Igen, valóban vannak feszülő pólóban és nadrágban flangáló fiúcskák, szőkített és vasalt hajjal, szedett szemöldökkel, diszkrét(nek vélt) alapozóval. Akkor is gyanakodhatsz, ha mély hangú, tüsihajú, kockás flanelinget viselő lányok isszák a sörüket a szomszéd asztalnál. Lerí róluk, hogy nem a férfinem kedvelői.

Tegyük félre egy kicsit ezeket a sztereotípiákat! Egyrészt azért, mert nem minden nőies srác és férfias lány homoszexuális. Másrészt azért, mert sokkal érdekesebb kérdés, hogyan lehet felismerni azt a meleget vagy leszbikust, aki látványos külső jegyek révén nem tűnik ki a tömegből. És még érdekesebb, hogy vannak olyanok, akik teljesen átlagos külsejű és viselkedésű embertársaik közül nagyon pontosan ki tudják választani a homoszexuális irányultságúakat: mintha egyfajta „hatodik érzékük” lenne hozzá. Ez a képesség a melegradar.

„Nem tudnám elmondani, pontosan hogyan működik – mondja Balázs, a 28 éves bróker. – Persze vannak olyan jelek, amiket egy heteró nem feltétlenül vesz észre, vagy nem tudja, hogy jelek. Egy-egy mozdulat vagy gesztus. Az arc. Sokat elárul például, ahogyan egy srác jár, amilyen testtartásban áll. Akkor is jobban megnézem, ha igényesen van felöltözve, látszik rajta, hogy ápoltabb, mint az átlag. Egy-egy diszkrétebb ékszer. Ilyesmik.”

Nesze semmi, fogd meg jól… Melyek azok a mozdulatok? Milyen az a testtartás? Balázs beszámolója alapján valóban nehéz lenne melegradart működtetni. Úgy tűnik, ez a képesség ösztönös, nem könnyen írható le, s nehezen megtanulható.

Az arcodra van írva!

A társas élet legfontosabb információs felülete az arc – s számtalan kutatás bizonyítja, hogy nagyon jók vagyunk emberi arcok azonosításában. Egy arcról a másodperc törtrésze alatt felismerjük a nemét, a korát, sőt még az illető érzelmeit is. Lehet, hogy a szexuális irányultság is megjelenik az arcon? Ennek kiderítésére Nicholas O. Rule, a bostoni Tufts Egyetem Pszichológiai Tanszékének tanársegéde olyan kutatássorozatot tervezett, amelyben különböző szexuális identitású személyek képét villantotta fel, a kísérleti személyeknek pedig gombnyomással kellett eldönteniük, hogy hetero- vagy homoszexuális személy arca-e. A kísérlet során rendszeresen variálták a feltételeket, például az arc bemutatásának hosszát, az arcok és a kísérleti személyek nemét, illetve azt, hogy az arcot milyen kivágásban mutatták be. Egyszer a szereplők teljes feje – így haja, nyaka, fülei – is látszottak a képen, a másik változatban csak maga az arc, a harmadikban pedig a szem csíkja. Ügyeltek arra, hogy a bemutatott portrék között ne szerepeljenek a kísérleti személyek ismerősei vagy hírességek (hiszen az ő arcuk jól ismert kulcsingereket tartalmaz). Arra is vigyáztak, hogy az arcokon ne legyenek személyesen alakítható szociális jelzések, például szemüveg, smink vagy arcszőrzet. Nem vizsgálták viszont a kísérleti személyek szexuális irányultságát – céljuk ugyanis nem az volt, hogy megállapítsák, hogyan működik a homo-, bi- vagy heteroszexuális személyek melegradarja, hanem az általános népességre vonatkozó értékeket keresték.

A kísérlet résztvevői nagyon pontos ítéleteket hoztak: a látott arcok alapján 60–70 százalékos pontossággal azonosítani tudták mind a férfiak, mind a nők szexuális ízlését. Az egyik legizgalmasabb eredmény, hogy az ítéletek pontosabbak voltak, ha az arc bemutatása csak nagyon rövid (100–150 ezredmásodpercnyi) volt, mint ha hosszú ideig – 10 másodperc és egy perc között – nézték a képeket. Azaz a szempillantásnyi idő alatt, „ösztönösen” hozott ítélet pontosabb volt, mint ha volt idejük hosszabban szemlélni az arcokat! Az ítéletek még akkor is sokkal jobbak voltak a véletlenszerű találgatásnál, ha az expozíció 40–50 ezredmásodpercig tartott, ami pedig tényleg nem több egy nagyon gyors villanásnál. Ez azt mutatja, hogy a szexuális irányultság felismerése – akárcsak az alapérzelmeké – gyors, automatikus információfeldolgozás eredménye. Az ítéletek akkor is ugyanilyen pontosságúak voltak, ha a kísérleti személyek csak a szereplők szemcsíkját látták. A szem tehát – többek között – a szexuális irányultság tükre is.

(Érdekes, hogy Rule és munkatársai hasonló eredményeket kaptak, amikor a kísérlet résztvevőinek politikusok arcképeiről kellett eldönteniük politikai irányultságukat, vagy vállalkozók arcáról azt, mennyire sikeresek.)

Az ördög a részletekben

Lorenza Colzato, a Leideni Egyetem Kognitív Pszichológiai Tanszékének munkatársa ugyancsak a figyelmi folyamatokat tartja fontosnak a melegradar működésében. Okkal tehetjük fel, hogy a homoszexuálisok jobban teljesítenek az irányultság felismerésében, mert ők – mondhatni – „rákényszerülnek”, hogy használják melegradarjukat. Dr. Colzato szerint épp ezért speciális figyelmi beállítódás jellemzi őket: a heteroszexuálisoknál nagyobb figyelmet fordítanak a részletekre, mint az egészre – ezt a meleg Balázs fent idézett beszámolója is alátámasztja. Úgy tűnik, a szexuális irányultság érzékelése sok apró inger együttes feldolgozását kívánja meg. Ahogy az előbb láttuk, e kulcsingerek közül sokat az arc szolgáltat, de például a testtartásból vagy a mozgásból is kivonhatók szexuális identitásra vonatkozó információk. Ha a leszbikusok és a melegek partnert akarnak találni, fontos, hogy ezeket az apró jelzéseket gyorsabban észleljék és pontosabban feldolgozzák, mint a heteroszexuálisok. Ennek bizonyítására Colzato és munkacsoportja olyan vizsgálatot tervezett, amelyben homo- és heteroszexuális kísérleti személyek vettek részt, akik között intelligenciájuk, szocioökonómiai státusuk és személyiségvonásaik tekintetében nem volt különbség. Mivel a figyelmi folyamatokat befolyásolja a hangulat (a jókedvű emberek inkább a globális alakzatokra figyelnek, a részletekre kevésbé), a kutatók alanyaik pillanatnyi hangulatát is felmérték: kedélyállapotukban nem volt statisztikailag jelentős különbség. A kísérleti személyek ezután egy képernyőn rövid időre felvillanó geometriai ábrákat láttak, s azonnal le kellett nyomniuk két billentyű közül az egyiket, aszerint, hogy egy homogén, „globális”, nagyobb alakzatot láttak, vagy egy kisebb részekből összeállított, „lokális” ábrát. (Maga az ábra a gombnyomás sebességétől függetlenül 3,5 másodpercig látszott a képernyőn, majd eltűnt.) A kutatók a helyes döntések arányát és a reakcióidőt mérve azt találták, hogy a heteroszexuálisok gyorsabban döntöttek, de többet hibáztak: inkább globális ítéletet hoztak akkor is, ha lokális ábrát láttak. A homoszexuális kísérleti személyek hosszabb reakcióidővel, de pontosabban válaszoltak. Azaz „ráérősebben”, de alaposabban vizsgálták meg az ábrát, és ez alapján pontosabban el tudták dönteni, hogy apró részletekből álló vagy homogén ábrát láttak-e. Ez az eredmény arra utal, hogy a homoszexuálisok észlelésében fontosabb ingerforrást jelentenek a részletek, mint a nagy egész. Mivel a homoszexualitásnak igen összetett jelrendszere van, ezeknek az apró részleteknek a felismerésével embertársaik nagy tömegéből is könnyebben „ki tudják szúrni” potenciális partnerüket.

A szexi illat a jó illat

Úgy tűnik, a szexuális identitás fontos jelzője a testszag is. Ahogy A sztriptíztáncosnő illatá-banmár utaltunk rá, az emberi szaglás szorosan összefügg az érzelem-feldolgozással. Az emberi „szagnyom” fontos összetevői a feromonok, vagyis olyan kémiai jelek, amelyek befolyásolják az észlelő viselkedését vagy élettani működését.

Charles Wisocki biológus-pszichológus, a Pennsylvaniai Egyetem munkatársa kollégáival olyan kísérletet tervezett a feromonok identitásjelölő szerepének feltárására, amelyben ugyancsak homo- és heteroszexuális személyek szolgáltatták az „ingeranyagot”. Kilencnapos (a Sztriptíztáncosnő-ben is bemutatott) semlegesítés után három napig olyan pólót viseltek, amelyben a hónalj alatt elhelyezett vattalap itatta le az izzadságot. Ezekből három-három személy szagmintájából álló szagkompozitokat készítettek. Egy-egy „keveréket” csak azonos nemű és szexuális irányultságú donorok mintáiból állítottak össze, hogy később ne az egyes emberek szagának kellemességét, hanem a hetero- vagy homoszexuális, illetve a női vagy férfi csoport „közös” szagát ítéljék meg a „szimatolók”. A kísérlet résztvevői negyed-negyedrészben heteroszexuális és meleg férfiak, heteroszexuális nők és leszbikusok voltak. Egyszerre két-két mintát kaptak, s el kellett dönteniük, melyiket találják kellemesebbnek.

A meleg férfiak nagyon kedvelték a meleg férfiak szagmintáit, a másik három csoport viszont leértékelte az ilyen mintát. Érdekes módon a melegek jobban értékelték a heteroszexuális, a heteró férfiak pedig a leszbikus nők illatát; a leszbikusoknak a heteroszexuális férfiak illata tetszett a legjobban, ám még a heteroszexuális nők illatát is jobban értékelték, mint leszbikus társaikét – az a többihez viszonyítva semleges volt a számukra. A kutatók nem adnak magyarázatot ezekre, értelmezésükhöz azonban fontos tudni, hogy a leszbikus nők esetében valószínűleg működik az az evolúciós eredetű vonzalom, hogy a heteroszexuális férfiak – mint gyermekük lehetséges apja – illatát előnyben részesítik, főleg a peteérési fázisban. Talán ez a késztetés okozza azt is, hogy a meleg férfiak pontosan azonos erősséggel preferálják a heteroszexuális nők és meleg társaik testszagát. Az evolúciós örökség itt felülírja a szexuális irányultságot. A feromonok ugyanis olyan információkat is közvetítenek, hogy a partnerek génállománya és immunológiai rendszere mennyire fér össze egymással. Evolúciós szempontból az a „legkifizetődőbb”, ha mindenki a számára alkalmas (heteroszexuális, azaz a reprodukcióra alkalmas) partner illatát kedveli. A leszbikus nőknél ez az ösztönös vonzalom olyan erős, hogy a logikusan várhatóval ellentétben a heteroszexuális férfiak szagát értékelték a legmagasabbra. (Az eredményeket persze befolyásolhatja az is, hogy a leszbikus identitás kialakulása sokszor hosszabb folyamat, mint a meleg irányultságé, a 18–35 éves női résztvevők között tehát lehettek olyanok, akiknek még nem teljesen szilárdult meg a szexuális ízlése.) A kísérlet mégis azt mutatja, hogy a nem és az identitás szagjelzése elkülöníthető, és a szagingerek kedveltsége is nagyrészt megfelel az elvárhatónak. Olyan kísérleti bizonyítékokat is ismerünk, hogy a szexuális identitás összefügg a feromonok által jelzett immunrendszeri mutatóval, az MHC-vel*. Lehet, hogy itt a genetika már némileg „átírta” az evolúció forgatókönyvét… Ezek a kutatások ahhoz is kulcsot adhatnak, hogy a homoszexualitás – ami ellentétes a gének fennmaradását biztosító szaporodással – miért volt mégis jelen az emberiség teljes ismert történetében: feltételezhetjük, hogy minden jelenlegi és múltbéli emberi kultúrában 2–10 százalék közötti a tartósan és kizárólagosan a saját nemükhöz vonzódók aránya.

Az evolúciós haszon

Wisocki és kollégái eredményével összhangban vannak a svéd Karolinska Intézet Klinikai Idegtudományi Osztályán Ivanka Savic neurológus vezetésével végzett kutatás tanulságai, melynek során pozitron-emissziós tomográfiával (PET) hasonlították össze heteroszexuális nők, valamint hetero- és homoszexuális férfiak agytevékenységét. (A leszbikusokat éppen a Wisocki-kísérlet kapcsán említett megfontolások miatt hagyták ki a mintából.) Azt vizsgálták, hogy a három csoport agyában hogyan alakul a vérátáramlás sebessége (vagyis az adott agyterület aktivitása), amikor különböző anyagokat szagolnak. Négyféle szagingert használtak: az egyik egy férfiak izzadságában található tesztoszteronszármazék, a másik főleg női vizeletből kinyerhető, ösztrogénhoz hasonló anyag, a harmadik egy illóolajakból álló általános szag, a negyedik pedig tiszta – szagmolekuláktól mentes – levegő volt. A változásokat a négy illat bemutatását megelőző és követő két-két percben rögzítették. Azt találták, hogy a női feromon aktiválta a heteró férfiak szexuális és szaglási ingereket feldolgozó területeit, de ez a hatás nem jelentkezett heteró nőknél és meleg férfiaknál – az ő agyukra a férfiferomon gyakorolt hasonló hatást. Ez magyarázza, hogy a heteroszexuális lányokat és a meleg srácokat miért hozza lázba a „kanszag”, ami a női nemért rajongó fiúkat viszont nem gerjeszti fel…

Ezek a kísérletek is bizonyítják, hogy a szagok és a feromonok az érzelmek és a nemi vonzalom fontos jelzőingerei, amelyek segítenek embertársaink szexuális identitásának felismerésében. Egy ilyen jelrendszer evolúciós hasznot jelent: a heteroszexuálisoknak feltétlenül, mert hozzájárul a jó genetikai, immunológiai adottságú, szaporodóképes – és ellenkező nemet kedvelő – partnerek felismerésében, de paradox módon a homoszexuális népesség fennmaradásában is szerepe van.

A melegradar rejtélye

Mi lehet tehát a helyes magyarázat? A gyakorlás? A mintafelismerés? Az arc? A tekintet? A testszag? Valószínűleg mind együtt. A kortárs pszichológia arra törekszik, hogy egy jelenség lehetséges magyarázó okait egy elméletben foglalja össze. A legtöbb kutató ma már egyetért abban, hogy a homoszexualitásnak genetikai összetevői is vannak, de befolyásolják olyan környezeti tényezők is, mint például a várandós anya hormonháztartása, és természetesen a szocializáció és a kultúra. A melegradar kialakulásában is ezek a tényezők játszanak szerepet. A testszag, az arc felépítése és az arcjáték, a részlet-orientált észlelési stílus és még számos, itt nem tárgyalt jelzés (például a hang, a beszéd egyes jegyei, bizonyos apró testi különbségek, a mozgás) utalhat a szexuális identitásra. Az Olvasónak ezért – akármilyen vonzó legyen a kiszemelt úriember vagy hölgy – nem elsősorban az illető szaglászását javaslom. Többet tudhat meg, ha beszélget vele, és közben figyeli gesztusait, mimikáját és többi szociális jelzését. A feromonok már nagyon csekély koncentrációban is beindítják a limbikus rendszer működését, ezért elég, ha hagyja, hogy beszélgetés közben az Ön orra is tegye a dolgát!

*MHC – major hisztokompatibilitási komplex: az élőlények egyik legnagyobb és legösszetettebb géncsaládja, melynek nélkülözhetetlen szerepe van a környezethez való alkalmazkodásban, illetve a környezet patogén (kórokozó) hatásainak kivédésében. Elsőrendű feladata a saját–idegen felismerésben való aktív és passzív részvétel.

[1] (A Mindennapi Pszichológia 2009/1. számában megjelent, A sztriptíztáncosnő illata c. cikk folytatása)

A cikk a Mindennapi Pszichológia 2010. 5. számában olvasható