"Az emberek azt hiszik, van pénzem arra, hogy bármilyen ruhát megvegyek magamnak. Ez valójában nem igaz, de az emberek így vélik – ha ilyen ruhákat veszek. Tudod, így ha nem is gazdag embernek tűnök, de mégis olyannak, aki költhet ruhákra… Mindez arról szól számomra, hogy azt mondhassam az embereknek, „én nemcsak egy háziasszony vagyok”.  Vagyok valaki, el tudok menni és meg tudom venni ezeket a ruhákat magamnak, és ezt meg ezt meg tudom tenni csak úgy… Azt hiszem,  azt gondoltam, hogy a ruhák majd magabiztosságot adnak nekem. De nem adtak, nem. De minden egyes alkalommal ezt hiszed, amikor elmész vásárolni.” (Dittmar és Drury, 2000, 135. o.)

A vásárlás ma életünk egyik legtermészetesebb része. Míg őseink mindazt, amire szükségük volt, begyűjtötték, megtermelték, levadászták, elkészítették, addig ma szinte mindenhez vásárlás útján juthatunk hozzá. Akár élelemre, ruhára, háztartási kellékekre, hobbink eszközeire, munkaeszközre van szükségünk, pénz ellenében tudjuk beszerezni mindezt. Különösen sokat segít az elektronikus vásárlási lehetőség, amelynek révén fizikai helyváltoztatás nélkül is szinte azonnal birtokunkba vehetünk akár egy ínycsiklandó négysajtos pizzát, akár a legújabb iPodot, amelyre régóta vágytunk. Kétségtelen, hogy ez a világ egyszerű, gyors és kényelmes. Mégis, számtalan problémát vethet fel a vásárlás. Van, aki megengedheti magának a mértéktelen költekezést, míg mások nem. Létezik ugyanakkor egy olyan betegség, ami nem feltétlenül függ anyagi lehetőségeinktől. Az alábbiakban tárgyalt zavarban szenvedők kóros vásárlási szokásait ugyanis sokkal inkább személyiségük, érzelmi állapotaik és megküzdési nehézségeik határozzák meg, mintsem pénztárcájuk vastagsága. 

A kényszeres vásárlás, vagy más néven vásárlásfüggőség kifejezetten a 80-as évek vége, a 90-es évek eleje óta került a figyelem fókuszába, bár a neves német pszichiáter, Kraepelin már 1915-ben megfigyelte, hogy néhány páciense kóros vásárlási hajlammal jellemezhető – a problémát oniomániának nevezte el. Manapság mind több szakember tapasztalja, hogy egyes betegeinek vásárlási szokásaira a kontrollvesztés és a következmények belátásának képtelensége jellemző: rendszeresen ellenállhatatlan vágyat éreznek arra, hogy megvásároljanak valamit, annak ellenére, hogy tudják, nem szabadna ezt megtenniük. Az impulzív vásárlás kétségtelenül nem ritka jelenség: talán mindannyian átéltük már, hogy a pillanat hevében megveszünk egy izgalmasnak tűnő könyvet, egy szép cipőt, egy divatos fülbevalót, vagy kedvenc zenekarunk eddig még nem látott válogatásalbumát. A „hirtelen felindulásból elkövetett” impulzív vásárlás jóval gyakoribb jelenség, mint a kényszeres vásárlás. Nem is tekintjük betegségnek, hiszen itt egy-egy alkalomról van szó, amikor átmenetileg elveszítjük a kontrollt és „megajándékozzuk” magunkat egy hirtelen megkívánt tárggyal, a vásárlás közben és után pedig boldogságot élünk át. A kényszeres vásárlás ezzel szemben jóval komplexebb és ritkább jelenség, amelyben ez az impulzív vásárlási aktus visszatérő viselkedéssé válik. Egy hazai vizsgálat szerint hazánk felnőtt lakosságának kb. egy százaléka veszélyeztetett a vásárlásfüggőség szempontjából (lásd keretes írásunkat). Ez a szám alacsonyabb ugyan, mint amit a nyugat-európai országokban és az USA-ban mérnek, azonban így is egy létező – és súlyos következményekkel járó – viselkedési addikcióról van szó, amelyre fontos odafigyelnünk. 

Míg az impulzív vásárlást alapvetően külső tényezők, például a megkívánt tárgy látványa, illata, elérhetősége, s ezekkel összefüggésben elsősorban az óhajtott tárgy megszerzésének célja váltja ki, addig a kényszeres vásárlás hátterében belső tényezők (személyiségjegyek, érzelmi állapotok) húzódnak meg. A vásárlásfüggő személy belső feszültségét, szorongásait, negatív érzelmi állapotait próbálja csökkenteni: belemenekül a vásárlásba. Mivel a kényszeres vásárlást nem a tényleges tárgyi szükségletek, hanem a belső feszültségek irányítják, sokkal többször vezet olyan tárgyak beszerzéséhez, amelyekre a vásárlónak egyáltalán nincs szüksége. Gyakran nem is használja ezeket, sokszor ki sem veszi a csomagolásból, hanem elajándékozza valakinek, vagy a „kijózanodás” után visszaviszi az árut boltba, esetleg eldobja. A kényszeres vásárlók közel fele pedig egyszerűen felhalmozza, gyűjtögeti (vagyis otthon elrejti) ezeket a tárgyakat. Nagymértékben hatnak rájuk a külső ingerek is: a színek, a hangok, az anyagok, a világítás, a kirakat berendezése. Jellemző, hogy másoknál gyakrabban vásárolnak márkás vagy neves tervező által készített termékeket; ez is a külsőségek fontosságára utal. A nők főleg ruhákat, cipőket, ékszereket és kozmetikai termékeket vesznek, míg a kényszeres vásárló férfiak inkább elektronikai és műszaki cikkekre költenek.

De melyek is azok a személyiségbeli tényezők, amelyek arra késztetnek valakit, hogy akár súlyos adósságok árán is olyan dolgokat vegyen, amelyekre valójában semmi szüksége? Nemcsak nemzetközi kutatások, hanem – az egyetlen – hazai vizsgálat is kimutatta, hogy a depresszióra és szorongásra hajlamos személyeknél az átlagosnál magasabb a vásárlásfüggőség kialakulásának kockázata. A tartós negatív érzelmi állapotok, a levertség, a szomorúság, az aggodalmak mind-mind kedveznek az ehhez vezető folyamatnak. A tipikus jelenet a következő: a(z általában női) vásárlásfüggő személy szorong valami miatt – például kövérnek érzi, vagy egy párkapcsolati konfliktus miatt marcangolja magát. Feszültsége egyre fokozódik, ami mind jobban erősödő sóvárgással párosul. Sóvárog a vásárlás után, azon tevékenység után, amelyről azt gondolja – és korábban meg is tapasztalta –, hogy átmeneti gyógyírt jelent negatív érzéseire. Sőt, akár pozitív visszajelzéseket is kaphat. A boltokban az eladók kedvesen kínálgatják portékáikat, törődnek a vevővel, bókolnak neki, elhitetik vele, hogy minden jól áll neki. A vágy kielégítése és a feszültség mielőbbi csökkentése céljából beleveti magát a vásárlás mámorába, és gátlástalan költekezésbe kezd. Ez a néhány órás periódus hatalmas megkönnyebbülést jelent számára, feszültsége csökken, átmeneti boldogság lesz úrrá rajta. Az énkiterjesztés és az omnipotencia sajátos, euforikus élménye ez. Egyes vásárlásfüggők ezt az élményt a szexuális kielégüléssel egyenértékűnek írják le. A megvásárolt termékek (a hatvanhetedik pár magas sarkú cipő vagy a százharmadik blúz) persze többnyire feleslegesek – szerepük így elsősorban szimbolikájukban keresendő. A ruháknak jelentős szerepe van a testhatárok, énhatárok kijelölése szempontjából. A ruhák viselése az énkiterjesztés egyik legnyilvánvalóbb eszköze: olyannyira eggyé válik testünkkel, énünkkel, hogy álmainkban, fantáziáinkban is gyakran szerepel. A ruhadarabok kifejezhetik a különböző csoportokhoz, szubkultúrákhoz való tartozást is – például azt, hogy a személy egy magasabb státusú, gazdag szubkultúra tagja, akit a többség elismer a márkás, divatos és drága holmik miatt (amint erre a fenti idézet is utal). A sokszor rendkívül alacsony önértékelésű vásárlásfüggők pontosan erre az elismerésre vágynak: arra, hogy mások nagyra tartsák őket. A pénzzel megvásárolható javak segítségével értékes személyekké válhatnak mások – és így önmaguk szemében is. 

A kontrollálatlan és felhőtlen vásárlást azonban egyszer be kell fejezni (bezárnak a boltok, vagy kimerül az aznapi hitelkeret). Ekkor ismét a negatív érzelmi állapotok uralkodnak el, ha lehet, a korábbinál intenzívebben: a kezdeti szorongást most a felelőtlen vásárlás miatt érzett bűntudat és önvád „súlyosbítja”. És ismét beindul az ördögi kör… A probléma nem oldódott meg, jött viszont helyette számos újabb. Leapadt a hitelkártya, és a család, a partner előtt is el kell számolni az újabb költekezéssel (vagy eltitkolni a kilengést). 

Az alacsony önértékelés mellett a perfekcionizmusnak is fontos szerepe van a vásárlásfüggőség kialakulásában: ezek a tényezők igen gyakran együtt járnak, s egyenes következményük, hogy a személy szomjazik mások figyelmére és megerősítésére, képtelen önálló döntéseket hozni és függ mások visszajelzéseitől. Ennek gyökereit a gyermekkori jutalmazási szokásokban is kereshetjük. A vásárlásfüggők többségét gyermekkorukban szüleik úgy jutalmazták „jó viselkedésükért”, hogy vásároltak számukra valamit. A vásárlás ily módon vált külső megerősítővé – egyúttal gyengítve a belső folyamatok megerősítő hatását.

A fogyasztói társadalom s a nyugati kultúrában jellemző anyagias szemlélet természetesen hozzájárul a betegség kialakulásához. A média, különösen a reklámok, a szappanoperák, a gazdag sztárokat felsorakoztató műsorok erősítik azt az érzetet, hogy materiális javakkal, pénz segítségével könnyen elérhető a boldogság. A hitelkártyák pedig tovább növelik a kontrollvesztett vásárlás lehetőségének kockázatát…Az a tény, hogy Magyarországon a probléma kisebb mértékben jelentkezik, mint például az Amerikai Egyesült Államokban, nem jelenti azt, hogy ne kellene odafigyelnünk a jelenségre. Magyarországon a fiatalok előszeretettel töltik szabadidejüket bevásárlóközpontokban, plázákban, s ebben az a körülmény is támogatja őket, hogy hazánkban – több európai országgal szemben – a plázák a belvárosban helyezkednek el, könnyen elérhetők. A pláza a „csellengés” egyik új helyszíne, ahol a fiatalok nap mint nap találkozhatnak a divatos, márkás és drága tárgyakkal, s abban erősítik meg egymást, hogy az az értékes személy, aki ezekkel a javakkal rendelkezik. És bár anyagi lehetőségeik még korlátozottak, az önértékelésükben amúgy is sérülékeny tinédzserek könnyen választhatják maguknak azt a rossz megküzdési módot, hogy problémáikra tárgyi javak beszerzésével keressék a választ – különösen egy olyan materialista értékrendű társadalomban, mint a magyar. A szülők szerepe nem hangsúlyozható eléggé ebben a folyamatban. A legfontosabb e tekintetben, hogy ne anyagi javak révén, hanem egyéni belső értékeik mentén erősítsék meg gyermekeiket. Ez lehet az alapja annak, hogy a később felnőtté váló gyermek az öröm és elégedettség érzésének megélésére külső, materiális megerősítők nélkül is képes legyen.

Kun Bernadette – pszichológus, az ELTE Személyiség- és Egészségpszichológiai Tanszék oktatója, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet munkatársa

A kényszeres vásárlást hazánkban először 2007-ben, az „Országos Lakossági Adatfelvétel az Addiktológiai Problémákról” (OLAAP) című kutatás keretében mérték fel. A vizsgálatot a Budapesti Corvinus Egyetem Viselkedéskutató Központja vezette az ELTE Addiktológiai Tanszéki Szakcsoportjával együttműködésben. Az országos reprezentatív vizsgálatban összesen 2710 – 18-64 éves kor közötti – személyt kérdeztek meg legális és illegális szerhasználati szokásairól. A négyévente ismétlődő kutatásba először 2007-ben kerültek be viselkedési addikciókra vonatkozó kérdések, így a kényszeres vásárlás kockázatát feltáró skála is. Az eredmények szerint Magyarországon a felnőtt lakosságnak 1 százaléka veszélyeztetett a kényszeres vásárlás szempontjából. A nőket háromszor nagyobb valószínűséggel érinti, mint a férfiakat, és a fiatalabbak körében nagyobb kockázata van a zavar megjelenésének, mint az idősebb korosztálynál. A családi jövedelem és az anyagi helyzet viszont nem mutatott kapcsolatot a probléma feltűnésével, ugyanakkor egyes pszichológiai jellemzők növelhetik a kényszeres vásárlás kockázatát. A szorongás, a depresszió és a kényszeres személyiségjegyek pozitív kapcsolatot mutattak a kényszeres vásárlással, s ezen eredmények jól egybecsengenek nemzetközi vizsgálatok tapasztalataival is.

Nemcsak a nők?
A közhiedelem úgy tartja, hogy a mániákus vásárlás elsősorban a nők sajátja. A Stanford Egyetem kutatói azonban egy 2006-os vizsgálat során feltárták, hogy a jelenség éppolyan gyakori a férfiak körében is. Több mint 2500 férfit és nőt interjúvoltak meg telefonon – vásárlási szokásaikról, anyagi helyzetükről és alapvető demográfiai jellemzőikről (kor, családi állapot stb.) kérdezték a vizsgálat alanyait. Úgy találták, hogy bár a vásárlásmánia tényleg gyakoribb nőknél, mint a férfiak körében, az eltérés nem jelentős: a nők 6, a férfiak 5,5 százaléka tartozik ebbe a csoportba. Az eredmény magukat a kutatókat is meglepte, mert korábban a szakemberek úgy vélték, hogy az amerikaiak mintegy 2-16 százalék tartozhat ebbe a csoportba, és a betegek 90 százaléka nő. Ezen túl is megállapítottak néhány újdonságot: a vásárlásmániások túlnyomó többsége például a fiatalok köréből kerül ki, és a közhiedelemmel megint csak ellentétben nem a tehetősebb, hanem a szegényebb, évi maximum ötvenezer dollárt keresők közül. „A vásárlásmánia komoly pszichológiai és anyagi problémákhoz vezethet, mint például a kapcsolatok megromlása, depresszió vagy öngyilkosság. Sajnos ezek a mániások azt sem veszik észre, mennyi szenvedést okoznak környezetüknek” – állítja a kutatások vezetője, Lorrin Koran pszichiátriaprofesszor.