Jelenlegi hely

Hazudj, ha tudsz!

Igazságok a hazugságról
mindannyian sokkal jobban hazudunk, mint gondolnánk – és sokkal rosszabbul ismerjük fel, mint sejtenénk

A hazugság egyik funkciója, hogy szeretnénk jó színben feltüntetni magunkat mások előtt, és önbecsülésünk érdekében elkerülni a zavarba ejtő és megalázó helyzeteket, másrészt igyekszünk a másikat is megvédeni, és meg kívánjuk előzni, hogy egy-egy kellemetlen igazsággal másokat meg kelljen bántanunk...

Az eddigi kutatások arra az eredményre jutottak, hogy nincsenek abszolút módon megkülönböztető viselkedéses jelek, amelyek Pinokkió orrához hasonlatos módon megbízhatóan mutatnák, ha valaki hazudik. Izgalmas kérdés, hogy ha absztrakt módon olyan könnyen eldönthető, mi igaz és mi nem (legalábbis a személy számára), akkor hogyan lehetséges, hogy a kutatók nem találnak teljesen egyértelmű fiziológiás és viselkedéses jeleket, amik a hazugságot kísérik?

Néhány kutató szerint ez azért lehetséges, mert a hazugság jeleiben egyéni különbségek vannak, amelyek a személyiségtől, a szituációtól és a témától is függnek (érdekes módon a viselkedéses jelekben nincsenek nemi különbségek – a férfiak és a nők között inkább a hazugság céljában, illetve módjában vannak eltérések). A viselkedéses jelek egyéni különbségei mögött például olyan személyiségtényezők is állnak, mint amilyen az extraverzió-introverzió személyiségdimenzió (a személyiségnek azon alapvető vonása, hogy valaki a figyelmét elsősorban a külső világra vagy a saját belső világa felé fordítja). Kutatások igazolják: amellett, hogy az extravertált személyek többet hazudnak, úgy tűnik, hogy ügyesebben is teszik ezt. Hazugság közben kevesebbet mozognak, szemben az introvertált személyekkel (az „izgés-mozgás” jellemzően olyan viselkedés, amit az emberek a hazugságra vonatkozó „naiv” elképzeléseikben a megtévesztéshez kapcsolnak, így a sokat mozgó személyek könnyebben lebuknak). Ezenfelül a hazugságot kísérő viselkedéses jelek természetesen a szituációtól és a témától is függnek, hiszen a helyzet fontossága és tétje nagyban meghatározza a korábban említett arousal-szintet, így a viselkedéses jelek megjelenését is.

Valószínűleg nincs értelme egyesével vizsgálni ezeket, a kutatások megbízhatóbb eredményeket hoznak, ha a viselkedéses jeleket csoportosítva elemzik. Például Aldert Vrij – neves hazugságkutató – vizsgálatában, amikor összevontan kezeltek négy viselkedéses jelet: az illusztrátorokat (az üzenetet megerősítő, alátámasztó mozdulatok, pl. egy tárgy nagyságának bemutatása), a tétovázást, a válasszal való késlekedést és a kéz/ujj mozgások számát. A kutatók az igazmondók 71 százalékát és a hazudók 85 százalékát helyesen tudták osztályozni. (E vizsgálatokban ezeket a jeleket azonban nem egy elméleti keret alapján, hanem statisztikai alapon csoportosítják, ezért nem sikerül ugyanazokat az eredményeket más kutatásokban is megismételni.)

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak a legendás hazudók, a manipulátorok és a pszichopaták hazudnak jól, ehhez képest mindannyian sokkal jobban hazudunk, mint gondolnánk – és sokkal rosszabbul ismerjük fel, mint sejtenénk.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2011. 5. számában olvasható
Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. okóber–novemberi számában
ezekről olvashat:

2020 október–november

  • Pedig olyan jól megvoltunk…

  • Aki él, az visszatérhet – Válás utáni gyász és remény

  • Mindenért az anya a hibás?

  • A passzív-agresszív anya – „Hiába teszem ki a lelkem…”

  • Félelem a haláltól, az élettől és a változástól

  • A mutyi metaforája – Az ismerősség vonzásában

  • Csalók és becsapottak – Valóságtorzítás, valóság-elrejtés és menekülés a valóság elől

  • Masni nyulat halála napján váltja Egon, a kaméleon

  • Egy párkapcsolat krízise - pszichoterápiás pillanatok

  • Élet – egy új életre várva

  • Agyunk fogyasztásmérője: a pupilla

  • Olyan jó egyedül?

  • Miért elégedetlenek a nők a mellük méretével?

  • A „szeretem” és a „nemszeretem” munkákról

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Ha egy feladat nagy mentális erőfeszítést igényel, akkor csak arra az egyre tudunk fókuszálni, másra nem.

Amikor az emberi agyról írnak, szinte mindig elhangzik valami szuperlatívusz, miszerint a világegyetem legbonyolultab

Hogyan is állunk a „valósággal”? Miért szeretünk néha olyasmiben hinni, aminek kétes a valóságtartalma?

„Repül a babaaaa!” Legtöbbünk látott már e felkiáltással magasba emelt, meglepett arcú babát boldog kispapáv

A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján indult impulzivitás-kutatáshoz 18-35 éves fiatalok j

Most megjelent tanulmányuk újabb kutatási irányokat nyithat a demenciák, köztük az Alzheimer-kór megértésében és keze