Mi volt a suliban?

Szülő: Mi volt a suliban? Gyerek: Semmi. Ismerős? A mondatok rövidek, tömörek, lezárók. A szülő számára csalódást keltők, olykor bántók. Pedig sok minden történt. B járni kezdett A-val, C beszólt X-nek, V összeveszett U-val. Kiborult az ofő. Sikerek és kudarcok, szerelmek és szakítások, szorongás, sírás, nevetés.

Kommunikációs rövidzárlat

A pragmatika, vagyis a nyelvhasználat tudománya szerint minden megnyilatkozásnak van kapcsolati vonatkozása is. Ez azt jelenti, hogy ami egy társalgásban elhangzik, az sokat mond a kommunikációs helyzetről, a szereplők viszonyáról, a normákról, a viselkedésről.

Vegyük szemügyre az alábbi helyzetet:

A tizennégyéves Rozi állandó fejfájással küzd. Mivel a leletei jók, az orvosok pszichés okokra gyanakodnak. A lelkiismeretes szülők rögtön szakemberhez fordulnak, aki – többek között – azt kéri, meséljék el, hogy mi történik egy átlagos hétköznapon, amikor már mindannyian hazaértek. Az anya válaszol: „Én főzök, közben Rozi ül a konyhaasztalnál, és felmondja a leckét. Aztán hazajön a férjem, megvacsorázunk, ekkor van idő némi közös tévézésre, majd még egy kicsit tanulunk. Én ilyenkor már hulla fáradt vagyok, kevés a türelmem. Rozi rengeteget lefetyel, mesélné szegénykém a kis dolgait, de bevallom, nekem ezeket hallgatni már nincs energiám, a férjemet meg amúgy sem érdeklik a lányos dolgok, ő ilyenkor elvonul a szobájába.„

Hirdetés

A pszichológus azt javasolja a szülőknek, hogy vacsora közben kapcsolják ki a tévét. Érdeklődjenek a kis dolgokról, kérdezzenek rá konkrét eseményekre, Rozi érzéseire. Vegyék komolyan, amiket elmond. Egyáltalán, legyenek büszkék arra, hogy egy kiskamasz megosztja a szüleivel, ami éppen foglalkoztatja. Ami a felnőttnek kis dolognak tűnik, Rozinak meghatározó lehet az önértékelése, a kapcsolatai, az értékrendje szempontjából. A szülők megfogadták a pszichológus tanácsát. A kislány fejfájása kezdetben csak enyhült, ritkábban jelentkezett, végül megszűnt. A test jelezte, mi hiányzik a léleknek. Rozi szülei egy fárasztó nap végén nyűgnek élték meg, hogy kamasz lányuk meg akarja osztani az élményeit. Ha nem történik változás, az ablak bezáródik, és a válasz marad: semmi.

Mitől jó egy kérdés?

A megnyilatkozásokon belül a másik felé fordulásnak, a kérdezésnek különös jelentősége van, hiszen fókuszálja a figyelmet, kijelöli a témát és a lehetséges válaszok típusát is. Egy „igazi” beszélgetésben a kérdés mozgósítja, dinamizálja a kapcsolatot, kölcsönösségre buzdít, gondolkodásra készteti és bevonja a partnert, aki nem csak adatot szolgáltat, hanem kapcsolódik a másikhoz, viszontkérdez, megindítja a kettejük kooperációját. A túl általános kérdésekre adott semmitmondó válaszok nem a partner zárkózottságát bizonyítják, hanem a kapcsolódás hiányát. És ez nem generációs jelenség. A felnőttek között ugyanígy működik, csak ők udvariasabban csomagolják a „semmit”. A formális kérdések mindig a másik belső világa iránti érdektelenséget jelzik.

Tudom, ki vagy.

A beszélgetés nem puszta információcsere, hanem együttműködési folyamat. Akkor tudunk sikeresen kommunikálni, ha feltételezzük egymásról, hogy bizonyos ismeretekkel, tapasztalatokkal, háttérinformációkkal már rendelkezünk, és ezekre építve alakítjuk ki a mondanivalónkat. Herbert H. Clark (amerikai pszicholingvista, a Stanford Egyetem pszichológia tanszékének professzora) közös tudásnak nevezi mindazt, amiről nemcsak én tudom, hogy tudom, hanem tudom azt is, hogy a másik is tudja, és ő is tudja, hogy én tudom. Ez a kölcsönös, többszintű tudás teszi lehetővé, hogy ne kelljen mindent kifejteni, mégis értsük egymást. Ha ez a közös alap hiányzik vagy megbomlik, könnyen félreértések keletkeznek. A kommunikáció ilyenkor nem azért sikertelen, mert a szövegek hibásak, hanem mert a feleknek eltérő a háttere, eltérőek az előfeltevései.

Zárd el ezt a hangzavart! – szól rá az apa a fiára.
Ne már! Bombasztikus ez a zene.

A „jó zene” ebben az esetben mást jelent az apának, mint a fiúnak.

A beszélgetés tehát folyamatos egyeztetés. Apró visszajelzésekből, hangsúlyokból, kérdésekből és pontosításokból építjük fel azt a közös teret, amelyben a jelentés megszületik. Clark elmélete alapján a konkrét, előzményekre építő kérdés jelzés, hogy emlékszem arra, amit tegnap mondtál. Tudom, hogy ma dolgozatot írtál. Tudom, hogy izgultál. A kérdés így erősíti meg a közös mentális teret.

Mi zu’?

A túl általános kérdések nem támaszkodnak közös tudásra, és nem jelölnek ki relevanciakeretet. Ezért nem a partner zárkózottságát vagy érdektelenségét bizonyítják, hanem a kérdés gyengeségét. Ugyanez történik a felnőttvilágban is, a semmitmondó kérdések semmitmondó válaszokat hívnak elő.

A Mi volt a suliban? tipikus Mi zu’? kérdés. Látszólag érdeklődő, valójában túl általános vagy számonkérő. Nem tartalmaz valódi ismeretet a másikról, és nem kínál kapaszkodót a válaszhoz. Egyfajta jelentésre, adatközlésre való felszólítás. Ha a kérdés nem hordozza a kapcsolat szándékát, a válasz sem fogja. A konkrétumokhoz kötött kérdések ezzel szemben azt üzenik, figyeltem rád, ismerlek, emlékszem mi történt, mit meséltél tegnap és azelőtt. A Sikerült végül befejezni a projektet? vagy Ma is undok volt Petra? Nagyon féltél a töridogától? Kivel fogtok kosarazni a jövő héten? Ezek a kérdések nemcsak információt kérnek, hanem közös előzményre építenek

A kérdezés társas cselekvés - hogy segíthetjük?

Szűkítés

A kérdezés átalakítása valójában a figyelem áttervezése. Nem technikai trükkről van szó, hanem arról, hogy a beszélgetés konkrét dologra irányuljon, vagy megnyissa a konkrét felé az utat. A jó napod volt ma? csak látszólag olyan, mint a Mi volt ma a suliban? kérdés, az előbbi nem számonkér, lajstromoz, hanem további beszélgetésre invitál, akár igen, akár nem a válasz. A szűkítés csökkenti a kognitív terhelést, és megkönnyíti a kommunikáció elindítását.

Érzelmi fókusz

Ne csak a „mi” legyen a kérdés, hanem a hogyan és a miért is. A töridolgozat eredménye is fontos, de a hozzá kapcsolódó félelmek, örömök legalább annyira. Az érzelmekről való beszéd kevésbé teljesítményorientált, inkább kapcsolatépítő. A válasz ilyenkor nem adat, hanem megélés.

Visszautalás

A visszautalások, a közös ismeretek és tapasztalatok felidézése, új kontextusba helyezése – ahogyan azt Herbert H. Clark hangsúlyozza – biztonságot teremtenek. A kérdés így azt üzeni, fontos, amit mondtál, figyeltem rád. Ez a figyelem gyakran önmagában is megnyilatkozásra késztet.

A saját élmény megosztása

A saját élmény felkínálása gyakran megnyitja a partnert. Ha a Mi volt ma a suliban? Kérdésre adott Semmi választ követi, hogy Képzeld, velem meg az történt, hogy….ez partneri és nem „felügyelői” viszonyt sugall, bensőséges helyzetet teremt, és meghozza másik kedvét is a kitárulkozáshoz.

Szemléletváltás

A Mi zu’-típusú kérdések lecserélése tehát nem stilisztikai finomhangolás, hanem szemléletváltás. A kérdés ugyanis nem adatbekérő űrlap, hanem kapcsolatfelvétel, a figyelem minőségének indikátora. És ha a kérdés valóban kapcsolódni akar, akkor a válasz is nagyobb eséllyel lesz több mint a semmi. Fontos azt is elfogadni, hogy a hallgatás nem mindig ellenállás. Néha valóban nincs elmondható történet, vagy az élmény még nem állt össze narratívává. A jó kérdés nem erőltet, hanem lehetőséget kínál. Ha a beszélgetés nem indul el azonnal, az nem kudarc. A kapcsolat minősége nem egyetlen válaszon múlik.

MIPSZI hírlevél

Kérje a friss cikkeket és szakmai újdonságokat e-mailben.

Feliratkozom