Sok családban – persze nem elsősorban azért, mert Freudot követték – az apák „büntetés-végrehajtók” lettek: az anyák azzal riogatták a gyerekeket, hogy „majd apád megjön és megbüntet". Ez a szerep hosszú ideig meghatározta az apa-gyerek viszonyt. Az anyákat Freud nem sokra becsülte, az ödipális vágyak puszta tárgyának tekintette.

Az anya szerepének igazi fontosságára a magyar Ferenczi és a tanítványai, a fiatal női analitikusok mutattak rá először. Az ún. Budapesti Iskola munkásságának köszönhető, hogy az anya-gyerek szeretetkapcsolat a pszichológiai kutatások előterébe került. Az anyák az elsődleges szeretet-kapcsolattal oldották az apai szigort, bizonyos egyensúlyt teremtve a családban. Így tehát mind a szabályoknak és kötelességeknek, mind a szeretetnek és az elfogadásnak megvolt a maga helye, képviselője a hagyományos családokban.

A női szerepek változása, a nők „felemelkedése"

A szüfrazsett mozgalmak, s a nők tömeges munkába állása a II. világháború alatt jelentősen megváltoztatta a nők helyzetét úgy a társadalomban, mint a családokon belül. Ők derekasan megbirkóztak ezzel az új kihívással – a modern nő a társadalom fontos tényezőjévé vált, ugyanakkor ellátta hagyományos feladatait is a családban: a gyereknevelést és a házi-munkát. A férfiak helyzete ezzel párhuzamosan nem sokat változott. Jól ismerjük az 50-es évek általános iskolai tankönyvének családképét: „az apa a bányában dolgozik, az anya a konyhában főz, a gyerekek a konyhaasztalnál írják a leckéjüket”.

Vajon most milyen képpel tudnánk illusztrálni a családot? A legfrappánsabb válasz egyetemi csoportomban erre a kérdésre: „A család a nappaliban ül, s az okostelefonját nyomogatja". A modern dolgozó nő maradt a nagyanyáitól örökölt „háztartási zsonglőr” szerepében, az apák pedig nem a bezárt bányákban dolgoznak, hanem vagy munkanélküliek, vagy azok lesznek, vagy elvándoroltak külföldre.  Sötét a kép? Igen. A társadalmi folyamatok a családok szétzilálódása felé tartanak, hiába a családot védő programok.

A nők „felemelkedése” tehát a XX. század végére megszilárdult. Meghódították a hagyományos férfi munkahelyeket, tömegesen diplomát szereztek. S bár a felszínen maradt a férfiuralom, pl. a politikai vezetők a férfiak közül kerülnek ki, a gazdasági életben egyre sikeresebbek, egyre nagyobb szerepet kapnak. A nők társadalmi súlyának növekedése pedig fokozatosan a hagyományos nemi szerepek megváltozásához vezetett.

Néhány terület, ahol jelentős változások mutatkoznak – a teljesség igénye nélkül: 

- A párkapcsolatok demokratizálódása

- Az élettársi kapcsolatok elfogadottsága

- A szingli életforma megjelenése

- A válás tömegessé válása és társadalmi elfogadottsága

- Az élettársi kapcsolatok felváltják a házasságot

- Többszöri házasság vagy élettársi kapcsolat az élet során

- Mozaikcsaládok nagy száma – Karinthy mondása:  „A maga gyereke meg az én gyerekem veri a Mi gyerekünket"

- Az apák is elmehetnek GYES-re

- Gyermeküket a testükön hordó anyák és apák megjelenése

A pozitív pszichológia hatása a családi életre

A XX. század legjelentősebb változása a pszichológia területén a pozitív gondolkodás elterjedése, amely a legnagyobb csapást mérte a freudi szemléletre. A hagyományos világkép s értékek teljesen átalakultak – ami a  társadalomban és a családokban is némi zavart idézett elő. A kritika helyére a dicséret, az elfogadás, a szeretet, az én és a másik megbecsülése lépett. A „helyes útra terelt” gyerekek helyére a feltétel nélkül elfogadott és  szeretett gyerek került. Általánossá vált az a pszichológiai elv, hogy „a gyerek tudja, hogy mi kell neki, a szülőnek csak az a feladata, hogy ezt meghallja. A tudásalapú teljesítmény helyett a kreatív képességek fejlesztése lett a pedagógia fő iránya. A tekintélyelvű nevelést s teljesítményt képviselő apák közül sokan „átálltak a másik oldalra”: gyerekeikkel való kapcsolatuk a szereteten alapul, s direkt módon nem fejezik ki elvárásaikat.

Mindezek persze nemcsak a felnőtteket érintik, hanem a gyerekeket is – vannak olyan életkorok, mint pl. a kis serülőkor, serdülőkor, amikor  ezek a változások megzavarják őket. Nemritkán kihasználják a kontroll gyengülését vagy a családi élet demokratizálódását. Sok szülő panaszkodik, hogy gyereke nem fogad szót, nem jár iskolába, nem tanul, bukdácsol, fő referencia-csoportja pedig már nem a szülők, hanem a barátok.

Mivel a nevelési feladatokat továbbra is jellemzően az anyák látják el, ők találkoznak leghamarabb a problémákkal. Ilyenkor vagy titkolják az apák elől a konfliktusokat, s maguk próbálják megoldani, vagy rázúdítják az apákra, akik viszont gyakran visszadobják a labdát, s az anyát hibáztatják. Konfliktusok esetén is igyekeznek megtartani a jó, szerető kapcsolatot a gyerekekkel, így az anyák kénytelenek átvenni az apaszerepet is.

Az anyalelkű apák típusai

* „Apa a bányában dolgozik”

A magyar családokban  gyakoriak a sokat dolgozó apák, akik teljesen átadják a gyerekek nevelését az anyáknak. Konfliktus esetén inkább kihúzzák magukat a megoldásból, sokszor az anyákat hibáztatják, hogy „nem tartanak megfelelő rendet”. Máskor a gyerekeknek adnak igazat, s túlzottnak tartják az anyák szigorát, elvárásait. Kerülik a konfliktusokat, keveset tudnak a gyerekeikről – úgy érzik, a maguk részéről mindent megtesznek azzal, hogy pénzt keresnek. A gyerekekkel egy láthatatlan véd- és dacszövetséget kötnek, mintegy támogatják a gyerekek helytelen viselkedését, s egyedül hagyják az anyákat a nevelésben. Néha még örülnek is az anya kudarcának…

* Abuzáló apák fiai

Sok apa olyan mintákkal, tapasztalatokkal érkezik a származási családjából, melyek alkalmatlanok a saját apai szerep kialakítására. A negatív apai minták sokszor megalázóak, igazságtalanok, elnyomók, kizsákmányolók. A szülők közötti rossz kapcsolat gyakran arra ösztönzi a fiúkat, hogy érzelmileg és fizikailag is az anyjuk mellé álljanak. Inkább az anya gondoskodó, érzelmileg támogató attitűdjével azonosulnak, s elutasítják a dominanciát, a szigort, a szabályok szigorú betartatását. Sokszor már gyerekkorukban megszületik a döntés: „Nem akarok hasonlítani az apámra, én megértő, jó apa leszek”. Konfliktusok esetén így inkább a gyerekei mellé áll, s állandósulnak a neveléssel, szabályozással kapcsolatos párkapcsolati konfliktusok.

* Alkoholista apák fiai

Az egyik legbonyolultabb – és sajnos igen gyakori konstelláció. Az alkoholizmus s újabban a droghasználat szétzilálja a családokat, a szülők csak korlátozottan látják el a feladataikat. Ilyen családokban figyelhető meg  a „parentifikáció”, amikor a gyerek látja el a felnőtt feladatait, neveli testvéreit, gondoskodik némi stabilitásról. A szülői minták zavarosak, ellentmondásosak, sokszor átláthatatlanok a gyerekek számára, akik hamar kihullanak a családból, s olyan közösségekbe, bandákba sodródnak, melyekben minimális az elvárás a tagok felé, könnyen befogadnak, „látszatkötődéseket, elfogadást” nyújtanak. Az ilyen fiúk felnőttként is olyan kapcsolatok iránt vonzódnak, melyek kielégítik függőségi, kapcsolódási igényüket. Hajlamosak szülőként „beállni a gyereksorba”, s nem világos számukra, hogy milyen szerepnek is kellene megfelelniük.

* Kamionsofőr, tengerész, külföldön dolgozó „skype-apák”

Ezek az apák a család egzisztenciáját igyekeznek megteremteni – vagy kitörni az adósságcsapdából. Ők a legkevésbé családbarát helyzetben levő apák. Sokszor hónapokra vagy évekre szeparálódnak a családjuktól. Szorgalmasan küldik haza a pénzt – a legutóbbi hírek szerint több mint 1 milliárd eurót küldtek haza. Az ilyen apák „kiesnek” a gyerekeik életéből, s azokban a rövid időközökben, melyeket a családdal töltenek, igyekeznek bepótolni ezt a hiányt. Új szabályokat próbálnak bevezetni, s ezzel teljesen összezavarják az anyák által bevezetett rendszert. Mind az anyák, mind a gyerekek ellenállnak az új szabályoknak, az anya veszekszik, a gyerekek nem tudják, mit csináljanak. Az apák pedig úgy érzik, hiába jöttek haza, a család perifériájára sodródtak, semmi tekintélyük a gyerekeik előtt. Párkapcsolati krízisek alakulnak ki, a gyerekek anyagilag ugyan jól, de érzelmileg hiányosan ellátottak. Hasonló a helyzet az ún. skype-családoknál, ahol vagy az egyik, vagy mindkét szülő külföldön dolgozik, s skype-on keresztül tartják a kapcsolatot gyerekeikkel.

* Elvált illetve különélő apák

A válások számának drasztikus növekedése új helyzetet teremtett a korábban együtt élő családok számára. Bár az elvált apáknak a törvény biztosítja a láthatást, gyakran nehéz beletanulni a kapcsolat ilyen módon való stabilizálásába, s nem könnyű számukra tartalommal megtölteni a láthatást. Nem tudják, milyen programoknak örülnének a gyerekek – és sokszor maguk a gyerekek sem tudják ezt.  Így válik a láthatás öröm helyett kötelességgé. Az elvált szülők nem informálják egymást, hogy mi történt az elmúlt két hétben, legtöbbször csak kényszeredetten útjára engedik a gyerekeket. Ha baj van a gyerekkel, vagy nem jut el az apához, vagy nem kérik ki a véleményét, segítségét. Ez is magyarázza, hogy az apák így a kapcsolat stabilizálására, a gyerek kényeztetésére törekszenek. A gyerek könnyen az anya hatása alá kerülhet, s az apák, ha nem is értenek vele egyet, a kényszerhelyzet miatt nem foglalnak állást, így a gyerekek nem ismerik az apa álláspontját, az apai szempontokat. Ahogy a felnőttek, úgy a gyerekek is igyekeznek kerülni a konfliktusokat.

Sok esetben az anyák a gyerektartásról is lemondanak, csak ne szólhasson bele az apa a gyerek életébe. Sokszor így akarják megúszni, hogy a gyerek ne örökölje az apa alkoholizmusát, megbízhatatlanságát. A gyerek pedig, mivel nem tud ezekről a megállapodásokról, úgy érzi, hogy nem fontos az apa számára, nem kell az apjának. Fairbairn óta tudjuk, hogy a szülők által intézetbe adott gyerekek erősen kötődnek az őket eldobó szülőkhöz, s életük során megkeresik őket…

Apalelkű anyák

Az apák kivonulása a gyerekek életéből, neveléséből szükség szerint létrehozza az apalelkű anyák számának növekedését. A helyzet legtöbbször következménye a párkapcsolatok megromlásának, s nők megacélosodott önbecsülésének, azon törekvésüknek, hogy egyedül is fel tudják nevelni a gyerekeiket. Kényszerűségből alakítják ki a szigorú, teljesítményorientált, büntető anya szerepét – s kilépnek a családi szövetségből, melynek lényege, hogy két szülő szövetkezik a gyerek felnevelésére. A másik, talán legfájóbb következmény, hogy elvesztik a gyerekükkel fenntartott szeretetkapcsolatot.

Az utóbbi időben egyre több anya próbál nevelési tanácsadóban, gyerekjóléti központban segítséget kapni, nem érzik magukat képesnek a konfliktusok megoldására. Nehezen értik meg, hogy a külön élő, elvált apák nélkül nehezen tudják megoldani ezeket a helyzeteket. Sokszor a család fogalmával sincsenek tisztában. Az elvált férj, az apa nem tartozik a családhoz, mondják. Sokan azt hiszik, hogy a válással, a különéléssel a család is megszűnik. A mi kultúránkban azonban nem lehet egy anyát vagy egy apát leváltani – a párkapcsolat véges lehet, de a családi kapcsolatok örökké élnek.

Ha sikerül az eredeti családot összehozni, az már fél siker – az apák bevonása a konfliktusok megoldásába lehetőséget teremt, hisz a család nagyon fontos erőforrás, a megoldás záloga. Érdekes módon a gyerekek ezt ösztönösen tudják, sokszor felajánlják a teljesen kimerült anyáknak, hogy átmenetileg odaköltöznek az apához. Ha ezt egy anya nem kritikának, hanem segítségnek fogja fel, ez jelentősen növeli a család összetartozását, s lehetővé teszi a szülőpár együttműködését a konfliktusok megoldásában.