Jelenlegi hely

Hazudj, ha tudsz!

Igazságok a hazugságról
mindannyian sokkal jobban hazudunk, mint gondolnánk – és sokkal rosszabbul ismerjük fel, mint sejtenénk

A hazugság egyik funkciója, hogy szeretnénk jó színben feltüntetni magunkat mások előtt, és önbecsülésünk érdekében elkerülni a zavarba ejtő és megalázó helyzeteket, másrészt igyekszünk a másikat is megvédeni, és meg kívánjuk előzni, hogy egy-egy kellemetlen igazsággal másokat meg kelljen bántanunk...

Az eddigi kutatások arra az eredményre jutottak, hogy nincsenek abszolút módon megkülönböztető viselkedéses jelek, amelyek Pinokkió orrához hasonlatos módon megbízhatóan mutatnák, ha valaki hazudik. Izgalmas kérdés, hogy ha absztrakt módon olyan könnyen eldönthető, mi igaz és mi nem (legalábbis a személy számára), akkor hogyan lehetséges, hogy a kutatók nem találnak teljesen egyértelmű fiziológiás és viselkedéses jeleket, amik a hazugságot kísérik?

Néhány kutató szerint ez azért lehetséges, mert a hazugság jeleiben egyéni különbségek vannak, amelyek a személyiségtől, a szituációtól és a témától is függnek (érdekes módon a viselkedéses jelekben nincsenek nemi különbségek – a férfiak és a nők között inkább a hazugság céljában, illetve módjában vannak eltérések). A viselkedéses jelek egyéni különbségei mögött például olyan személyiségtényezők is állnak, mint amilyen az extraverzió-introverzió személyiségdimenzió (a személyiségnek azon alapvető vonása, hogy valaki a figyelmét elsősorban a külső világra vagy a saját belső világa felé fordítja). Kutatások igazolják: amellett, hogy az extravertált személyek többet hazudnak, úgy tűnik, hogy ügyesebben is teszik ezt. Hazugság közben kevesebbet mozognak, szemben az introvertált személyekkel (az „izgés-mozgás” jellemzően olyan viselkedés, amit az emberek a hazugságra vonatkozó „naiv” elképzeléseikben a megtévesztéshez kapcsolnak, így a sokat mozgó személyek könnyebben lebuknak). Ezenfelül a hazugságot kísérő viselkedéses jelek természetesen a szituációtól és a témától is függnek, hiszen a helyzet fontossága és tétje nagyban meghatározza a korábban említett arousal-szintet, így a viselkedéses jelek megjelenését is.

Valószínűleg nincs értelme egyesével vizsgálni ezeket, a kutatások megbízhatóbb eredményeket hoznak, ha a viselkedéses jeleket csoportosítva elemzik. Például Aldert Vrij – neves hazugságkutató – vizsgálatában, amikor összevontan kezeltek négy viselkedéses jelet: az illusztrátorokat (az üzenetet megerősítő, alátámasztó mozdulatok, pl. egy tárgy nagyságának bemutatása), a tétovázást, a válasszal való késlekedést és a kéz/ujj mozgások számát. A kutatók az igazmondók 71 százalékát és a hazudók 85 százalékát helyesen tudták osztályozni. (E vizsgálatokban ezeket a jeleket azonban nem egy elméleti keret alapján, hanem statisztikai alapon csoportosítják, ezért nem sikerül ugyanazokat az eredményeket más kutatásokban is megismételni.)

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak a legendás hazudók, a manipulátorok és a pszichopaták hazudnak jól, ehhez képest mindannyian sokkal jobban hazudunk, mint gondolnánk – és sokkal rosszabbul ismerjük fel, mint sejtenénk.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2011. 5. számában olvasható
Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2020 június–július

  • Mindennapos manipulatív technikák és kivédésük

  • Koalíciók és félrecsúszó párkapcsolatok

  • Miért nem teszünk a klímakatasztrófa ellen?

  • Milyenek is a magyarok? A személyiség faktorai – 3.

  • Játék „itt, most és akkor” – a pszichodráma

  • Minden a fejben dől el? Test és lélek egysége

  • Amit a lelkiismeretünk diktál?

  • Járvány után… (?)

  • Stressz alatt másképp döntünk?

  • „Mintha minden évben érkezne hozzánk egy újszülött

  • Autizmus spektrumzavar felnőttkorban

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Még ma sem értjük teljesen, mi történik ilyenkor a szervezetünkben, sőt az sem egészen világos, hogy miért van egyált

Ugyanakkor ez is el tud romlani, és előfordul, hogy valójában semmi oka nincs a fájdalomnak, mégis jelentkezik, és po

A Nemzeti Agykutatási Program 2.0 támogatásával született eredmény a világ egyik legjelentősebb tudományos folyóirata

„Olyan vakság, amin egyáltalán nem lehet segíteni, nem létezik.

Helyes Zsuzsanna a Pécsi Tudományegyetemről és Dénes Ádám az MTA KOKI-ból a Liverpooli Egyetem kutatóival együttműköd

Van egy kiskamasz gyermeke, akinek folyton kiesnek a kezéből a dolgok és a legértékesebb tárgyakat is képes leverni a lakásban? Higgye el, nem azért csinálja, mert nem hallgat...