Jelenlegi hely

Kéz a kézben

Ellesett pillanatok
Látszott az arcán, nagyon megijesztette a gondolat, hogy neki kell majd megvédenie az anyukáját

Szűk pesti utcán találkoztam velük, a fiatal anyukával és 3-4 éves forma kisfiával. Amikor beértem őket, talán már az anya utolsó próbálkozásának voltam fültanúja, hogy békésen megoldja a számára nehéz helyzetet. 

Szerző: 

Szűk pesti utcán találkoztam velük, a fiatal anyukával és 3-4 éves forma kisfiával - amikor beértem őket, talán már az anya utolsó próbálkozásának voltam fültanúja, hogy békésen megoldja a számára nehéz helyzetet. Ezt hallottam:

– …és fogd meg a kezemet, hogy megvédj, mert én félek.

A kisfiú azonnal nyújtotta a kezét és rémülten pillantott fel rá:

– Miért félsz?

– Mert én lány vagyok, és tudod, a lányok…

Volt még további magyarázat is, amit már nem hallottam, mert megelőztem őket, de a kisfiú ijedt arcocskájára és a mama elégedettségére jól emlékszem.

Vitathatatlan, hogy igaza volt. Az utca forgalmas, a járda keskeny, egy ilyen kicsi gyerek számára csak akkor biztonságos, ha fogja egy felnőtt kezét. Nem tudhatom, talán azért volt olyan elégedett, mert úgy gondolta, ügyesen vette elejét egy hosszú vitának, sírós veszekedésnek. Sokkal inkább értettem a kisfiú rémületét. Ezzel a két mondattal olyan terheket raktak hirtelen a vállára, amelyek viselésére nyilvánvalóan képtelen. Nemcsak ő, hanem az ő korában bármelyik gyerek. A gyermeki gondolkodásban a felnőtt – legfőképpen a szülő – mindenható és mindent tudó lény. Míg ő kicsi és oly kevéssé igazodik el a bonyolult és veszélyesnek tűnő világban, a szülők feladata, hogy megvédjék és gondoskodjanak róla. Nélkülük biztosan nem boldogulna, folyamatos védelmük számára létfontosságú. A felnőttek látszólag nem félnek semmitől, azoktól a dolgoktól biztosan nem, amik egy kisgyerek számára ijesztőek. Tehát ha az anyukája azt mondja, hogy most veszélyben vannak, olyan nagy veszélyben, amitől még ő is fél, akkor igazán nagy lehet a baj!

Persze nem hiszem, hogy ez a kisfiú ilyen módszeresen végiggondolta a helyzetet. Azt sem tudhatom, hogy ő személyesen mitől fél. Talán a hétfejű sárkánytól vagy a kóbor kutyától, de abban majdnem biztos vagyok, hogy nem jutott eszébe félni a figyelmetlen autóvezetőktől. Az látszott az arcán, nagyon megijesztette a gondolat, hogy neki kell majd megvédenie az anyukáját és nem lesz senki, aki mindeközben megvédi őt. Az anya együttérzést próbált kiváltani belőle, de háromévesen még nagyon nehéz beleképzelnie magát mások érzelmi állapotaiba. Különösen az anyáról nehéz elképzelnie, hogy tőle független, önálló személyiség, akinek az övétől eltérő érdekei, vágyai, indítékai lehetnek. Hiába fordult hozzá úgy az édesanya, mintha az a férfi lenne, akivé majd nevelni szeretné – most még kisfiú, aki nem tud védelmet nyújtani, hiszen ő maga szorul védelemre.

Vajon hogyan kerül be majd a világról alakított képébe, hogy ennek a rémületnek az a „magyarázata”, hogy anya lány? Számára a fiúk és lányok közötti különbségek még leginkább külsőségekben fogalmazódnak meg. Ki visel szoknyát, ki nadrágot, ki mivel szeret játszani. Ehhez a homályos elképzeléshez csatlakozik talán egy újabb homályos gondolat vagy inkább csak rossz érzés, hogy lányokkal lenni nem biztonságos? Ezt persze nem tudhatjuk. Talán átmenetileg nem lesz más jele, mint, hogy a mama nehezebben tudja megnyugtatni egy-egy félelmet keltő helyzetben. Talán egy ideig aggodalmasabban figyeli, mikor „fél” az anyukája – vagy már nem sétál vele annyira szívesen.

Mint minden más kapcsolat, az anya-gyerek kapcsolat is folyamatosan alakul. Sok-sok lehetőség van jóvátételre, a bizalom visszaállítására. Egyetlen kis hazugság nyilván nem jár drámai következményekkel, főleg, ha a kapcsolat egyébként bizalomteli és harmonikus. Az azonban egészen biztos, hogy mindketten jobban jártak volna, ha a mama egyszerűen megfogja a gyerek kezét és a valódi veszélyre hivatkozik, ahelyett, hogy a kisfát a fantáziált veszélyek sokkal nehezebben kezelhető támadásának teszi ki.

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. december–2021. januári számában
ezekről olvashat:

2020 október–november

  • Az eltűnt ember nyomában, avagy az indulatkezelés művészete

  • Van-e önmagunkkal szemben kötelességünk?

  • Miénk-e a sorsunk?

  • Amikor csak a bizonytalanság biztos

  • Mire termett az ember?

  • „Nem tudok élni nélküle”? A passzív-agresszív partner

  • Az evés rejtett örömei

  • Csak a kezemet figyeljék! Mi a közös a pszichológusokban és a bűvészekben?

  • Hogyan hat a zenetanulás gyermekem agyára?

  • Hopp, most épp jól érzed magad! A well-being terápia

  • Álmodozni jó? A fantáziavilág fogságában

  • „Iskola, iskola, ki a csoda jár oda?” Oktatás a járvány közepén

  • Életünk a korona idején

    Beszélgetés Kozma-Vízkeleti Dániellel és Kapitány-Fövény Mátéval

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A major depresszió a mentális zavarok közé tartozik, mely a gyermekek 1-2 százalékát, a serdülők 4-8 százalékát, míg

Ebben a helyzetben könnyen elveszítjük lelki egyensúlyunkat, mert nem tudunk menekülni előle.

Több százezer külföldön élő magyar valószínűleg nem fog tudni hazatérni a családjához, a különböző országokban beveze

Íme, néhány ötlet, hogyan találkozhatunk a természettel akkor is, amikor nincs lehetőségünk egy teljes, háromórás pro

Hallgasd meg a Jazzy Rádió dr. Kollár Jánossal, „A házasságok 7 hazugsága” című könyvünk szerzőjével készített beszélgetését!