Fenn lehet-e egyáltalán tartani a barátságot, ha az egyik félből a másik főnöke lesz? Az ilyen helyzetekben keletkező problémák alapvető oka, hogy a barátság alapvetően egyenrangú partnerek viszonya, míg a főnök-beosztotti helyzet alá-fölérendeltséget alakít ki. A pszichológia tranzakcióanalízisként ismert irányzata az emberi viselkedést háromféle szerepbe sorolja: „felnőtt”, „szülő”, „gyerek”. Attól függően, hogy adott szituációban az egyik fél hogyan viszonyul a másikhoz, hogyan kezeli a megnyilvánulásait, tekintheti őt egyenrangú partnernek, vagyis „felnőttként” bánik vele; alávetheti magát a másiknak, vagyis „lemegy gyerekbe”; illetve partnere fölé kerekedhet és uralhatja, irányíthatja őt, ilyenkor „szülő” szerepbe kerül a másikkal szemben. A barátság, mint hosszú távú emberi kapcsolat akkor működőképes, ha két „felnőtt” kapcsolata, a munkahelyi főnök-beosztotti viszony azonban alapvetően „szülő-gyerek” kapcsolatot jelent. Minden konfliktusos munkahelyi szituációban az eddigi barát főnök/beosztott páros tudat alatt kerül szembe ezzel a problémával, és az erős külső elvárások, a munkahely mint olyan miatt leggyakrabban a „szülő-gyerek” viszonyba sodródik a kapcsolat. Ezért olyan gyakori a fenti példához hasonlóan megromlott barátság. 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2012. 5. számában olvasható