Jelenlegi hely

Gratulálok, Apuka! Lánya született!

"Ha a szemébe nézek, érzem magamban a jót. Elhiszem, hogy szerethető vagyok.”

Sándor legkifejezőbben a testével beszél. Ha kislányáról kérdezem, még a tartása is megváltozik: lassan előrehajol, széles vállait szelíden leengedi, és a tenyerére néz. „Alig mertem megfogni a kis rózsaszín csomagot, amit a szülésznő felém nyújtott.”  Gratulálok, apuka, lánya született! – visszhangzik benne még ma is a mondat. 

Miért épp most jön terápiába, mi köze lehet ehhez a kislánynak? – fészkelődött bennem a kérdés. Néztem a férfit, az arcára volt írva, hogy szorong és mélyen magányos. A fiúkat saját részeinek érezte – tudtam meg elbeszéléseiből, – az apai szerep mellettük azt jelentette, hogy még több pénzt kell keresnie a családra. Akkor még a szívével se volt semmi baj. Aztán jött ez a csöppség, akit ő valójában nem is akart. És most mégis itt van – és törékeny, egészen más, mint a fiúk voltak, szinte átlátszó –, és ő nem érti, miért, de máris védelmezni akarja!

Amikor Sándor először kopogtatott az ajtón, még nem tudta, mit mondjon, még nem tudta, mitől szenved igazán. A felismeréséig sem jutott el annak, hogy kudarcainak, sikertelennek ítélt apaságának, saját magával szemben érzett elégedetlenségének bármi köze lehet hatalmasodó, s örökké jelen lévő apjának. Szenvedéseit a túlmunka terheitől megviselt szervezetének tulajdonította. A családban „ráosztott” apai szerepre alkalmatlannak, esetlennek érezte magát...

A legkisebb gyermek születése nagy érzelmi vihart kavart Sándor életében. Érezte, kicsúszik a lába alól a talaj. Az anyjukat nélkülözni kénytelen fiúk egyszerre apát követeltek maguknak – s ő ekkor döbbent rá arra, hogy valójában nem is tudja, hogyan kell jelen lenni apaként! Ettől folyton zavarban volt, és egyre csak nőtt benne a feszültség. Pedig nagyon igyekezett, és soha, egyetlen percre sem felejtette, hogy ő nem akar olyan lenni, mint az apja volt, de nem tudta, hogy kéne jól csinálni? Az apává válás tényét hideg fejjel valahogy elfogadta, de valahányszor „szembejöttek vele” ezzel kapcsolatos érzései, ő elfordította a fejét. Ilyenkor egyfajta nyugtalanság, sürgető érzés kerítette hatalmába, de nem tudott mozdulni, csak nőtt benne a feszültség. Egyszerre félt és vágyakozott...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014. 6. számában olvasható

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

2020 augusztus–szeptember

  • Én igazán empatikus vagyok – A házasságok 8. hazugsága

  • Mi csak védeni akarunk téged!” – Helikopterszülők

  • A félelemre apellálás a meggyőzésben

  • Külföldön élő magyarok

  • Mi is az az intelligencia?

  • Gyerekek válás után – A váltott elhelyezés

  • Családi kassza – gyerekszemmel

  • Soha ne rázd meg a kisbabát!

  • „Szemünk fénye” az óvodában

  • Mit őriz az iskolaőr?

  • Éjszakai mozdulatok

  • Az autizmus színei

  • Villanófényben

  • A placebo-hatás

  • Segíthetek?

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Ha egy kisgyermek azt látja, hogy a szülőnek a biztonságot a mobilja jelenti, akkor hiába mondja neki anya vagy apa, hogy ne kütyüzzön, valószínűleg ő is nagyon akarja majd azt...

„Próbálná ki először az a felnőtt, aki kitalálta!”, „Szegény gyereket teljesen szétszakítják, sehol sincs otthon”.

„Repül a babaaaa!” Legtöbbünk látott már e felkiáltással magasba emelt, meglepett arcú babát boldog kispapáv

Mi a baj a mostani gyerekekkel? Egyrészt semmi.

Ha valaki mindig megmondja, hogy a gyereke mit és hogyan tegyen, akkor nem az önállósodás útján indítja el, hanem megtartja egy olyan, érzelmileg infantilis munkamódban, amit...

Hogyan éltük meg az utóbbi időszakot, sikerült jól hozzászokni a helyzethez?