. A felek nem csupán jogviszonyukat rendezik, hanem újra kell értelmezniük szülői szerepeiket, pénzügyi-gazdasági ügyekben kell megállapodni, kiskorú közös gyerekeik érdekében hosszú távú kapcsolattartásuk módját is tisztázni kell. A hagyományos, peres eljárás logikája azonban elsősorban a jogi döntéshozatalra és az érdekérvényesítésre épül, és korlátozottan alkalmas a lélektani természetű ellentétek kezelésére, a jövőbeni békés és konstruktív együttműködés megalapozására. Sajnos, a kelleténél kevesebben élnek a konfliktusok fájdalmas következményeit enyhítő eljárásokkal. Cikkünkben ezek egyikével, a mediációval foglalkozunk, szakértőnk, dr. Klausmann Kornél ügyvéd, mediátor segítségével.

A mediáció mint konfliktuskezelés

A mediáció olyan strukturált konfliktuskezelési eljárás, amely a felek aktív részvételére, kommunikációjára és közös problémamegoldására épít. A mediátor nem döntést hoz, nem terápiás alkalmakat teremt, hanem olyan átlátható keretet biztosít, amelyben az érintettek képesek lehetnek az álláspontjaik mögötti szükségletek feltárására, valamint a kölcsönösen elfogadható megállapodások meghozatalára.

Magyarországon a mediáció jogi szabályozása hivatalosan 2002-ben jött létre, mint alternatív vitarendezési eljárás civil peres ügyekben, lehetővé téve, hogy a felek a bírósági eljárástól eltérő módon, egy közvetítő (mediátor) segítségével próbáljanak meg megegyezni vitás kérdésekben. A mediáció lehetősége széles körben lehetséges, legyen az büntető, szabálysértési, család-, üzleti és munkajog. Ezek között 2014-től a családjogi perekben a bíróság kötelezheti a feleket a mediációra, felfüggesztve az eljárást. A mediációnak vannak előnyei és korlátai a peres eljárásokkal szemben, és arról is beszélni kell, hogy milyen feltételek mellett tekinthető hatékony és felelős alternatívának.

Hirdetés

„A válás kontextusában a mediáció különösen releváns ott, ahol a felek között tartós kapcsolat marad fenn – elsősorban közös gyerekek esetén –, és ahol a konfliktus hosszú távú eszkalációja komoly pszichés és szociális kockázatokat hordoz” – mondja dr. Klausmann.

Ügyvédi tapasztalatok

Az ügyvédi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy amikor egy házastársi kapcsolat megromlik, mindkét fél súlyos sebekkel érkezik a bontóperre, és sokkal inkább elégtételt akarnak venni a másikon, mintsem békésen megállapodni. Még akkor is, ha tisztában vannak vele, hogy rengeteg időt, energiát és nem utolsó sorban pénzt emészt fel egy ilyen folyamat.

A válás során – emlékeztet dr. Klausmann – általában öt nagy kérdés körül forog minden: akarják-e egyáltalán a válást; mi lesz a gyerekekkel kapcsolatos szülői felügyelettel; hogyan alakul a kapcsolattartás; mennyit fizet a tartásdíjra kötelezett; és ki hogyan használja a közös lakást. Ha ezekben nincs megegyezés, nincs közös megegyezéses válás sem. A bíróság előtt megkötött és a bíróság által jóváhagyott egyezség is egyfajta közvetített megállapodás – csak sokszor túl későn történik meg, amikor már minden elromlott.

Dr. Klausmann szerint a mediáció legnagyobb nehézsége pont ezért nem jogi, hanem főképpen pszichés természetű. Ebben az érzelmi térben, ahol ott vannak mindkét fél szereplői, amikor „le kell ülni egy asztalhoz” az anyóssal és az új barátnővel, miközben megjelenik a környezet nyomása: adjál neki, ne hagyd magad, megérdemli, ne kíméld, és beletolják a válni készülőt egy a létezőnél is mélyebb viszályba. Ennek az a veszélye, hogy a helyzet annyira elmérgesedik, hogy esély sem marad a békés megoldásra, miközben gyakran háttérbe szorul az a tény is, hogy az adok-kapok legnagyobb elszenvedője a gyerek. Ehelyett egy olyan logika erősödik fel, amelyben a visszalépés vereségnek számít. Dr. Klausmann sarkosan fogalmaz: „Sok válni akaró számára a mediáció olyan, mint az öncsonkítás. Ráadásul a mediációban nem működik a felelősségáthárítás, ott mindenkinek saját döntéseket kell hozni. Ez sokszor ijesztőbb, mint egy többéves pereskedés.”

„Pedig – teszi hozzá – a mediáció lényege éppen az, hogy nincs győztes, és nincs vesztes. Ott mindenkinek vissza kell vennie valamennyit a saját álláspontjából. Nem azért, mert gyenge, hanem azért, mert a kompromisszumhoz ez szükséges.” A probléma az, hogy sokan ezt abszolút kudarcként élik meg. Úgy érzik, ha nem száz százalékban érvényesül az akaratuk, akkor elbukták az egészet. Miközben egy per sem végződhet teljes győzelemmel, csak ott kényelmesebb a felelősséget áthárítani. „Akkor lehet szidni a bírót, és abban megnyugodni, hogy nem ő lépett vissza kettőt, hanem a bíró volt rossz.”

Dr. Klausmann tapasztalata szerint a klasszikus, tankönyvszerű mediáció túlságosan formalizált, szigorú forgatókönyv szerint zajlik. Ennek keretében sokszor nem lehet mit kezdeni azzal a komplex érzelmi és kapcsolati csomaggal, amivel az emberek érkeznek.

Arra a kérdésre, hogy a gyakorlatban hogyan indul meg a kommunikáció, elmondta, hogy tapasztalata szerint jellemzően az egyik fél – gyakrabban a nő – jelentkezik, azzal a kéréssel, hogy segítsen lezárni a házasságot úgy, hogy annak a lehető legkevesebb romboló következménye legyen, különösen a gyerekek számára. Ilyenkor egy megállapodástervezeten kezdenek el dolgozni a másik fél bevonása nélkül. A tervezet aztán elindítja a procedúrát. „Ez nem klasszikus mediáció – mondja –, de legtöbbször eredményes. Az a legritkább, hogy egy házaspár kézen fogva bemegy egy ügyvédhez, hogy akkor most békében váljunk el.”

A jogi képviselő kulcsszerepben

Dr. Klausmann szerint az ügyvédek szerepe kulcskérdés. Egy rosszul megválasztott jogi képviselő képes végképp elmérgesíteni a helyzetet. Ők aztán „beleállnak”, asztalt csapkodnak, látványosan képviselik az ügyfelet – miközben a per elbukik. Erre hoz egy példát is: egy tehetős vidéki vállalkozó házaspár válóperén mint kezdő ügyvédjelölt volt jelen, a felperest egy ismert budapesti ügyvéd képviselte, aki teátrálisan és hosszan mindennek elmondta az alperest. Az ügyet minden szinten elbukta, a felperes mégis boldogan távozott, mert úgy érezte, végre jól beolvastak a házastársának. A mediációban ráadásul anyagilag sem érdekelt az ügyvéd, hiszen így el lehet húzni évekig egy ügyet, nem lehet egy tárgyalással elintézni.

„Az ügyvédeknek ugyanúgy szükségük lenne szupervízióra, pszichológiai képzésre, mint a segítő szakmákban dolgozóknak, mert ezek az ügyek messze nemcsak jogi természetűek.” – mondja. Ha tehetné, a mediációt kötelezővé tenné bizonyos ügyekben, ahogy ez más, nyugati országokban gyakorlat. „Amíg a felekre van bízva, addig ugyanaz a probléma, mint a házassági szerződések esetében. Nem azért nem kötik meg őket sokan, mert nincs értelmük, hanem mert bizalmatlanságnak élik meg. Egy ügyfelem azt mondta, akkor tört össze benne valami, amikor a vőlegénye elé tette a házassági vagyonjogi szerződéstervezetet. Ha viszont kötelező lenne egy ilyen dokumentum elkészíttetése a házasság megkötése előtt, lekerülne róluk ez a pszichés teher. Nem a szeretet és az egymásba vetett hit hiányát jelezné, hanem a felelős jövőtervezést és a kockázatkezelést.” Végső soron – mondja – a mediáció legnagyobb akadálya az a mentalitás, amely szerint a konfliktus csak valamelyik fél győzelmével zárulhat. „A konfliktus az élet normális része. Nem azt jelenti, hogy le kell győzni a másikat. A mediáció nem gyengeség, hanem egy másik logika: visszalépni annyit, amennyit még el lehet viselni – azért, hogy ne menjen tönkre mindenki. Sem a felek, sem a gyerekek.”

MIPSZI hírlevél

Kérje a friss cikkeket és szakmai újdonságokat e-mailben.

Feliratkozom