A kulturális antropológiai megközelítés nem arra világít rá, hogy „ugyanolyan ostobaság” minden világnézet, éppen ellenkezőleg: minden kultúra racionalitása ugyanolyan értékkel bír, ugyanolyan valóságos és ugyanolyan normális. Ha egy törzsi kultúrában elfogadott, hogy az esővarázsló doboknak köszönhetően másnap valóban esni fog, akkor ez semmiféleképpen nem irracionálisabb elképzelés annál, mint amikor mi meghallgatjuk az időjárás-jelentést és az előrejelzésnek megfelelően öltözünk fel másnap reggel. A döntés mindkét esetben specialistákra van bízva. Amennyiben a varázsló kellőképpen felkészült, esőt tud előidézni másnapra. Ezt „mindenki tudja”, annak ellenére, hogy a törzs tagjainak többsége birtokában lenne az esővarázslathoz szükséges tudásnak. Ugyanígy, bár általában nem tudunk sokat a frontokról, ciklonokról és anticiklonokról, kulturális evidenciakészletünk alapján azonban elfogadjuk, hogy meteorológusunk nagy valószínűséggel eltalálja a másnapi időjárást és ennek megfelelően veszünk fel rövidnadrágot vagy esőköpenyt.

A kulturális antropológia kulturális relativizmusnak nevezi azt a szemléletmódot és megközelítést, amelynek alkalmazásával egy másik kultúrát igyekszik megérteni. Ezért más közösségek tagjaival együttgondolkodva tekint arra a kérdésre is, hogy számukra ki „racionális”.

Mások megértéséhez nem kell, hogy egyet is értsünk velük. Ahhoz azonban, hogy megismerjük egymást, nélkülözhetetlen értenünk is egymás gondolatait, valóságait. Próbáljuk meg mindezt úgy, hogy másokkal való találkozásaink során zárójelbe tesszük saját előítéleteinket, s ezt követően a magunk evidenciáit is reflexívebben, mélyebben fogjuk megérteni.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2011. 1. számában olvasható