Sokan nem értik, miért kell manapság felkészülni a szülésre. Hiszen a szülés természetes folyamat, magától is lezajlik. Csakhogy a várandósság alatti vizsgálatok, az orvosi szakkifejezések sokasága, a szülés külső körülményei tele vannak jórészt tudattalan negatív szuggesztiókkal. Békés Emőke dúla gyakran találkozik ezekkel. A SASOK-képzés megerősítette abban, mennyire fontos „átírni” ezeket az üzeneteket.

A szülő nő a vajúdás alatt megváltozott tudatállapotba kerül, ami fokozottan fogékonnyá teszi a szuggesztiókra – mondja Békés Emőke abban az aprócska, hangulatos budai lakásban, ahol a hozzá fordulókat fogadja. – Ezeknek a szuggesztióknak csak egy része verbális, gyakran a környezet is hordoz tudattalan üzeneteket. Jártam olyan kórházban, amelyben a szülőszoba egyik fala tele volt gyógyszerekkel és műszerekkel. Az ilyen környezetbe érkező szülő nőben joggal vetődhet fel a szorongató kérdés: „Ezekre itt mind szükség lesz?!” Gyakran tapasztalom, hogy az orvosláshoz szükséges eszközök látványa az apákra is erőteljesen hat. Egyik alkalommal, amikor egy párt kísértem gyermekük világrajövetelénél, a szülőszobára érkezésünk után arra lettem figyelmes, hogy az apa csak jön-megy, nyugtalanul járkál. Miután felismertem, hogy a környezettől szorong, és a táskámban lévő szép, színes kendőkkel leterítettem az egyébként nem használt műszeres polcot, csak azután tudott igazán jelen lenni és támogatni a párját.

A kórházi személyzet mennyire nézi jó szemmel a kendős megoldást?

Mindig mindent megkérdezek és ezt mosolyogva, kedvesen teszem. De a feszültségek elkerülése érdekében talán még fontosabb az, hogy az anya által választott szülészorvossal és szülésznővel már a várandósság idején találkozom. Ez az előzetes kapcsolatfelvétel arra szolgál, hogy bemutatkozzam és megkérdezzem, hogyan viszonyul ahhoz, hogy dúla is lesz a szülésnél, illetve tájékoztatni tudjam őt arról, hogyan és miért leszek jelen. Ilyenkor alkalom adódik az esetleges félreértések tisztázására. Az egyik leggyakoribb tévhit, hogy a dúla otthonszüléseket kísér. Van, aki azzal élcelődik, hogy ha dúla vagyok, akkor biztos valamit fel akarok majd „dúlni”. Holott nincs kompetenciám szakmai kérdésekbe beleavatkozni, az én feladatom teljesen más. Egyre több az olyan szülésznő és orvos, aki tisztában van azzal, hogy a dúla fontos segítőtárs a vajúdás óráiban, mert jól ismeri az anya, a pár elképzeléseit, vágyait, érzéseit, hiszen kapcsolatuk a várandósság ideje alatt rendkívül elmélyül és bizalmassá válik. Ha pedig az anya és partnere biztonságban érzi magát, akkor könnyebben és gyorsabban halad a folyamat. Előfordul persze, hogy ellenséges attitűddel találkozom, ilyenkor először megpróbálom megérteni, hogy aki velem szemben áll, az miért mondja azt, amit mond. Sokszor tapasztalom egyébként, hogy az ilyen esetben megnyilvánuló agresszió vagy elutasítás nem feltétlenül nekem szól. Lehet mögötte frusztráció vagy kimerültség is. A személyzet éppúgy „simogatásra” vágyhat, mint maga a vajúdó. Nemegyszer hangzott már el a kérdés orvosok szájából is, amikor látták, hogy masszírozom a kismama derekát:  „Engem is megmasszíroz, Emőke?” És néha valóban elég egy-egy megértő mondat, mosoly vagy gesztus, hogy elfogadóbbá váljanak.

Azért eléggé embert próbáló helyzetnek tűnik, amikor nemcsak a vajúdót kell támogatni lelkileg, hanem a személyzetet is…

Nagyon nehéz terep az egészségügy, ugyanakkor óriási jelentősége van annak, hogy a szülőszobán jelen lévők milyen viszonyban vannak egymással. Csak akkor lehet támogató a szülő nőt körülvevő erőtér, ha a benne lévők kölcsönösen tisztelik és elfogadják egymást. A dúla viszonylag új szereplő a szülészeteken, és nehezen fogadják el a jelenlétét,  amíg nem ismerik, nem tudják pontosan, hogy mi a feladata, miben segíthet. A jó dúla megpróbálja a szülő nő érdekeit, elképzeléseit képviselni, de nem hoz az anya helyett döntéseket, és a szüléskor sem befolyásolja az egészségügyi személyzet véleményével ellentétesen, még akkor sem, ha azzal magában nem ért egyet. A feszültség megengedhetetlen a szülőszobán, mert amellett, hogy méltatlan a helyzethez, megnehezítheti, gátolja a vajúdás előrehaladását. Úgy látom, hogy az orvosképzésben sajnos még nem fektetnek elég nagy hangsúlyt arra, hogy tudatosítsák, mekkora ereje van a kimondott szavaknak. A vajúdás alatt gyakran elhangzanak ilyen mondatok: „Á, ezek nem jó fájások!” „Ez még nagyon az eleje!” „Az ilyen renyhe fájásoknak nincs semmi értelme, csak kifárad tőle, de nem halad sehová.” – ezek mind-mind azt az üzenetet hordozzák, hogy a vajúdó teste nem jól működik, vagy hogy alkalmatlan arra, hogy a saját erejéből meg tudja szülni a kisbabáját. De akár szavaknak sem kell elhangoznia ahhoz, hogy a szülés menete megakadjon. Abban az esetben ugyanis, ha a szülészorvos és a kismama között nem alakul ki a bizalom, akkor a kontrakciók (összehúzódások) pusztán attól leállhatnak, hogy az orvos belép a szobába. Jó néhányszor tanúja voltam már annak is, milyen ijesztő az anya vagy akár az apa számára, ha az orvos szótlanul nézegeti a CTG eredményét, de nem szól semmit… Talán nem is gondol arra, hogy ezzel azt üzenheti a szülőknek: olyan nagy baj van, amiről már igen nehéz beszélni.

Lehet ilyenkor tenni valamit?

Valójában legtöbbet a várandósság idején tudok tenni azért, hogy egy szülés minél inkább olyan legyen, amilyenre az anya vágyik. Egyébként rengeteg negatív szuggesztióval találkozhatunk már a várandósság idején is, de talán ebben az időszakban ezeket még könnyebb „átírni”. Az anyák olykor szorongva idézik fel, hogy a legutóbbi vizsgálaton miket mondtak nekik, például hogy a magzatuk túl nagy vagy túl kicsi, hogy olyan mellből, ami nekik van, nem lehet szoptatni, vagy hogy ilyen kötött izomzattal rettentő nehéz szülésre lehet számítani. Rendkívül rombolóak ezek a mondatok, hiszen megrendítik az anyák hitét abban, hogy képesek a saját erejükből szülni vagy szoptatni.

Ilyenkor mi a dúla feladata?

Azzal, hogy a felkészülés hónapjaiban információkkal látom el a várandós anyát,  megismertetem vele a lehetőségeit, megerősítem abban, hogy van választása, ezzel segítem őt abban, hogy az elképzeléseit meg tudja fogalmazni. Ha ezekről időben beszél az orvosával, a szülésznőjével, akkor vagy megbizonyosodhat arról, hogy ők jól és pozitívan fogják majd támogatni, vagy még van ideje váltani és megkeresni azokat a segítőket, akikben maximálisan meg tud bízni. De legalább ennyire fontosnak tartom az anya saját tudásába vetett hitének erősítését, és azt, hogy a szülők ismerjék a természetes folyamat jellemzőit, és elkerülhessék a felesleges beavatkozásokat. Sajnos, a beavatkozásokról szóló beleegyező nyilatkozatok a negatív szuggesztiók gyöngyszemei. Az egyikben például úgy fogalmaznak, hogy ha a szülő nő nem egyezik bele a gátmetszésbe, akkor ezzel vállalja a végbéltáji repedés kockázatát, aminek aztán egész életre kiható széklettartási problémák lehet a következménye. Ki az, aki ilyen ijesztő dolgok olvastán nem egyezik bele rögtön a beavatkozásba?  És hogyan is tudna egy éppen vajúdó, módosult tudatállapotban lévő asszony ilyenkor tárgyilagosan mérlegelni? A dúlának azért még ilyenkor is marad esélye. Ha a várandósság időszakában mély bizalmi viszony alakult ki, ez gyakran olyan erős, hogy a szülés közben az anya szinte csak a dúlája hangját hallja, tehát azt érti meg elsősorban, amit ő mond.

Hogyan kell „magyarról magyarra” fordítani ilyenkor?

Lehetséges, hogy egy bonyolultan megfogalmazott, orvosi kifejezésekkel tarkított mondatot kell egyszerűen, rövidebben, a módosult tudatállapotban lévő számára is érthetően elmondani. De gyakran igyekszem átszínezni a negatív szuggesztiókat tartalmazó kifejezéseket. Ha pl. a kitolási szakaszban az orvos nyomatja az anyát, azaz vezényli, hogy mit kell csinálni a „fájások” alatt, („szemét-száját becsukja és kakil hosszan lefelé”) akkor én inkább azt súgom az anyának, hogy ha érzi a testét elárasztó erőt, akkor küldje, adja oda a babájának, amennyire azt ő kéri.  Ha azt látom, hogy az édesanya elfáradt és a kontrakciók szünetében sem tud pihenni, akkor például közösen előhívhatjuk annak a helynek a képét, hangulatát, ahol ő a legjobban meg tud nyugodni. De ma már egyre gyakrabban találkozom olyan kiváló szülészorvosokkal és szülésznőkkel is, akik pontosan ismerik a kimondott szó erejét. Néhány héttel ezelőtt egy olyan szülésnél lehettem jelen, ahol a félhomályos szobában a vajúdó asszony hangjaira csak időnként felelt egy másik férfihang. A hang a szülészorvosé volt, aki halkan mindössze annyit mondott olykor: „Meg tudja csinálni, csak hagyja, engedje! Rengeteg erő van magában.”  A szülés lefelé és kifelé irányuló folyamat, és ebben nagy jelentősége van a hangadásnak is. Vannak persze olyanok is, akik csak illedelmesen mernek vajúdni. Egyszer épp ez volt az akadály. A vajúdás már közvetlenül a kitolási szakaszhoz érkezett, a baba mégsem indult kifelé. Ekkor én kezdtem el olyan hangokat kiadni, mintha szülnék, és a vajúdó követni kezdett. Ahogy kinyíltak az ajkai, a kicsi előtt is megnyílt az út és egyszerre megláttuk a magzat hajas kis feje búbját...

A SASOK
A „Szuggesztiók Alkalmazása a Szomatikus Orvoslásban Képzés”-ből származik a SASOK rövidítés, amelyet a Magyar Hipnózis Egyesület és a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika közös szervezésében indítottak. Ez a képzés olyan szuggesztiós technikákkal ismerteti meg a résztvevőket, amelyek beépíthetőek a szomatikus gyógyítás mindennapjaiba, és számos területen igazolták már hatékonyságukat.  Az előadók között pszichológusok, pszichiáterek, hipnoterapeuták, aneszteziológusok és intenzív szakorvosok szerepelnek.Bővebben ld. www.sas-ok.hu
 

Az interjú megjelent a Mindennapi Pszichológia 2009 decemberében megjelent 4. számában