Testpozitivitásra fel!
A testem úgy tökéletes, hogy nem tökéletes
Hurkás, striás, ráncos, foltos, szemölcsös, vékony, gyenge, aszimmetrikus – ha ezek a minősítő jelzők ismerősek, itt az ideje kicsit másként tekinteni a testünkre, erre a csodálatos szervezetre, ami egyedi, különleges, és ez jelenti az „otthont”.
És halkan azt mondtam a testemnek: „A barátod akarok lenni.” Mire vett egy hosszú, mély levegőt, és azt válaszolta: „Egész életemben erre vártam.”Hurkás, striás, ráncos, foltos, szemölcsös, vékony, gyenge, aszimmetrikus – ha ezek a minősítő jelzők ismerősek, itt az ideje kicsit másként tekinteni erre a csodálatos szervezetre, ami egyedi, különleges, és ez jelenti az „otthont”.
Vajon milyen összefüggést mutat testképünk, önértékelésünk a megfelelési vágyunkkal, a közösségi média hatásaival és a társas összehasonlítással? Az önértékelésünk kétféle természetű lehet. Vonásszerű abban az esetben, ha személyiségünk egyik jellemzője, így hosszan megfigyelhető, szinte állandó tulajdonságként elmondható rólunk. Állapotszerű, amennyiben múló érzés, amely egy adott helyzetben bukkan fel. E kétféle önértékelés dinamikusan változik, és az is előfordulhat, hogy valakinek magas a vonásszerű önértékelése, de egy adott esemény hatására az állapotszerű önértékelése alacsony. Ezek alapján elmondhatjuk, hogy ez egy összjáték a helyzetek uralása és a másokkal való kapcsolódás között.
Önmagunk legjobb verziója
Leon Festinger szociálpszichológus klasszikus elmélete óta tudjuk, hogy minden emberben megvan az arra való törekvés, hogy minél pontosabb önértékelésre tegyen szert, és hogy releváns információkat szerezzen önmagával kapcsolatban. Ezt a legjobban úgy valósítjuk meg, hogy összehasonlítjuk véleményünket és képességeinket másokéval. A társas összehasonlítást több tényező is vezérelheti, de az egyik közölük biztosan a pontos önértékelés kialakítására való késztetés lesz. Sajnos azonban ez a fajta összehasonlítás eltorzíthatja a magunkról alkotott képet.Online jelenlétünk, azon belül is a különböző közösségimédia-platformokon való tevékenységünk kihatással van testi-lelki egészségünkre és kapcsolatainkra. Okoseszközeink által – melyeket rendszerint magunk mellett tartunk, nehogy lemaradjunk valamiről (ez a jelenség a FOMO = fear of missing out) – folyamatosan nyomon követjük társaink posztjait, s mi magunk is gyakran osztunk meg olyan tartalmakat, amelyek digitális personánk kialakításához és fenntartásához hozzájárulnak. Egyesek átgondoltan, mint pl. a personal brand építők, mások mindenféle struktúrát nélkülözve osztják meg életük eseményeit, s ezek a posztok gyakran olyan információkat tartalmaznak, amelyeket egy személyes beszélgetés során valójában csak a legjobb barátainkkal osztanának meg. Ez a fajta önfeltárás a digitális térben egyoldalú. Nincs valódi kölcsönösség, még ha az ismerősök, követők hozzá is szólnak a bejegyzésünkhöz, vagy lájkok formájában erősítenek meg minket tetszésükről, támogatásukról. Ez a pozitív visszacsatolás és a másokhoz való tartozás igénye a legtöbb közösségimédia-bejegyzés készítésének mozgatórugója. Pontosan ez vezeti a felhasználókat arra, hogy önmaguk legjobb verzióját töltsék fel erre a színpadra, legyen az egy hibátlan bőrű arc, egy hófehér mosoly a fotón, egy példaértékű életmód, intellektuális érdeklődési kör vagy szakmai siker. Mind-mind a tökéletesség látszatát keltik, amely a valós énükkel nem egyeztethető össze teljes mértékben. A legtöbben ennek a képnek a fenntartására, a társak általi elismerésére törekszenek. Itt lép be a folyamatba a tevékenység egy másik oldala, ilyenkor ugyanis akaratlanul is összehasonlítjuk magunkat társaink és különféle hírességek, celebek, influenszerek kreált, tökéletes képeivel, melyek káros hatással bírnak lelki egészségünkre. Ilyenkor felütheti a fejét irigység, féltékenység, frusztráció, stressz, kisebbrendűség érzés vagy szorongás. Önértékelésünk csökken, énképünk torzul, alvászavar, depresszió alakulhat ki. Számos kutatás vissza-visszatér a témakör vizsgálatához, és kimutatták azt is, hogy az ilyen típusú idealizált képeknek való kitettség a testtel való elégedetlenséget, étkezési szokások megváltoztatását, akár evés- és testképzavart okozhat.
A testpozitivitás
Testképünk gyermekkorunktól kezdve alakul ki bennünk, elsősorban saját testünk érintése, a mozgás és látás alapján történő feltérképezés során, valamint a másokkal folytatott érintkezés, kapcsolat és testi tapasztalatok alapján. Később ezek kiegészülnek a testünkhöz kapcsolódó ideákkal és hiedelmekkel is. Gyakran előfordul, hogy saját testünkről kialakított képünk eltér attól, ahogyan minket látnak, megítélnek. Így a kultúra befolyása által testképünk lehet pozitív és negatív is. A teljesíthetetlen elvárások és az elérhetetlen ideálok vezethetnek testképzavarokhoz és olyan súlyos betegségekhez, mint például az anorexia vagy a bulimia. A testpozitivitás (angolul body positivity) egy mozgalom, amely megkérdőjelezi a szépség kulturális eszményeit és a test körüli társadalmi felfogásokat, elvárásokat. Felhívja a figyelmet azokra a káros közösségimédia- és társadalmi üzenetekre, amelyeket eddig kaptunk és magunkba építettünk. Kétségbe vonja a hagyományos szépségideálokat, hiszen ezek nyomasztóak és elérhetetlenek.Célja ennek az ellenkezője: minden testtípus szeretete, egészséges kapcsolat kialakítása a testünkkel tudatosság és elfogadás révén. Arra ösztönöz bennünket, hogy fogadjuk el, sőt csodáljuk a megjelenésünk, külsőnk változatosságait. Az egyedi fizikai jellemzőket pozitív megvilágításba helyezi, nem pedig eltérésnek tekinti.A kutatások azt mutatják, hogy amikor az emberek pozitív testképpel rendelkeznek, nagyobb odafigyeléssel és együttérzéssel bánnak önmagukkal és a testükkel, és nagyobb fizikai és pszichológiai jóllétet tapasztalnak. Ráadásul szívesebben népszerűsítik ők maguk is a testpozitivitást. Ha felismerjük, hogy mire van szüksége igazán a testünknek éhség, teltség, mozgás és pihenés tekintetében, testpozitívabbá válhatunk.
Tegyünk egy lépést önmagunk felé!Hogy szeretetteljesebb kapcsolatot alakíthassunk ki a testünkkel, gondoljuk át a következő kérdéseket:
Hol és kitől tanultam meg azt, hogy a testemnek valamilyen módon kell kinéznie ahhoz, hogy szép legyen?Amikor a testemre gondolok, a belső hangom ítélkezőnek, keménynek, szigorúnak tűnik?Hogyan hangzana egy olyan hangnem, ami bátorítóbb, elfogadóbb és szeretettelibb? (Itt érdemes egy szeretett baráttal, családtaggal folytatott beszélgetési stílusra gondolni.)Milyen kedvességet tudok elmondani a testemről? Mely részei tetszenek? Melyik funkciójáért vagyok hálás?
Ajánlott könyv



2025-02

