Jelenlegi hely

Elszenvedni az előítéletet

Az ilyen embernek mindig résen kell lennie, hogy meg tudja védeni magát, ami előbb-utóbb óhatatlanul gyanakvóvá, túlérzékennyé teszi.

Amerikában még alig néhány évtizeddel ezelőtt afroamerikai személyek nem tudták úgy betenni a lábukat bármilyen helyre, az iskolától a fodrászatig, hogy ne kellett volna attól rettegniük, hogy valamilyen megaláztatás vagy akár atrocitás éri őket. 

Azon csoportok tagjai, akiket a környezetük vagy a többségi társadalom előítélete vesz körbe, kénytelenek valahogyan reagálni előbb-utóbb, valamilyen viszonyt kialakítani környezetükkel, válaszként az őket érő igazságtalan bánásmódra, negatív elvárásokra, hátrányos megkülönböztetésre. A különféle reakciók sora hosszúra nyúlik: az ember visszahúzódhat, retteghet vagy visszaüthet. Allport Az előítélet című könyvében sorra veszi a lehetséges reakciókat.

Az odatartozás megtagadása

A legegyszerűbb reakció, hogy az ember megtagadja a csoportot, amelyhez tartozik – ezzel azonban saját csoportja árulójává is válhat. Több fokozata van a megtagadásnak – lehet egy átmeneti megalkuvás valamely cél érdekében (például egy munkahelyen letagadni a homoszexualitást, ha tudjuk, hogy ez hátrányt jelentene), lehet egy életre szóló döntés, mint a kikeresztelkedés például a náciktól rettegő zsidók esetében –, amelyek azonban mind megalkuvásra késztetik az embert. És beszélhetünk természetesen asszimilációról is, amely a többségi társadalomba való teljes beleolvadást célozza meg.

Rögeszmés félelem

Amerikában még alig néhány évtizeddel ezelőtt afroamerikai személyek nem tudták úgy betenni a lábukat bármilyen helyre, az iskolától a fodrászatig, hogy ne kellett volna attól rettegniük, hogy valamilyen megaláztatás vagy akár atrocitás éri őket. Ugyanezt élte át a harmincas, negyvenes években az európai zsidóság – és a helyzet végül valóban a tömeges népirtásig fajult. Bármilyen előítélettel sújtott kisebbségi csoporthoz tartozónak tehát alapérzése a bizonytalanság. Az ilyen embernek mindig résen kell lennie, hogy meg tudja védeni magát, ami előbb-utóbb óhatatlanul gyanakvóvá, túlérzékennyé teszi.

Erősebb kötődés a saját csoporthoz

Semmi sem kovácsol jobban össze egy csoportot, mint egy háború – vagy mint egy kollektív trauma. A közös fenyegetettség gyakran képes egységesíteni egy csoport tagjait. Ez természetesen ahhoz vezet, hogy csoportjukon belül kedveznek egymásnak az emberek, könnyebben segítik a saját csoportjukhoz tartozókat. Tehát ugyanaz a negatív megkülönböztetés indul be a külső csoport tagjaival szemben, mint amit az velük szemben alkalmaz.

Visszahúzódás és passzivitás

Az igazán elnyomott csoportok számára sokszor ez az egyetlen reális reakció, hiszen a lázadás kemény büntetést vonna maga után, s még a folytonos düh vagy szorongás sem elviselhető hosszú távon, sem testileg, sem lelkileg. A passzivitásba vonuló ember általában a fantáziába menekül – egy igazságos, szép életről álmodozik. A mai napig sokakban felmerül a kérdés, hogy a koncentrációs táborokba zárt, s ott tudhatóan a kivégzésükre vagy a szinte biztos halálra váró foglyok miért nem lázadtak? Vagy akár már előbb, a városi gettókban, amikor még sokkal jobb egészségi állapotban voltak, és a körülmények sem voltak teljesen reménytelenek egy esetleges felkeléshez (néhol persze történt ilyen). Ez egy igen összetett kérdés, a válasz nagyon messzire vezet, azonban az egyik tényező, ami hozzájárult az elnyomottak passzivitásához, az általános jellemzője a megfélemlítettek csoportjának.

Rájátszás

Amikor valaki így védekezik, akkor eltúlozza a saját csoportjáról szóló sztereotípiákat, mint a bohóc – írja Allport – aki kifigurázza a szomorúságot vagy az ügyetlenséget, hogy nevessenek rajta,  vagyis végső soron a kedvében járjon annak, akinek játszik.

Öngyűlölet

Gyakori eset, hogy valaki annyira azonosul az uralkodó csoporttal, hogy nem csupán megtagadja hovatartozását, származását, gyökereit, de gyűlöli is magát, mint zsidót, cigányt vagy éppen mexikóit. Bár nem tud asszimilálódni, de elfogadja a többségi csoport életmódját, szemléletét, és előítéleteivel is azonosul. Egyik leghíresebb példa erre Otto Weininger, a Nem és jellem szerzője, aki zsidó létére véres antiszemita volt.

Harciasság

A frusztráció-agresszió hipotézis alpján tudjuk, hogy azoknak az embereknek, akik frusztrációt élnek át, gyakran agresszióba fordul a tehetetlenségük. Ennek árnyaltabb formája, amikor valaki semmilyen akadályt nem ismerve halad a céljai felé, legyenek azok szakmaiak, társadalmiak vagy magánéletiek, és az elnyomás tulajdonképpen erőt ad neki, amit az önérvényesítésben kamatoztat. Ennek egy verziója a szimbolikus érvényesülés, amikor az elnyomott kisebbségi csoportok periférikus helyzetekben tudnak csak érvényesülni: szertartásokhoz, ruházathoz, szokásokhoz való ragaszkodásban.

 

Share

Ez is érdekelhet

Ehelyett azt javasolják, hogy a releváns információk összegyűjtése után ne foglalkozzunk tovább a témával – vagy akár

A globális vírusjárványra adott reakciók valóságos aranybányát jelentenek azoknak, akik az esztelen néze

A rejtett bántalmazást különösen nehéz érthetővé tenni a külvilág számára.

Mindenki által ismert lélektani alapigazság, hogy a gyermekkori élmények, tapasztalatok – legyenek pozitívak vagy neg

Miért – és mikor – zavar minket az, ha megfigyelnek? Mi takargatnivalónk van a világ előtt?

A szingli szó hallatán sokan a nagyvárosban élő, diplomás, anyagilag független, 30-as, 40-es éveikben járó nőkre gond