Mielőtt azonban megvizsgálnánk, milyen értelemben tekinthetők „másként gondolkodó”-nak az állatok, fel kell tennünk egy ennél sokkal alapvetőbb kérdést. Emberi léptékkel mérve egyáltalán gondolkodnak? Vagy esetleg nem többek, mint egyszerű biológiai automaták, egyfajta reflexgépek, amelyek bonyolult viselkedését igazából a természetes szelekció által formált vak genetikai programok működtetik. Lehet, hogy ma már naivnak tűnik az a felvetés, hogy az állatok pusztán csak biológiai automaták, de a viselkedéstudomány a múlt században jó néhány évtizedet eltöltött azzal, hogy meggyőződjön ennek a leegyszerűsítő álláspontnak a tarthatatlanságáról.

Ahogy egyre inkább képesekké váltunk betekinteni a viselkedést irányító agyi folyamatokba, úgy bizonyosodhattunk meg arról, hogy a szervezet irányítása és életműködéseinek fenntartása mellett az idegrendszernek van egy másik alapvető feladata is: a külvilágról való belső reprezentációs modell megkonstruálása és működtetése. Történik mindez annak érdekében, hogy az elme minél pontosabban képes legyen bejósolni az adott szituációban várható eseményeket és hogy e várható eseményekre a túlélés szempontjából megfelelő, a túlélést szolgáló viselkedési választ adjon. Ha elfogadjuk, hogy a külvilág belső leképezésével kialakított reprezentációs modell kiépítése és működtetése tulajdonképpen maga a gondolkodás folyamata, akkor nyilvánvaló, hogy minden idegrendszerrel rendelkező lény gondolkodik. De persze csak a maga módján – mert hogy mire és milyen módon tud gondolni, az jórészt attól függ, mennyire részletes és komplex az a modell, amit elméjében az őt körülvevő világról sikerült kialakítania.

Mondjuk a földigiliszta idegdúcaiban leképezett világ nagyon egyszerű lehet. Valószínűleg olyan elemeket tartalmazhat, mint a fény-sötétség, a nedvesség-szárazság stb., és bár nem tudhatjuk, milyen lehet gilisztaként gondolkodni, ennél nem sokkal több foroghat a fejében – pontosabban az idegdúcaiban. A központi idegrendszerrel rendelkező állatok azonban már sokszor részletekbe menően képesek megkonstruálni a külvilágról alkotott modelljeiket.

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014. 4. számában olvasható