Reziliencia – a rugalmas ellenálló képesség
Frissítve: 2025. 07. 08.
A speciális alkalmazkodóképességet, a rezilienciát röviden így határozhatjuk meg: sokkhatás esetén megmutatkozó rugalmas ellenálló képesség, amely biztosítja a funkcionális fennmaradást.
Bár a pszichológiában egymástól függetlenül többen is felfigyeltek erre a jelenségre, kutatásának igazi lendületet az adott, amikor longitudinális vizsgálatokban olyan gyermekek sorsát és személyiségalakulását követték nyomon, akik életük korai szakaszában rendkívüli sorscsapást szenvedtek el. Például súlyos természeti katasztrófa következtében elvesztették a hozzátartozóikat, az otthonukat – esetleg fizikai sérüléseket is szenvedtek. Miközben a kutatók ezeknél a gyermekeknél a katasztrófának a későbbi életükre is kiható ártalmas hatásait igyekeztek feltérképezni, meglepve tapasztalták, hogy vannak köztük olyanok, akik az átélt szörnyűségek ellenére lelkileg egészségesek maradtak, és megfelelően fejlődtek.
Érthető, hogy amikor ez a tény felszínre került, szinte csodának minősítették, és hatalmas kihívást jelentett a kutatóknak, hiszen megdőlni látszottak az egészséges személyiség kialakulására és működésére vonatkozó korábbi elgondolások.
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 2. számában olvasható
Ajánlott cikkeink
A belső erő láthatatlan páncélja
Zákányi Lili
Interjú dr. Oláh Attila pszichológussal a mentális ellenálló képességről
A modern élet tele van kihívásokkal: stresszes munkahelyi helyzetek, párkapcsolati problémák, veszteségek, betegségek és váratlan nehézségek, amik mind-mind próbára tehetik mentális erőnket. Míg ...
Hogyan segítsünk a gyerekeknek, ha túl szigorúak önmagukkal szemben?
Hesz Rebeka
„Buta vagyok ehhez”, „Engem senki sem szeret”, „Semmi nem áll jól rajtam” – sokszor halljuk, hogy a gyerekek ilyen és ehhez hasonló negatív dolgokat mondanak magukról. Sok esetben ezek a megjegyzések ...
Traumatizáló önkéntesség. Lehetséges?
Kovács Szilárd István
A koronavírus felbukkanása után életünk alaposan megváltozott. Felforgatta mindennapjainkat, rengeteg új szokást tanultunk, és tömérdek új élethelyzetben találtuk magunkat a világjárvány óta.
Generációs tükör
Friss lapszámunk e-magazinként már elérhető! A nyomtatott kiadást keresse a nagyobb újságárusoknál 2026. augusztus 19-ig, vagy rendelje házhoz közvetlenül honlapunkon keresztül!
Legyen az elsők között!
Értesítjük, ha megjelenik az új MIPSZI lapszám, és hozzáférhet a szakértők által írt tartalmainkhoz.
Értesítést kérekHogyan olvasna?
Online olvasható e-magazinok és letölthető termékek
A digitális termékek és e-magazin tartalmak gyűjtőoldala.
Nyomtatott termékek, print magazin
A nyomtatott termékek és print magazin tartalmak gyűjtőoldala.
Tematikus tartalmak
Magyarország elismert szakemberei által írt tematikus cikkgyűjtemények.
Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.
Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.
Kérje a MIPSZI hírlevelét
Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.
