Oknofília és filobatizmus

Bálint Mihály, a neves magyar származású brit pszichoanalitikus az ötvenes években vezette be ezt a két fogalmat a lelki élet két alapvető tendenciájának leírására. Az „oknofília” azt a megoldást jelenti, amikor egy fontos tárgyhoz, személyhez, az „otthon érzéséhez” horgonyozzuk le lelki harmóniánkat. Ahogy Tamási Áron írta: azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Az otthon érzésének ez a biztonsága alapvető a lelki élet ökonómiája szempontjából. Akinek ez az otthon-érzése alapvetően hiányzik, az súlyos pszichiátriai kategóriákkal is leírható lehet – például a hiány az alapvető jellemzője a borderline zavaroknak. Ezt az otthon-érzést sokan mindenáron meg akarják szerezni, pótolni szeretnék – ha kell, az ópiát drogok adta „végtelen otthonérzéssel” megtámogatva.

Ugyanakkor bizonyára mindenki emlékszik olyan helyzetre, amikor szívesen lett volna „otthontalan”, szabad, mint a madár, csak vándorolt volna földön-vízen-levegőben, mint Nemo kapitány vagy a kalandozó Jelky András, vagy repült volna a végtelen ismeretlenségében, mint a Voyager űrhajó a Star Trekben, kalandozott volna űrkalózként, mint Solo kapitány. Ez a másik létállapot, amelyet Bálint Mihály a vidámparkok, élmény-sportok között is megtalálni vélt, a „filobatizmus” – a műszót az „akrobata” és a filo- szóösszetételből állította össze. Ez a létállapot az úton levés, elpusztíthatatlanság, végtelenség érzéséhez köthető, s éppúgy szolgálhat konténerül, mint az „oknofília”.

Anyai és apai, oknofil és filobatikus konténerek

A vigasztalásnak ezen formáit oknofil (anyai) és filobatikus (apai) konténernek nevezik. Az előbbi rejtett üzenete az, hogy „Nem lesz semmi baj, nem történhet tragédia, bármi történik is, mindig a világban/a családban/, velem maradsz, én vigyázni fogok rád”. A filobatikus konténer ezzel szemben egy könnyed utazásnak tartja az életet, s ha valami elviselhetetlen történik, akkor ezt az „elpusztíthatatlanság, kalandvágy, harc és küzdelem” illúzióival támogatja meg. Ezek természetesen pozitív illúziók: ezek teszik elviselhetővé az életet, amely „mint egy lehelet, annyit ér” a Biblia szerint, és amelyre ezer veszély leselkedik. Ez a két erő tud megvédeni – ez a két erő, amely az anyai és az apai ősképe a megtartó kommunikációban, s amely a gyermekkorból kilépve örökségként él a lelkünkben.

Az élet szép

Természetesen nem szükségszerűen az apa gyakorolja a „filobatikus konténert”, és nem az anya az oknofil: ezek olyan alapvető pszichés funkciók, amelyeket bármelyik szülő vagy nevelő, később fontos barátok, társak, egyéb személyek gyakorolhatják, de manapság mintha egyre kevesebb lenne a „filobatikus konténer”…

Az egyik gyönyörű és szívszorító, ugyanakkor szinte paradigmatikusan vegytiszta példa a filobatikus konténerre Roberto Benigni filmje, „Az élet szép”. A film egy romantikus bevezető után a haláltáborban játszódik, ahol egy apa igyekszik megóvni kisfiát a borzalmaktól.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2012. 3. számában olvasható